Tényleg hálátlan vagyok, aki nem értékeli, amilye van?
Két gyerekes anya vagyok, jelenleg várandós a harmadikkal. Jó életünk van, mondhatni átlag felett élünk. Olyannyira, hogy dolgoznom nem is kell. A gond, hogy én szeretnék. Szakmám szerint óvónő vagyok. Tudom, alulfizetett szakma, de én mindig is ezt szerettem volna csinálni.
Az elején még úgy beszéltük meg a férjemmel, hogy az első gyerekünk két éves koráig leszek otthon, aztán dolgozom 2-3 évet és jöhet a második baba. Majd vele is két év és dolgozom újra. Harmadikat nem terveztünk.
Az első gyed alatt a férjem egyre jobban keresett, így abban maradtunk, hogy ne dolgozzak a két gyerek között, tudjuk le egybe a két gyedet. Így mire a fiam 3 éves lett, meg is született a lányom. Imádom őket, de nagyon hosszú öt év volt. Felnőttekkel alig találkoztam, főleg a szüleimmel. Férjem egyre feljebb ment a ranglétrán és ezzel egyenesen arányos volt, hogy egyre kevesebbet láttam. Majd jött a covid és megegyeztünk, hogy nem megyek vissza dolgozni még, hanem maradok a gyerekekkel. Év elején felvetettem, hogy ősztől újra dolgoznék, akármi is lesz a járvánnyal. A gyerekek nagyok, óvodában, iskolában lesznek, semmi társaságom nem lesz, szeretnék valami értelmeset csinálni. Rábeszélt, hogy várjuk ki a járvány végét, majd egy újabb babára is. Főleg anyagi szempontokkal érvelt (pl babaváró hitel, amit okosan beforgatott egy ingatlanba, amit most bérbeadott, így a hitelt a bérlő fizeti vissza). De ezekre igazából nincs szükségünk, nekem bőven elég már, ami van. Mondtam, hogy ha a kicsi betölti a két évet, tényleg megyek dolgozni, de nem örült neki. Értem az érveit (túl sok évet hagytam ki, kevés a fizetés, kevesebb időm jut a családra, neki kell többet besegíteni majd, holott az ő munkája több pénzt hozna), de én úgy érzem, hogy többre vágyom, mint a házban ülni, háztartást vezetni és nevelni a gyerekeket. A férjem és a szüleim helyett is jó dolgomban hisztizek és sokan cserélnének velem, de én meg velük cserélnék. Gyakorlatilag nincsenek barátaim, nincs az életemben semmi változatosság, a férjemet alig látom, a szexuális életünk szinte egyenlő a nullával. Reggelente úgy érzem, nincs is értelme felkelnem, mert minden napom ugyanolyan.
És mindenki szerint velem van a baj, mert nem tudok örülni semminek. Már beszélni sem merek az érzéseimről, mert arra terelik a témát, hogy nem szeretem a gyerekeim, vagy derogál a házimunka. Pedig nem erről van szó.
Bocsánat, hogy ilyen hosszú lett, de olyan jó volt kiírni magamból.
válasza: válasza:Te is és sokan mások is az életet csak anyagiakban méritek. Mid van amit értékelni kell, mitől van jó életetek? Leírtad hogy nem szexeltek, hogy boldogtalan vagy és senki nem ért meg. Nagy érték… Bárki figyelembe veszi hogy te mit szeretnél? Meg kellene érteni (főleg a szüleidnek és a férjednek) hogy egy drága nyaralás semmit nem ér ha az év maradék 350 napjában boldogtalanok vagytok és a pokolba kívánjátok egymást.
Én majdnem a dupláját keresem óránként mint a feleségem de a pénz másodlagos, ahelyett hogy a keresetre gyúrtunk volna rá inkább én visszavettem heti 4 napra hogy ő is tudjon dolgozni és kiszabaduljon egy kicsit a gyerek mellől. Hiába jó a matek ha nem vagytok boldogok…
válasza:Most akkor terhes vagy, nem? Mikor szülsz?
Mennyi időre tudnál így visszamenni dolgozni?
Óvónő vagy... egyre nagyobb hassal kéne dolgoznod. Tudsz így felelősséget vállalni? Udvaron oda tudsz majd futni egy kisgyerekhez, ha kell, s aki rád van bízva? Pár hónap múlva bejelentik a csoportodnak, hogy na akkor a Kati néni elmegy?
Hasonló a történetünk amúgy, én 7 évig voltam otthon a három gyermekemmel, utána viszont annál nagyobb lendülettel építettem karriert. Nem bántam meg semmit.
Megértelek, hogy miért akarnál visszamenni... de a te helyzetedben, babát várva, óvónőnek nem kéne most visszamenni. Csodálkoznék, ha pár hónapra bevennének.
válasza: válasza:Gondolom, ez jövőbeni terv, hogy visszamégy dolgozni és hamarabb, mint a többi gyereknél. Szerintem nem vagy önző, aki nem becsüli meg, amilyen van, hanem szereted a munkádat és hiányzik. Ne hagyd magad, hogy bűntudatot keltsenek benned azért, ami hozzátartozik a személyiségedhez. Kell az önbecsülésednek, kell a felnőtt társaság és kell, hogy önálló legyél kicsit, legyen pl. nyugdíjad majd, amiért te dolgoztál. Óvónőként bármikor úgy döntesz, hogy újra beállsz, kapkodni fognak érted, szóval ezen biztos nem kell izgulnod, annyira hiányszakma. De az is jó megoldás lehet, amit írtak, hogy sajátba kezdesz, akár valamibe, ami gyerekekkel kapcsolatos.
A házasságodat meg nagyon fel kellene rázni, nehogy addig túlórázzon a férjed, amíg ott talál helyben valakit (ez elég gyakori, pedig mindenki azt hiszi, vele nem történhet meg). Ő szerintem most úgy van vele, a család olyasmi, amibe ő annyiban tartozik, hogy kifizeti, te meg majd szolgáltatsz érte. Mintha egy úszóbérlet lenne, amit elég megvenni, de járni már nem kell. Gondolom a munkahelyén mintaapa, aki a tárcájában hordja vagy a telóján mutogatja a gyerekei fotóját, azzal, hogy értük dolgozik, miközben alig látja őket élőben. Kényszerítsd rá, hogy rendszeresen kettesben legyetek, mondjuk havonta 2 hétvégét passzoljátok a nagyokat nagyiknak, barátoknak, bébiszitternek. Muszáj lenne megint nőként és férfiként is funkcionálni, amikor készültök egymás társaságába és nem valami kipipálandó tennivalókról beszéltek csak, hanem élményeket gyűjtötök. (kirándulás, kultúra... mittudomén, amit szerettek.) Mert ha jön a harmadik, nagyon meg fog roggyanni bele a család, ha még stresszesebbek és magányosabbak lesztek. Muszáj erre figyelni és időben elkapni.
válasza: válasza: válasza: válasza: válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!