Introvertált gyereknek segítség lehet egy testvér?
Ha nem vesz tudomást a többi gyerekről vagy zavarja más gyerekek jelenléte a játszótéren és elszalad előlük, kerüli őket, nem megy hozzájuk túl közel, akkor az viszont az autizmus jele is lehet.
Az én kisfiam is 2,5 éves lesz nemsoká, auti. Eleinte nem vett tudomást, utána félt elszaladt. Most sem szereti, ha közel mennek hozzá. Nem játszik senkivel. Magányos farkas, de ő így boldog.
Csak mondom, hogy ez is lehet egy jel. Persze, ha ezen kívül semmi más nincs tünet nincs, akkor hagyd figyelmen kívül, amit írtam. Csak segítő szándékkal jeleztem, hátha valakinek jól jön ez az infó.
Mièrt kène segìteni rajta. Nem mindenki party animal.
Az èn adhd-s kisfiam (+enyhe auti tünetekkel) sem mindig szerette a tàrsasàgot.
Mostanàbna kezdem elfogadni, hogy ő jobban elvan sokszor magàban.
1.Ne ezért legyen tesója.
2. Ne ezért vetesd el a bébit.
Amúgy nem, nem segít.
Lányomnak jót tett a testvér. Nyilván nem lett tőle extrovertált (ilyet várni nyilván butaság), de rengeteget segített a szocializációban, önérvényesítésben, társas interakciókban. Otthon a testvérén "edzette" magát, s ezáltal jobban teljesített idegen közösségben is a maga módján.
Ő olyan volt, mint amit a 3-as auti tulajdonságnak ír.
A kihalt játszótereket szerette, szó szerint menekült a gyerekektől 3 évesen is.
Szenzoros, ingerkerülő, figyelemzavaros, nem auti.
3,5 évesen lett testvére. Konkrétan a testvérén tanulta meg, hogy mire jó egy másik gyerek. Nem az óvodában, de ott tudta alkalmazni.
Nem segít. Sőt. Sokkal nehezebb egyedül lenni. Amire egy introvertált személyiségnek NAGY SZÜKSÉGE van!
Én rengeteget sírtam gyerekkoromban,mert játszanom KELLETT a húgommal. Szinte fizikai fájdalmat éreztem....
És nem értette SENKI meg.
Ne tedd ki ennek a gyerekedet!
Lehet testvére,de hadd tartsa meg a távolságot.
Te meg olvass egy kis pszichológiát. Jót fog tenni.
Valaki vagy introvertált,vagy extrovertált. Ezt megváltoztatni nem lehet,ez alaptermészet.
Nekem naponta legalább 2-3 óra egyedüllét kell,hogy kiegyensúlyozott legyek.
Családom van,férjem, gyerekem. Megoldom mégis. Ha más nem ,éjszaka.
Ez nem olyan, amit ki lehet nevelni valakiből.
8
Valószínűleg így hogy az első nem lett tőkéletes insta-kompatibilis keresi a kifogást a másodikra hátha az jobban sikerül.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!