Anyukák, ti miben változtatok azóta hogy anyák lettetek?

A fájdalomküszöböm azelőtt magas volt, most is bírom, csak nem annyira.

Türelmesebb vagyok (Mindig is türelmetlen voltam, a lányom megedzett 😀 )

Nem tudom attól e hogy anya vagyok, vagy a koromnál fogva (33), de elkezdtem elég rendesen adni magamra. Eddig se voltam elhanyagolt meg ilyesmi, csak most már meg is van az igényem,hogy nemcsak hogy jól nézzek ki, dögös is legyek.

Én akkor vagyok ilyen amit te írtál ha baromi fáradt vagyok vagy úgy mentálisan kikeszulok 😃 Érdekesség hogy csak a felnőttekkel szemben vagyok ilyen, ha baromi ideges vagyok vagy valami piti dolog is felhúz, azt is más felnőtt csinálja/ta, gyerekkel szemben sose érzem ezt.. 🤷‍♀️

Úgy általánosságban én türelmesebb lettem a gyerekekkel, meg valahogy megértőbb, nem csak a sajátommal, máséval is. Gondoskodóbbnak is tartom magam, olyan anyásabbnak, nem tudom mennyire érthető

Egy valami jut eszembe: előttük "koszfóbiás" voltam. Jóval a covid előtt az életem része volt a fertőtlenítő. Buszon, vonaton undorodtam mindentől, igyekeztem nem hozzáérni, bacit vizionàltam mindenhova.

Na miután láttam, hogy a gyerek körbenyal mindent. Bármihez nyúl, utána keze a szájában. Lefogni, lekötni nem lehet a kezét, nem törölgetheted félpercenként...

Na ez sokat segített, hogy csökkentjen a parám.

Mondjuk a covid ezt visszahozta részben.

Mindig is türelmetlen voltam, de ez borzasztóan fokozódott, egy tized pillanat alatt rohadtul fel tud idegesíteni minden apróság

(plussz minden célomat és álomat cseszhetem már)

Türelmesebb, nyugodtabb lettem. Nem feltétlenül így a gyerekkel kapcsolatban, mert ott nem nagyon volt előzmény, nincsenek körülöttem más gyerekek, csak a sajátom, viszont úgy az élet egyéb területein. Munkában már nem tudnak azok a piszlicsáré dolgok felbosszantani, mint előzőleg, a bevásárlásnál is sokkal nyugodtabban megyek végig a sorok között, valahogy így nem tudom, perspektívába helyeződött az életem és a problémáim, úgy mondanám, hogy helyére billent a világom :)

De ez csak az általános, nyilván amikor nagyon kimerült vagyok, napok óta nem alszok jól, a gyerek is dacol éppen és képtelenség vele létezni, akkor én is olyan vagyok, mint amit írsz, bár igyekszem felé ezt nem annyira közvetíteni, sajnos ez gyakran a férjemen csattan inkább :/ De szerencsére támogató, olyankor mindig megoldja, hogy legyen egy kis lehetőségem magamra, pihenni, forró fürdőt venni, esetleg reggel tovább aludni, és az visszahozza a zen-t az életünkbe.

Csajszi, szólj nekik vissza! Köszönöd szépen, nem kérsz véleményt, te se formálsz az ő gyerekükről. Egyszer kell csak komolyan és határozottan mondani, többnyire felfogják.

Nekem anyósom osztogatta a hülye tanácsait, csak egyszer kellett mondanom hogy a sajátja se tökéletes nehogy azt higyje.. 😃

Egyébként ezek a kéretlen bszogatasok engem is idegesitenek, de szerencsére én ezt meg tudtam beszélni mindenkivel. Ha kérdezek akkor mondják, amúgy nem. Érdemes azért havi 1x kérdezni valamit, aztán úgy csinálni mintha figyelnél, hogy fontosnak érezzék magukat és meg maradjon a balansz 😃