Ilyen körülmények között vállalnátok babát?
Párommal együtt cca. 600 ezer forint a netto fizetésünk, ami kb fele-fele arányban oszlik meg.
Megtakarításunk cca. 4 millió forintunk van.
Jelenleg albérletezünk, de a baba érkezése előtt szeretnénk családi házba költözni. Budapesten tervezünk venni házat, cca 40 millió forintért.
A havi törlesztő havi 200 ezer lenne (babaváró+csok+csok hitel+piaci lakáshitel VAGY babaváró+piaci lakáshitel).
Most kb 150 ezer forintból élünk havonta+lakbér (120 ezer)+rezsi (35 ezer).
Ebből megvan mindenünk amire szükségünk van, nem nélkülözünk.
Az én munkahelyem fix cég, a szakmám keresett, nyugdíjas állásként tekintek a szakmámra, a munkahelyem pedig kifejezetten nő- és családbarát, így nekem nem kell félni a munkanélküliségtől.
Párom informatika területén dolgozik, így az ő munkája is stabilnak tekintethető.
Pár hónap múlva szeretnénk elkezdeni a próbálkozást a babával, de az így pont egybe esne a házvásárlással is.
Ti bele mernétek vágni? Ekkora törlesztőt be lehet vállalni 25 évre?
25 évesek vagyunk.
Illetve a család mellettünk áll mindenben, így ha beüt a krach se kerülünk utcára, de nem szeretnénk a családot terhelni, így önerőből próbálunk előrébb jutni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Szerintem 200 ezres törlesztő borzasztóan sok.
Mennyi most az albérlet? Maradhatnátok ott gyerekkel?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nekem a másfél szobás lakásom került 2 éve 48 millióba... Szóval nem tudom, mennyire reális, ha valaki 40 millióért családi házat akar venni, kerttel.
Akkor már inkább agglomerációban nézelődnék.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nem kell 25 évesen majdnem pályakezdő fizetésre megvenni azt a házat, ahol meg akartok öregedni, még gyerek nélkül sem. Később, ha beindul a karrier, te is visszamész dolgozni, sokkal több lehetőségetek lesz jobb ingatlant venni. Én vennék most hitelre egy két hálószobás lakást valami normálisabb családbarát környéken, aztán 30 felett próbálkoznék a kertes házzal.
Vagy ha mindenképpen kertesben gondolkoztok, akkor max agglomerációban van esélyetek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!