“Ne adj fel a gyerekeidért semmit, mert hálátlanok”. Mi a véleményetek erről?

Én szinte mindent feladtam a fiamért, hogy külföldön tanulhasson, dolgozhasson, sikereket érhessen el.

12 éves volt amikor elmondta, hogy Angliában akar tovább tanulni. 14 évesen még mindig ezt akarta. Én akkor vezető beosztásban dolgoztam, jó munkahely ahová szerettem menni dolgozni. Férjemnek is jó munkahelye volt. Én egy szót sem tudtam angolul, férjem tudott. Végül mindent hátrhagytunk, hogy a fiam álma teljesüljön. Ott hagytuk a jól fizető munkánkat, otthonunkat, családunkat, kiköltöztünk Angliába. Nekem iszonyú nehéz volt, hiszen semminyelvtudásom nem volt. Ma is nehéz, mert nehezen tanulom a nyelvet. De 15 év után még ma is azt mondom. Nem érdekel, hogy vezetőbeosztásból takarítónőként dolgoztam évekig. Nem érdekel, hogy gondot okozott a nyelvtudás. Megérte, hogy mindent feladtunk. Fiam ma sikeres felnőtt ember, középvezetői állásban dolgozik. Idén nősülni fog. Sikeres magánéletben és munkában is. Mi hamarosan hazamegyünk, már boldogul nélkülünk is. Büszke vagyok rá. Ha újra kéne kezdenem akkor is így cselekdnék.

Én úgy gondolom, hogy egy normális gyerek aki normálisan van felnevelve, az később felfogja, megérti, hogy a szülei mit tettek érte, mit áldoztak fel ( bár nem nevezném áldozatnak) Normális gyerekeknél semmi nem kárbaveszett amit érte teszünk.

De sajnos nem minden gyerek normális, ahogy nem minden szülő normális.

Iszonyatosan szomorú ez az egész. Ebben a helyzetben neked kell felnőttként viselkedned. Mert apád ezek szerint nem tud.

Légy vele türelmes és megértő még akkor is ha nehéz. Idővel csak benő a feje lágya.