Mi a nehéz az anyaságban és a háztartás vezetésében?

Én inkább a magányra szavazok, nekem az nehéz. Persze itt a gyerek, kommentálom amit épp csinálok, mondóka ezazamaz, de senki nem válaszol, hisz csak gugyog, egy idő után unalmas nekem, minden más ismerősöm dolgozik nyilván, nem zaklatok senkit.

Egészen délutánig, amíg a férjem haza nem jön egyedül vagyunk, van játszóterezés igen, vannak ott anyukák igen, lehetne beszélgetni velük, de nem szimpi egyszerűen..

Egy szó mint száz, hiányzik a felnőtt társaság, nekem ez a nehéz az egészben.

Nekem több emberes babám volt/van.

3 hónapos koráig egész éjjel üvöltött a hasfájástól, de tényleg egész éjjel.

Semmit nem tudtam tőle csinálni napközben, mert állandóan kézben kellett cipelni, és ha megálltam egy másodpercre is, már üvöltött, akkor is, ha babakocsiban sétáltunk.

Néha muszáj volt lerakni pl kaját csinálni neki, azt is végigüvöltötte.

Miután megtanult felállni a bútorok mellett, folyton csimpaszkodott a lábamba, hogy vegyem fel, különben sírt.

Nem tudta lekötni magát 2 percre sem.

Ez ment úgy 1 éves koráig. Fokozatosan egyre könnyebb lett. Most már mindent tudok mellette csinálni, viszont nagyon izgága, nem tud egy helyben meglenni 2 percet, nem tud egy dologgal 2 percnél tovább foglalkozni, de azért már jobban leköti magát. Lehet vele menni sétálni, de csak menne, amerre lát.

Fizikailag semmi számomra. Korházból hazaérkezés másnapja óta ugyan ugy teszem a dolgom. Napi főzés, takarítás, gyereknevelés (ebbe benne van az éjjeli 5-6kelés). Segítség nélkül. Siman bírom.

Ellenben ami borzasztó, az az "anyamagány". Én igy hívom.

Hogy reggeltől estig csak a gyerekkel tudok kommunikálni. 2 éves koráig meg annyit se, mint most (2és fél éves). Mostmár legalább válaszol.

A barátok szépen eltűntek. Akik maradtak csak és kizárolag a babákról tudnak beszélni (mármint a sajátjukrol vagy az enyémről). Nem beszelgettem mar vagy 3éve felnőtt témáról. Csak a terhesség/szülés/szoptatás/fejlődés a téma mindenkinél. Nekem ezt elég megélnem, nem még a "kimozdulasomban" is erről beszélnem.

Hianyzik a munkám is, a felnőtt társaság, felnőtt problémák.

2és fél a fiunk, 38hetes terhes vagyok. "Egybe letudjuk a kettőt", mert én ha vérszemet kapnék a szabad(abb) élethez, tuti nem vallaltam volna másodikat.

Nekem ezek voltak nehezek az elsonel:

- az atlag 6-8x ejszakai keles az elso harom evben

- nem tudok olyan pozban es akkor aludni, amikor szeretnek

- a bolcsibol, ovibol hazahozott betegsegek (elotte nagyon ritkan voltunk betegek)

- keves ido a ferjemmel

- introvertaltkent az egyedulletbol toltodom, erre alig van lehetosegem

- szeretem a csendet, a gyerekek nem csendesek

- szeretek zenlni, enekelni, zenet irni, ez nagyon limitalt lett nalunk kisgyerek mellett

- nehezen viselem a sirast, a haztartasi munkakat csinalni igy csak sok reszletben tudom

- folyamatosan figyelni kell rajuk, allando keszenlet erzese, mikozben egyeb dolgokat csinalok

Én nem élném meg nehéznek, ha nem lenne munkám is mellette. Mindkét gyerekem mellől már pici baba korukban dolgoztam itthonról (az elsőnél 1 hónap, a másiknál 3 volt a "szülési szabi" - vállalkozó vagyok, nem engedhettem meg többet). Nálam ez okoz folyamatos belső feszkót, hogy ha dolgozom, akkor azért esz a lelkiismeret, hogy nem a gyerekekkel vagyok, ha meg velük vagyok, azért vagyok stresszes, mert lebeg a fejem fölött a munka, ami csúszik. Amikor szabin vagyok és nem kell dolgoznom, halál jól elvagyok velük, simán megcsinálom a házimunkát is. Nem különösebben nehéz természetű gyerekek (bár a lányom eléggé igényli, hogy folyton valaki foglalkozzon vele, még így 6 évesen is), továbbá a férjem is normálisan kiveszi a részét, úgyhogy nem olyan nehéz, gyerekenként 2 év gyeddel pedig laza is lett volna.

Amit még mindig néha kicsit nehezen élek meg, hogy nem lehet nyugtom, amikor szeretném, és ha megnéznék egy filmet, arra sokszor 1-2 hetet is várnom kell, hogy úgy álljanak a csillagok, hogy végre legyen rá alkalmam. De hát ez ilyet, kardomba azért nem dőlök miatta.

Az, hogy szinte "nem csinálok semmit", mégis úgy nézek ki, mint aki 12 órás műszakban dolgozik. Karikás a szemem, nyúzott az arcom, a hajamat se erőm, se időm nincs megcsinálni.

A háztartás szalad, sose érek a végére. Van, hogy felidegesítem magam, és hagyok mindent a fr4ncba, de utána még idegesebb leszek, mert nem sikerül semmit se megcsinálni.

Az is nagyon idegörlő tud lenni, amikor sétálunk az utcán, egy árva lélek sincs ott, a baba tök nyugodt, majd jön egy ember, és elkezd ordítani. Pont akkor. És nincs ez másképp a boltba, orvosnál, gyógyszertárnál, és akkor mindenki minket néz, ami nagyon zavar.

Ja, és még egy: most lett akkora a nagy, hogy ovi mellett külön foglalkozásokra járjon. Van heti 2 úszás és egy fejlesztő torna (ez mondjuk nem hobbi, kell neki). Én egyszerűen rühellem, hogy nem lehet nyugtunk ovi után, és 5-ből 3 napon kocsikázni kell még valahova. Nem vagyok egy mászkálós típus, utálok úton lenni, nekem nagyon megterhelő, hogy ennyit kell külön programozni, de a gyerektől meg nyilván nem fogom elvenni a lehetőséget a saját kényelmem miatt, úgyhogy ez van. Amikor a férjem tudja, ő viszi, ennyit le tud venni a vállamról. Már előre félek, mi lesz, ha a kicsit is kell majd hurcolászni :D

8-as voltam