Szerintetek a nevelésetekben mit rontottak el a szülők?

Pontosságra neveltek. Ez eddig remekül hangzik csak egy kicsit túltolták. 😀

Kényszeres vagyok... ha valahova 10 perccel korábban is elég lenne elindulni, én legalább fél órával hamarabb megyek, még akkor is ha a hely igazából 5 percre van. Ideges vagyok, ha étterem foglalásnál nem vagyok ott 5 perccel hamarabb. Ha valahonnan kések egy percet akkor egyrészt sík ideg vagyok, másrészt telefonálnék, hogy kések egy percet, holott a kutyát nem érdekli. (Lásd étterem, ahol gond nélkül tartják 15-30 percig az asztalt.) Szóval ilyenek..ezzel szemben a férjem mindig mindenhonnan késik 5-10 percet. Hát gondolhatjátok. 😅

Talán a legrosszabb a rengeteg hazugság, hazudni tanulás, hogy kifelé minden rendben legyen, verni csendben is lehet a gyereket, szidni alázni, ahhoz nem kell hangerő, de kifelé villogjunk, mintha minden csodás lenne, védjük a gyereket, más nem ütheti alàzhatja, csak a szülő..

Kifelé tetszelgés, egymasnak falazas.. gyereknek hazugsagok.. azt hiszem ez az erőszaknál is rosszabb volt.

Illetve nem voltak velünk, nem szerettek velünk lenni, kb a nagymamám nevelt, heteket nyaraltunk rokonoknál, sosem foglalkoztak velünk, csak aha jó szép menj játszani szinten. Sosem volt velük személyes kapcsolatunk tesómmal, csak felületes.

Továbbá utáltam, hogy van kedvenc(a kisebb, a fiú), ez a mai napig nagyon érezhető. Áh, annyi mindent tudnék sorolni, a manipulálásokat, az alázást, a káromkodást, az ütéseket, a túlpénzelést, hogy ne segítettek konfliktuskezelésekben,

A gyereknek 2 típusú szeretetre van szüksége:

- Anyai típusú -> bármi is történik veled, örökké szeretni foglak, hozzám mindíg jöhetsz, benned folyamatosan megbízok.

- Apai típusú -> Szeretlek, ha...

Midnkét típusra nagy szüksége van a gyereknek egyenlő arányban. Az egyik önbizalmat magabiztosságot, a másik teljesítőképességet, megfelelni vágyást, akarást ad. (~ Eric, From: A szeretet művészete)

15ös, ez marhaság, a szeretet feltétel nélküli. Ha ezt mondják az kàros, szeresse mindkét szülő feltétel nèlkül, illetve mindkettő támasszon elvárásokat vele szemben és dicsérje, jutalmazzal tettekkel, szavakkal az eredményeit.

Apuka azt akarja mondani, hogy “büszke leszek rád, ha” Az úgy lenne korrekt.

Én mindig a "jó kislány" voltam, mindig engedelmeskedtem a szüleimnek, nem hisztiztem játékok után, nem veszekedtem a testvéreimmel, nem válogattam a kaják terén, mindig megettem amit kimertem az ebédnél, nem jártam bulizni, jó jegyeim voltak a suliban, minden szülő egy ilyen gyerekről álmodik, nem igaz? Na, ennek az lett a következménye, hogy..

- a szüleim sose tanítottak meg kiállni magamért, sose állok bele konfliktusokba, szorongok amikor eltérő véleményem van valakivel, és azt meg kell mondani

-eltitkoltam a jegyeimet már általános iskolában is, ha kaptam egy rossz jegyet, igyekeztem inkább kijavítani. Ez azért volt, mert ha kaptam egy 4-est, az volt az első kérdés apámtól, "miért nem 5-ös? Hány pont kellett volna? Nem érdekel, hogy az egész osztályból csak 3 embernek lett kettesnél jobb, a tied 5ös kellett volna, hogy legyen, engem nem érdekelnek a többiek. Most akkor mész a szobádba, és megtanulod amiből volt a doga, és felmondod utána".

- Mindezekből kifolyólag mindig is utáltam tanulni, bár elvégeztem egy főiskolát nagy kínkeservesen, de nem azért, mert a szüleim kb minden nap elmondták, hogy wc pucoló, vagy utcaseprő leszek, ha nem tanulok tovább.

- minden rám volt erőltetve,sose volt választási lehetőségem. Nem volt olyan pl, hogy kiválaszthattam milyen ruhába megyek suliba, vagy ilyesmi. Ennek az lett a következménye, hogy mindent a számba kell rágni, nincs egy önálló gondolatom.

