Miért divat bukdácsolni meg 2-es, 3-masnak lenni?

Nem divat, csak egyre többen értik meg, hogy nem sokat számítanak a jegyek. Sokszor szimpátia alapján osztjàk, ha a gyerek nem jön ki jól a tanárral, akkor nem tud megfelelően produkàlni. Ha kiközösìtés, teljesìtmènykènyszer, családi gondok, önértékelési problémák miatt szorong, nem fog jól teljesìteni. Ha hiányzik neki a mozgàs, nem egyértelmű a kérdés, elvárás, akkor megint rossz jegyet kap. Ha fel nem ismert èrzèkszervi problèma, lassabban fejlődő idegrendszer vagy tanulàsi nehèzsèg àll fenn, akkor sem lesz jò bizonyítványa.

Egy kitűnő tanulò nem lesz sikeres, ha nem tanul meg asszertìvan kommunkiàlni, csapatban dolgozni, nemet mondani, barátságokat kötni, verseny helyett együttműködni, egészséges egyensúlyt kialakítani a szabadidő és kötelességek közt, időtbeosztani, munkafolyamatokat tervezni. Ezeket a kèpességeket az iskola nemhogy feljesztené, sokszor ellenük dolgozik.

Mert egyre igénytelenebb a társadalom. Mert ha nincs kézzelfogható, forintosítható haszna a tudásának, akkor már 5 percet is sajnál rá, hogy szélesítse a látókörét. (Sokszor a szakmai továbbképzésre se nagyon lehet elrugdosni őket.)

Régen latint, görögöt is tanultak minden gimnáziumban (meg egy sor más tárgyat, illetve tananyagot, ami a klasszikus műveltséget célozta). Képzeld el, micsoda jajveszékelés törne ki, ha valaki egy ilyen ötletet dobna be most.

Ma már az is kap érettségit, aki tud írni-olvasni meg alapfokon számolni. Csak persze ez az érettségi nem ér már semmit, csak abból lehet baj, ha nincs.

Egyre több a problémás gyerek, akik nehezen tanulnak. És tényleg igaz, hogy van akinek a 3 mögött sokkal több tanulás rejlik, mint a másik gyereknek az 5 mögött.

Erre játszanak még rá a most divatos gyerekpszichológusok. Pl. Vekerdy, tudom, halottról jót vagy semmit. De ő aztán nagyon jó volt ebben. Ő folyton azzal jött, hogy "Sz.ard le az iskolát", szó szerint idéztem. Meg az iskolában tanított tananyag nagy részére soha nem lesz szüksége. Meg a sikeres vállalkozók mind rossz tanulók voltak stb, stb.

Nyilván van benne igazság. Részben. Ismertem olyan szülőt, aki már egy négyesét balhézott a gyerekkel. Ennek semmi értelme. Viszont szerintem igenis el kell várni a gyerektől, hogy odategye magát az iskolában. Akkor is, ha neki az nehezebb. Akkor is, ha soha nem lesz az életben szüksége arra, amit a suliban tanítanak. Méghozzá azért, mert meg kell tanulnia azt, hogy van egy főnöke, és van egy dolga, és azt kell csinálni, akkor is, ha nincs kedve hozzá, és akkor is, ha szerinte a feladatnak semmi haszna.

Nekem mindkét gyerekem adhd-s. Én meg kitűnő tanuló voltam mindig. Nekem nagyon furcsa, ahogy a gyerekeim a tanuláshoz állnak. Teljesen idegen tőlem. És folyton küzdök, hogy igenis csinálja, igenis olvassa el a kötelező olvasmányt, stb. Ugyanakkor, ha látom, hogy tanult, és mégis csak 3, akkor nem szidom érte össze őket. Valahol meg kell találni az arany középutat.

Egyébként a gyerekeim baráti körében nem sikk a rossz tanulmányi eredmény A fiam a 4,2-es bizijével a haveri körben a legrosszabb tanuló, és szekálják is érte.

Egyrészt mert a jegyek nem feltétlenül tükrözik a valós tudást. Másrészt a magyar oktatás katasztrófa, ha pedig nincs normális tanár aki leadja az anyagot akkor a gyerektől sem lehet elvárni, hogy önerőből tanuljon meg mindent. Nem is beszélve róla, hogy sokszor a szülő sincs képben az anyaggal és/vagy nincs pénz külön tanárra.

Egyébként én sem voltam kitűnő soha, a humán tárgyakat kifejezetten utáltam, viszont a reál tárgyakból mindig jó voltam, szerettem és érdekelt. A szüleim ebből szerencsére nem csináltak nagy ügyet és nem küldtek irodalom vagy történelem külön órára, hanem inkább azt a tudást erősítették ami eleve érdekelt. Végül fogorvos lettem, szép eredményekkel. Műveletlen sem vagyok, csak sok minden később kezdett el érdekelni.

De annak idején az irodalom tanárunk is azt mondta, hogy hatalmas butaság például Goethet olvastatni 15-16 évesekkel, mert csak azt érik el vele, hogy egy életre elmegy a kedve tőle mindenkinek és amikor egyébként már megérett hozzá tuti nem olvassa el.

Szóval a tananyag is rossz, a gyerekek érdeklődése is különböző és soha senkit nem fognak érdekelni a jegyei.

Szerintem rohadtul nem érdekli senkit, hogy ki mennyire szarik bele a tanulásba, az eredmény a fontos, ha egyáltalán fontos valami. Én pl. egész iskolai pályafutásom alatt (konkrétan alsótól diplomáig) hoztam a 4,5 átlagot, nyilván egyre többet kellett tanulnom érte. Csak amíg kisiskolásként megengedhettem magamnak, hogy magasról szarjak bele, azért egyetemről első szemeszter végén repültem volna olyan hozzáállással. Az is igaz, hogy képes lettem volna az ötös átlagra bármikor (ez most nem dicsekvés, egyszerűen tényközlés, az okos géneket örököltem a szüleimtől, cserébe viszont csúnya vagyok), apámon kívül senkit nem érdekelt, hogy mennyit tanulok. Ő is csak néha megjegyezte, hogy simán képes lennék jobb eredményre, erre általában azt válaszoltam, hogy igaza van, csak pont nem érdekel.

39 éves vagyok, jó állásom van bőven átlag feletti fizetéssel, szeretem a munkám, és 15 éve nem kérdezte meg senki, hogy milyen jegyeket kaptam. Azt meg pláne nem kérdezte meg senki, hogy a jegyekért mennyit tanultam.

Persze tisztában vagyok vele, hogy egy képességzavaros gyerek bőven többet tanul sokkal rosszabb átlagért, de az max. a szüleit érdekli. Legyenek is büszkék rá, ha kihozza magából a maximumot, de ennyi. Szar jegyekkel nem lesz senkiből értelmiségi, ezt el kell fogadni, még ha fáj is. Én is szerettem volna híres kosárlabdázó lenni, csak épp 160 centis magassággal esélyem sem volt rá.