Szülők, nem féltek attól, hogy a gyereketek hálátlan lesz, ha felnő?

A hálátlanság nem a megfelelő szó, mert hálát nem várok tőle. Attól azonban félek, hogy minden nevelés ellenére esetleg rossz társaságba vagy rossz befolyás alá kerül, és kamaszkorában "elmegy" az esze, amin aztán nagyon nehéz segíteni.

Szeretném (mint gondolom, mindenki más is), hogy normális, értelmes ember legyen, ne csak a bulizáson meg az iváson járjon az esze, mint sok mai fiatalnak. Ami rajtam múlik, megteszem, én inkább attól félek, hogy lesznek rajtam kívülálló ingerek, és ezt nem tudom, hogyan lehetne elkerülni.

Nem akarok abba a csapdába esni, hogy még a barátait is nagyító alá veszem és én akarom megmondani, kivel haverkodjon, de azt sem szeretném, ha olyanok vennék körül, akik nem jó irányba terelik.

Nem azért nevelem, hogy hálálkodjon. Tökmindegy, mennyit költök rá, mert szívesen teszem, nem áldozatként élem meg. A hálátlanság nem azért fájna, mert nem kapom vissza, amit beleinvesztáltam, hanem mert annak a jele, hogy rossz a kapcsolatunk. Nem is tőle kell visszakapnom bármit, mert már megkaptam gyerekkoromban a saját Édesanyámtól.

A kamaszoknak meg az a dolguk, hogy titkolózzanak és szemtelenek legyenek!! Ez a normális!