Az volt a szerencsém, hogy idejekorán (8. Osztálytól) elengedtek egy 300 km-re levő suliba, ahol az élsport felé vehettem az irányt, önállósodtam valamelyest, lettek barátaim. A szüleim mindenről lemondtak a mi javunkra, de tényleg, soha nem mentek sehova nyaralni, egy wellness hétvégére, kozmetikushoz, masszázs, soha semmi. Csak mindent a gyerekeiknek. És ezért nagyon hálás is vagyok nekik, csak az, hogy soha nem lehetett elmondani nekik semmit, nagyon rányomta a bélyegét a gyerekkoromra és a mostani kapcsolataimra is. Szerencsére van már családom, és pontosan tudom, hogy miben kell más példát mutatnom a gyerekeimnek, hogy bízzanak bennem, és elmondhassák a problémáikat. Nagyon ajánlom elolvasásra a "Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje" című könyvet. Legszívesebben odaadnám anyának, olvassa el, hogy kell egy gyerekkel kommunikálni, de nem akarom ezt már megbolygatni. Nem feltétlenül "jó" gyereket kell nevelni, aki elfolytja magában a dolgokat, és elfogad mindent ami történik vele.

Hú utolsó, elég rinyálósnak tűnsz.. Vártam mikor jön az a rész, hogy valamit elrontottak de semmit. Nekem inkább úgy tűnt, hogy te alapból vagy szorongó jellem, nem voltak önálló törekvéseid, folyton utasításokat vársz, vannak ilyen gyerekek is, akiket alig lehet mozgásra új dolgok kipróbálására bírni, már 1 évesen is látszik, valami máshogy működik náluk, nagyobb a félelemérzetük, nem engedik el anyukát, kórosan követnek mindent, nagyon figyelnek..

Az én szüleimet sose érdekelte, mit tudok, az enyéimet valóban a jegyek érdekelték, sosem kellett dolgozat után újra tanulnom azt az anyagot, mert nem számít. A tieid a tudást értékelték, nem a jegyeket! Nem igaz, hogy most sem látod!? Pedig olyan tisztán leírtad, hogy csak na.

Lányomnak van egy barátnője, kisbaba kora óta ismerjük, ha lehetett volna szaladni, sosem szaladt, ő állt és figyelt, ült és figyelt, nem szívesen fedezett fel játékokat, óvatosan nyúlt hozzájuk, az enyém meg mint az őrült szaladt, fogta.. Ilyen kisgyerek is lett belőlük, a lány szabálykövető, csendes, keveset beszél, lassú, megfontolt, nehezen hoz döntést(én is ilyen voltam, de én azért, mert engem vertek és durván aláztak)az én gyerekem meg.. hát szalad, mászik, próbál, csinál, gyorsan dönt, mint valami vadló ami kiszabadul amint kicsit nyitok a szabályokon. Már babaként mások voltak, ugyanúgy volt szoptatás, mmindketten felvettük őket kicsinek, egyidősek, végig otthonvoltunk velük, minimálisat vontunk be mást.. ők ilyenek, eltérő biokémiai folyamatok zajlanak bennük. Az enyém kicsit gátlástalanul fecseg, kérdez, a barátnője meg elbújik az anyja mögé, ha ránéz egy idegen.. Nem ütjük meg a gyerekeinket és az az igazság, hogy én kicsit izgulósabb, idegesebb típus vagyok, mint a kislány higgadt "nemtörődöm anyukája", aki kicsit sem zavartatja magát szerintem kellemetlen dolgokon. Egyedül neveljük a gyerekeket, náluk apa külföldön van, nálunk meg egyáltalán nincs.

Szerintem tisztára olyan lehettél, mint az a kislány, ugyanolyan SEMMILYEN okból. Ja és SENKI sem szeret tanulni. Mindenki azért csinálja, mert kell. Ezen nagyon mosolyogtam, hogy ezért nem szerettél sosem tanulni. Olvasni sokan imádnak, tanulni időre, előre elmondott anyagot, ami nem érdekes az ember számára viszont senki:) Te abban a hitben élsz, hogy vannak a jól nevelt gyerekek, akik ha választhatnak bármi és a tanulás közt, inkább a tanulást választják, mert az örömöt jelent számukra?:D

65 év tapasztalatából mondom, hogy drága szüleim túl szelídre neveltek.

Vagyis: ne verekedj, ne bánts senkit, stb.

E szerint éltem és életem során sokszor tapasztaltam ennek hátrányait.

Amúgy a "ne bánts senkit" és "ne verekedj" jó tanácsok, de ebben az esetben azt ajánlom, hogy egy kis önvédelmi tanfolyam és küzdősport nem ártana.