Mégis miért olyan bigottak az anyukák többsége a szoptatás és a hüvelyi szülés tekintetében?

Mert ezek a természetesek.

De a mai világban már igazából teljesen mindegy, mindenki úgy csinálja ahogyan neki jó. Vannak akik feladják ezt a kemény elhatározást épp azért,hogy ne készüljenek ki. És ezzel semmi probléma

En nem akartam minden áron hüvelyi szülést, pont nem érdekelt, hogy melyik lesz, mert mindegyik szar és szoptatni se akartam.

Hüvelyi szules lett. És nem szoptattam. Ne általánosíts. Rengeteg anya nem szoptat vagy ker császárt. Csak sokan nem érzik szükségét hogy ezt taglalják fórumokon. Vagy azt bizonygassak miért döntöttek így ahogy. Meghozzák a döntést és kész.

En őszintén nem is ertem minek erről a két dologról ennyit feleslegesen dumálni.

Például mert ennyire fontos nekik a babájuk egészsége? Legalábbis ami a szoptatást illeti. De a hüvelyi szülés is előnyös a babának. Másrészt én se szeretnék egy nagy hasi sebet, ha van más lehetőség is.

Nyilván van az a szint, ahol már a babának se jó, hogy az anyukája kimerült, ideges, bár ez nem csak a szoptatási nehézségek miatt van, hanem az anya lelki alkatán is múlik. Az valóban probléma lehet, ha a védőnő, orvosok stb. csak a szoptatás fontosságát hangsúlyozzák, és azt nem, hogy belebetegedésig már nem szabad csinálni, az már a babának se jó.

Meet ezt sulykolják belékük.

A médiából és a többi snyukától mást sem hall csak h anyatej, szoptatás, hüvelyi szülés, mosipelus, 0-24ben a gyerekkel lenni meg a többi.

És ha császárod volt, az a könnyebbik út, ha tápszert adsz mérgezed, ha nem mosizol, a környezetet szennyezed.

A lényag az az ilyeneknek h ha anya vagy akkor szenvedj!

Mert ha nem, akkir nem is vagy jó anya

Én is hüvelyi úton szeretnék szülni, és lehetőleg majd szoptatni. De ez csak egy vágy, hogy jó lenne, ha az orvosom azt mondja majd, hogy erősen javasolja a császárt, mert valami történt, egy percig nem fogok vele vitába szállni. Ha nem jön össze a szoptatás, csak a tápszer, akkor eszik azt.

Én ezen nem aggódok. De attól még remélem, hogy sikerül mindkettő, mert a császártól kicsit tartok, a szoptatás meg jó a babának. Szerintem a többség úgy van, mint én, mert engem senki nem nyomasztott eddig vele, hogy ha nem szülök hüvelyi úton vagy nem szoptatok majd, akkor egy utolsó mocskos rohadék vagyok... Nem is kérdezték.

Az én babám tápszeres, de nem tudom mi a "bigottság" abban, ha valaki szoptat, mert tud, és nincsennek vele nehézségei??

A szülésem meg bár hüvelyi volt, de gyors, minimális szenvedéssel, köszi de pont jó volt így. Nem értem miért kellett volna örülnöm annak ha ok nélkül "felvágnak", aztán viselhetem a fájdalmat napokig.

Szerintem az anyukák többsége pont, hogy nem így gondolkodik. Egy hangos kisebbség az, akit láthatsz a fórumokon észt osztani, a többséget marhára nem érdekli, más hogy szült és mivel táplálja a gyerekét. Én legalábbis a környezetemben ezt tapasztaltam. Érdekesség szintjén persze, érdekel, hogy más hogyan élte meg a szülését, de a szoptatás kérdésköre aztán a legkevésbé sem foglalkoztat.

Nekem, magam miatt volt fontos a hüvelyi szülés. Egyrészt rettegtem a császártól, mert akármennyire is rutinműtét, mégis csak a hasad vágják fel, és bár lehet, hogy sokaknak más élmény a hüvelyi út, nekem ez cakk-pakk megvolt mindennel együtt 8 óra alatt, és utána már kb el is felejtettem, hogy szültem, vígan ültem törökülésben és pattogtam mindenfelé a kórházban, a nővérek meg is őrültek tőlem. Míg sok helyen 8 órán keresztül kb fel sem ülhetsz a császár után, a gyereked addig nem is látod, nemhogy melletted legyen és rád legyen bízva. Szóval nekem emiatt volt fontos a hüvelyi szülés, hogy gyorsabb legyen a felépülési idő és egyből a lányomra tudjak koncentrálni. Nyilván nincs erre garancia meg nyilván sokan meg se érzik a császár utáni lábadozást, de én a saját testem képességeiben jobban bíztam, ami a természetes utat illeti, ezért inkább ezt szerettem volna.

A szoptatáshoz nem ragaszkodtam, azzal úgy voltam, hogy ha megy, megy, ha nem megy, nem megy, ez van, a tápszer korában gyerek éhen még nem halt. De tény, hogy meglehetősen praktikus szoptatni, bármikor előkapom a cicit és abban pont tökéletes hőmérsékleten, pont tökéletesen higítva, azonnal elérhető a cucc és nem kell még forralni meg fertőtleníteni meg méregetni és számolgatni és tudomisénmitcsinálni hajnali 3kor meg a park közepén meg érted. Szóval ez nekem a kényelmesebb út. De nem azért szoptatok, mert bigott vagyok és úgy gondolom, hogy enélkül egy anya nem is anya és minek szült :D :D

Azzal a jelenséggel csak fórumokon találkoztam, hogy valaki lelkileg belebetegszik ebbe az egész így-úgy szülünk és szoptatunk kérdésbe. De ha valaki felnőtt létére úgy döntött, hogy babát vállal, annak bizony kell egy erős önbizalom is, hogy bizony fel tudja vállalni a saját véleményét, a döntéseit, hogy a saját gyerekét úgy gondozza, ahogy az szerinte a legjobb és ne hagyja magát befolyásolni az anyós, a védőnő és a közel 80 éves félszenilis gyerekorvos által. Szerintem akik így "elnyomva" érzik magukat, azok igazából csak bizonytalanok és egyszerűen képtelenek elhatározni magukat egy konkrét döntésük mellett, hogy amit ők csinálnak, az a legjobb a gyereküknek, és ebbe a bizonytalanságba mennek tönkre. De ez nem a szoptatás-nemszoptatás kérdéskörén múlik, az csak egy tünete a jelenségnek, itt igazából arról van szó, hogy sokszor egy anya, főleg ha fiatal és az első gyerekéről van szó, egyszerűen gyerekként van kezelve, nem bátorítják a szülői kompetenciájában, hanem éppen ellenkezőleg. És ez itt a baj, de ez nem a "bigott" anyukák sara (amúgy szerintem aki átkozódni szokott és kioktat másokat, az szintúgy bizonytalan saját magában és a döntéseiben, ezért is erőlteti mindenáron, hogy aki nem pontosan úgy csinál mindent, az téved).