Szülés után jönni rá, hogy mégsem akarunk gyereket?

Egy gyerek sokszor lemondással jár egy ideig bizonyos dolgokban, átszervezéssel. De minden csak átmeneti.

Megdöbbent mikor 3 gyerekes anyaként (igen én is fáradt vagyok, sokszor kilóg a belem is) napi szinten olvasok legalább 1 ilyen fórumot. Dehogy bántam meg, hogy szültem.

Sokkal kevesebben szülnének és picsognának ha nem lenne mai napig általános tömeg etetés arról milyen nehéz is egy terhesség, a szülés, a szoptatás, milyen anyának lenni..

Egy gyerek felforgat minden addigi megszokott életet. Ezt vagy kezeled, hozzászoksz, alakítassz rajta vagy belefulladsz az önsajnálatodba.

Sokkal kevesebb alkalmatlan nő potyogtatna.

Lassan ott tartunk, hogy szűrni kellene ki szüljon ki nem.

Mindenkinek vannak rossz napjai ,mikor elege van munkájábol,családjából,stb.

Ez szerintem természetes,

Én pl simán elmentem mindig a gyerekekel vásárolni,mikor 1 gyerek volt be tetem baba kocsiba és írány vásárolni,ő aludt babakocsiban.én meg vásároltam nyugodtan a piacon,spárban ,stb ugyan ez volt 2 kicsivel is .

A fárasztó az volt mikor az első gyereket kellett délpestről budára babakocsival át vinni fejlesztésre tömegközlekedéssel,na az fárasztó volt.

Bevásárlás nem volt probléma hétköznap, hétvégén meg ott volt a férjem aki vigyázzott a gyerekekre .

Minden csak szervezés kérdése ,tedd le korán a gyereket,aludni és akkor tudtok kettesben lenni.

Sokfajta gyerek van, egyik anyuka ismerősöm pl 2 órát tud a hátára kötött gyerekkel vásárolni, mikor én 20 perc kintlét után égtem, mert a gyerekbekakilt és átfolyt a ruháján, vagy rámhányt, vagy másra, vagy csak random üvöltött és kapálózott, vagy úgy kellett megfogni hogy ne szaladjon és romboljon. Más gyereke meg mintha belassult volna, nézelődött, elprüntyögött magában, nem nyúlt semmihez és be volt tojva, ha anyától 1 méterre lemaradt..

Gyerekfüggő is a dolog, már kiskorban látszik, van akinek a gyereke mászik, nézelődik, másnak meg rohanva mászik, azt se figyeli hova megy, de villámgyors. Kisbabákon is van, az egyik gyerek izomból rugdalózik, leng keze lába, ha elaltatod 10x körbemássza a kiságyat, folyton beakad mindene a rácsba, a másik baba meg úgy alszik egy helyben, mint egy kő, még a nyála is folyik, és csendben cukin gügyörészik, elnézeget, néha egyet! hangosan nyög..

Sok gyerek/baba van, akivel egyszerűen könnyű, másokkal kegyetlen nehéz.

Szívemből szóltál, utolsó (13-as).

Ezt egész egyszerűen nem értik meg a szuperanyák, hogy MINDEN GYEREK MÁS. Sőt, nagyobbat is mondok, MINDEN ANYA-APA MÁS.

Ezt már sokszor leírtam itt, van, akinek gyerekjáték a gyerekek-munka-háztartás kombó, valaki meg az egy gyerekbe is belegebed.

Miért nem lehet elfogadni a másikat úgy, ahogy van? Nem belepofázni, okoskodni, csak szimplán meghallgatni a panaszát, sosem bírálni?

Mint a kérdező, a válaszok többsége kapásból támadja. Nincs elég baja már így is? És a nők teszik ezt egymással, legalább mi, nők összetarthatnánk, és megérthetnénk csak egy picit a másik nőt!

Nos, kérdező, sokszor éreztem én is így magam, mint te. Pedig volt rendszer, tisztaság volt, sőt, igen hamar átaludta az éjszakát, ellenben napközben szinte semmit. Aztán kiderült egy betegség, amire kapott gyógyszertől 3 évesen elkezdett aludni napközben. Na mindegy, lehetne regélni napestig, a szobatisztaság volt életem eddigi legnagyobb feladata, rengeteget kiborultam emiatt akkoriban.

Amitől én egyszerűen kikészültem, hogy megszűntem ÉN. Nem mehettem vissza dolgozni 5 éves koráig, mert a férjem jobban keresett, és a szüneteket, betegeskedéseket nem tudtuk volna máshogy megoldani. (nincs időmilliomos, hajlandó nagymama, nagynéni, szomszéd, akárkicsoda, bébiszitter a mi vidékünkön még nem igazán volt akkor elterjedve).

