Miért nem érti meg, hogy amiért itthon vagyok, nem érek rá dolgozgatni?

Van egy ismerősöm, aki nem tudja, vagy nem akarja felfogni, hogy mit is jelent egy újszülöttel az itthonlét. Folyamatosan szívességeket kérne, ha pedig nemet mondok, ő sértődik meg és szid fűnek-fának.

Nem apróságokról van szó, most amin megsértődött, hogy itt volt a jó idő és mondta, hogy menjek le vele a balatoni nyaralójába, mert ki kéne festeni és takarítani. Úgy, hogy 5 hete szültem császárral... Mondtam, hogy ne haragudjon, de a férjemmel más terveink vannak, meg amúgy se csináltam én soha életemben ilyet, kérjen meg egy festőt. Nem, az nem olyan, higgyem el, hogy jó érzés, ha az ember a sajátját maga csinálja. Ja, a sajátját, de nem a másét ingyen, napokig... És hogy ne bújjak a gyerek közé, 1 hónaposan tök mindegy, ki van vele, csak kapjon enni és legyen tisztába téve. Szóval ő elvárta volna, hogy én menjek le vele 3-4 napot takarítani és házat mázolni.

Előtte azon sértődött meg, hogy elutazott három hétre és nem volt kire hagyni a kutyáit (2 50 kg-os dobermann). Mondta, hogy menjek már majd el én hozzájuk, "úgyis itthon vagyok". Etessem meg őket, meg vigyem el sétálni is, mert kövérek és minden nap mozgatni kell őket. Ja, azért, mert amióta megvannak, sosem vitte őket sétálni, lehetetlen velük menni bárhová, mert rángatják és húzzák az embert összevissza, senkire nem hallgatnak és mennek neki minden kutyának, macskának, amit meglátnak. Mondtam, hogy azért vagyok otthon, mert folyamatosan keményedek, fájnak már a lábaim, nonstop fáradt voltam és 35 hetes terhesen nem fogok neki 3 hétig minden nap tizenkilométereket sétálni a kutyákkal, akikkel nem lehet bírni se és nem hallgatnak rám.

Minden nap felhív valamivel, ha pedig nem veszem fel, megjelenik a háznál és csenget, vagy kulccsal veri az ablakot. Ha felveszem és mondom, hogy nem érek rá, akkor számon kér, hogy miért?! Meg hogy ne mondjam már, hogy egy gyerek így lefáraszt, másoknak 3-4 van otthon és mégis élnek. Meg hogy vigyem le a babát anyukámékhoz, vagy a nagyszüleimhez, utána meg menjek hozzá és rögtön ráérek majd.

Nincs gyerek, se férje. Sosem volt családja. Valahol azt érzem, mintha az én családom mellől akarna elmarni, pl. ha mondom, hogy nem érek rá, mert megyek a nagyszüleimhez, akkor azt mondja, hogy miért hozzájuk megyek, ők ott vannak egymásnak, menjek inkább hozzá, mert ő egyedül van...

Sajnálom is ezért, de én meg nem azért élek, nem azért vagyok itthon, hogy ugráljak neki, amikor éppen eszébe jut valami.

Ti amíg otthon voltatok pici babával, kisgyerekkel, nem találkoztatok ilyennel? Hogy kéne kicsit lekoptatnom, hogy észrevegye magát?