“Ne adj fel a gyerekeidért semmit, mert hálátlanok”. Mi a véleményetek erről?

Azta, sok válasz érkezett. Idáig nem mertem ezt a kérdést kiírni, mert féltem, hogy túl bonyolult az eset és egy külsős nem fogja átlátni.

Bocsánat, hogy nem válaszolok egyesével, ha van kérdés, akkor írjatok nyugodtan. Apám szavai paradoxont hoznak létre. Azt mondta, ha egyszer hajlandó vagyok találkozni a párjával, akkor utána akárhogy találkozhatunk. Kérdeztem tőle mi szükség van erre, megold bármi nézeteltérést is? Nem tudott normális választ adni, szóval az ajánlatát elutasítottam. Nem tudom felfogni miért lenne feltétele egy harmadik személy a kettőnk kapcsolatának. Nem agyba-főbe vannak együtt, ha össze is költöznek a nő heteket dolgozik külföldön, de ha nem is tenné...megoldható, hogy külön velem találkozzon, és ne kelljen nekem ott kellemetlenkednem olyanokkal, akikkel nem szívesen vagyok, mert apám elképzelése az, hogy egyesíti a régi életet (engem) az újjal (új családja).

Anyámat vádolja, természetesen, a mostani búcsúzó üzeneteiben is anyámat okolja a válásért, próbálja megdönteni az utálatom okát a nőjével szemben. Elég nagy vagyok már szerintem ahhoz, hogyha valakit nem viselek el, akkor hadd ne fúrja már meg a gondolataimat és próbáljon meg rám erőltetni egy olyat, amit simán el lehet kerülni.

Ja, igen, tízes. Egyik pillanatban kuss a nevem, én ne próbáljak kompromisszumokat kötni vele, mert hogy ő a szülő, a másikban meg legyek felnőtt, lépjek túl “az anyád által beléd manipulált sérelmeiden”, és lássam be, hogy csak éveket vesztegetek el a konokságommal. Félre ne értsetek, en mindezt neki is lekommunikáltam, amit nektek, hogy önálló gondolataim vannak és hogy nem arra kérném, hogy a családjától vonjon meg időt, stbstb.

Többször is már leírta, hogy bár eszes vagyok, de az élethez fingom sincs, hogy anyám kis Frankesteinje vagyok, a szörny anyám által nevelt kis érzelemhiányos sejthalmaz (nem így fogalmazott, de hasonlóan bántóan), és hogy ő már elengedett engem. De azért hiányzok neki és bármikor visszavár.