Most 11 éves. Igazán most kezdem úgy őszintén, tiszta szívemből élvezni az anyaságot. Pedig még csak most jön a java, a tanulás, a felnőtté válás igen rögös folyamata. Természetesen nem véletlenül nincs tesó. Pedig az eredeti terv 3 gyerek volt.

Úgyhogy fel a fejjel, csak egy tanácsom van, sose mutasd ki a gyereknek, hogy megbántad. Bár van egy rosszhírem, érzi, rendkívüli receptoraik vannak, és a ki nem mondott dolgokat is tudják. Sajnos én egyszer megéreztem a gyereken egy sötét pillanatban ezt, és ez a felismerés azonnal kijózanított, talán akkor tudtam átlendülni ezen a dolgon.

Nem tart örökké ez az állapot.

Több idő lesz az életetekben az, amikor lesz idő a hobbira és tudtok majd pihenni. Ha majd nagyobb lesz a gyerek, akkor egyre önállóbb lesz. Akkor meg majd más problémák lesznek.. :))

Most covid is van, így nehéz elmenni bárhová, de akár heti egy délután egy program kettesben sokat segíthet. Addig valaki vigyáz a gyerekre. Én azt tapasztalom a környezetemben, hogy ahol van kire bízni a gyereket és a szülő mer is "leszakadni róla" 4-5 órára, ott kiegyensúlyozottabbak.

13#

Az ég világon semmi de semmi szégyelni való nincs ezekben a szituációkban.

Pont ez a legnagyobb baj ha szégyenli anyuka magát, nem kell, nincs miért! A baj ott kezdődik, hogy az anyaság csak is csupa móka, kacagásnak szivárványos csillámpukival megspékelve van beállítva.

Szerinted soha senki gyermeke nem rendezett még jelenetet a kasszánál, az utcán a játszón?

Dehogynem és még a világ sem dőlt össze. 🤟

Én elengedtem a dolgot. Megszoktam, hogy nem tudok úgy élni mint régen. Van egy iskolás és egy öt hónaposom. Macerás eljutni bárhova két gyerekkel. A nagynál a mamáékra bíztuk, ha olyan helyre mentünk.

A gyerekvállalás ezzel jár. Biztos a szüleinknek is nyűg volt néha. Más is dolgozik a gyerekek mellett és rohangál. Én is ezt csináltam a kicsi előtt öt évig. Hullafáradtan hazaestem elkezdtem főzni, takarítani és még lecke ellenőrzése is ott volt.Ez normális. Irigyeltem az anyukákat,hogy otthon vannak és van idejük mindenre. De valakinek dolgozni is kell ez van.

Én sokáig ostoroztam magam azért, hogy hiányzik sok régi dolog. Bántott az is, hogy több én időt szerettem volna. Lehet, hogy itt 10 perc, ott 25 perc jutott volna, de egy kimerültségi folyamatot indított el, hogy a fáradságot már soha többé nem tudtam egy szombati délig tartó alvással pótolni, hogy az engem érdeklő dolgokra csak jóval napokkal később, hatalmas szervezéssel vagy a saját alvás időmben tudtam sort keríteni. Hogy az este nem pihenesrol szólt hanem a fürdetés ágyba rakás tortúrájáról.

Később jó volt ilyen gondolatokat nyíltan felvállaló anyukákkal beszélni. Előadásokat hallgattam az anyaságról, podcastokat, egymást támogató csoportokba léptem be. Nyilván tudtam, hogy vannak anyák akik ezt jobban kezelik, de inkább próbáltam ellesni, hogy is kell jobban szervezni mint csöndben titokban szenvedni a lemondások miatt.

Megbánni sosem bántam meg, hisz mindig ott volt a jó és szép oldala is. Ez kéz a kézben jár. Olyan mint, amikor este alig várom, hogy elaludjon és csend legyen, majd fél óra múlva a képeit nézegetem és már hiányzik. Várom, hogy felkeljen. De mikor reggel 45 perccel korábban kel, akkor olyan szívesen venném ha lenne rajta6egy szundi gomb. Majd ránézek és bármennyire hulla fáradt vagyok, hálát adok, hogy miatta kelek korán és nem valami egyéb ok miatt.

Hány éves vagy amúgy? Suliból frissen kikerült anyukák ennek a megélésében is rugalmasabbak. Akik már kialakitották az életüket és 10-15 éve dolgoznak, nekik nyilván nehezebb átállni, hacsak nem vártak évekig hiába a gyermekáldásra.

Amúgy a két három év kritikus. De hidd el 4 év után már kezd könnyebb lenni. Nálam jelenleg ez a helyzet. Az egész életünkből mi az a 4 év, majd ha később visszagondolunk rá?

Próbáld így felfogni és légy lazább :)