Szülők, nem féltek attól, hogy a gyereketek hálátlan lesz, ha felnő?

Szerintem ez nevelés kérdése!Vagyis magamból indulok ki.

A szüleim úgy neveltek,hogy mindig legyek őszinte hozzájuk. Ha bármi gond,baj van,nekik szóljak először.Sokszor elmondták,hogy bízhatok bennük és mindig mellettem állnak,támogatnak.Így is nőttem fel.Mindig,mindent elmondhattam nekik,figyeltek rám,törődtek velem.

Ez így van a mai napig,pedig már felnőttem és saját családom van.Én is így nevelem a lányom és remélem hasonlóan tökéletes lesz a kapcsolatunk,mint nekem a saját szüleimmel.

Nagyon szeretem őket.Nem vagyok hálátlan.Most én vagyok az,aki mindenben segíti és támogatja őket.

Minden héten látogatom őket!

26/N

Ja és van még egy bátyám és egy öcsém.Ugyan így gondolkodnak.Ki merem jelenteni,hogy minket nagyon jól neveltek a szüleink!Őszinte szeretettel,odafigyeléssel!

Környezetemben, ahol probléma van a gyerekkel, és úgymond hálátlan, ott a szülőnek is van vaj a fején.

Tehát reménykedem benne, hogy ha szeretetben nő fel, és magamhoz képest megteszek mindent amit tudok (leginkább segítem őt önállósodni, miközben tudatom vele, hogy rám mindig számíthat), akkor nem lesz hálátlan.

A kamaszkor amúgy tényleg más kategória. Akkor még a legnormálisabb gyerek is képes meghülyülni, ez egy ilyen korszak. Túl kell élni, türelemmel és (elcsépelt de) szeretettel. Meg kell érteni, hogy a kamasz milyen fizikai és lelki nehézségeken megy keresztül a felnőtté válás időszakában. Nem könnyű neki sem. Küzd önmagával és a világgal is.

Amúgy azt meg szerintem egy szülőnek tudnia kell, hogy a szerző-alkotó mindig jobban szereti a művét, mint a műve őt. Tehát a szülő a gyerekét jobban szereti, a gyereknek természetes állapot, hogy ott van a szülő, és csak akkor jön rá, hogy mit élt át a szülő, amikor ő maga is azzá válik.

Így tehát 20-30 év mire benő az ember feje lágya, és elkezdi igazán értékelni a szüleit.

De egy szülő nem ezért vállal gyereket, hogy majd a gyerek hálát adjon érte neki. Csak hanem mert... ez az élet rendje, csodája, mert jó.

érdekes kérdés....

Néha megfordul a fejemben,hogy mi van ha...de aztán gyorsan elhessegetem:) Én világ életemben azt hittem,hogy nagyon jó nevelést kaptam,sokan dicsérték a családunkat milyen példa értékű és valóban az is volt...az utóbbi években viszont valami változott,sok dologra rájöttem és nagyon sok dolog van amit nem szeretnék úgy csinálni mint a szüleim!Szeretem őket,tartjuk a kapcsolatot, hálás vagyok nekik és ha arra kerül a sor kérdés nélkül támogatjuk majd őket,mégis más minta szerint szeretném nevelni a gyerekeimet...A férjemék családmodellje már jobban tetszik,ők talán őszintébbek egymással.

Mi meg igyekezzük a maximumot kihozni magunkból mint szülők, de tudom hogy nekem az elengedés nagyon nehéz lesz...minden esetre szeretném okosan csinálni,hogy érezzék,hogy hozzánk bármikor fordulhatnak!

Illetve az önzetlenség definíciója az, hogy az ember azért tesz valamit, mert nem vár érte ellenszolgáltatást, hálát.

Tehát aki vár, az nem önzetlen - és az önzés nem túl előnyös tulajdonság gyerekvállalás esetén.

NE VÁRJ HÁLÁT! – gyermeked nem kérte, hogy megszülethessen, ez a te akaratod volt!

/ Mia Kellmer Pringle /

Mindig ez motoszkál bennem, ha a te kérdésedhez hasonlón gondolkodom. Nem kellemes, de van benne igazság. Nem várhatunk hálát, de az sem jó érzés, hogy bizony elfelejti sok gyerek, mennyi mindent megtettek érte...

"és akkor látja az ember mennyi kamasz titkolózik, nem beszél a szüleivel, nem bízik bennük, szemtelen,"

Ez a szülő hibája. Ez az oldal is tele van olyan fiatalokkal, akik olyanokat kérdeznek meg, amit jó esetben otthon kéne megbeszélni.

Nyugodtan írj ilyen fiataloknak, hamar ki fog derülni, hogy a szüleik elhanyagolják őket, értelmetlenül szigorúak, stb stb.

Másrészről a gyerek nem befektetés, nem egy vadászkutya amit ha jól idomítasz, akkor jó szolgálatot fog tenni.