Mennyit tesztek félre havonta a gyereknek?
Még nem született meg, havi 50 ezret tervezünk, idővel szeretnénk majd venni egy lakást hitelre, kifizetni, mire felnőnek a gyerekek és kettejük között szétosztani, hogy legyen indulótőkéjük egy saját lakáshoz.
Mi a nulláról indultunk(én inkább mínusz 5-ről), na azt a saját gyerekeimnek nem kívánom.
Inkább spórolni magamon, vállalunk kevesebb gyereket, járunk ritkábban nyaralni, de hogy legyen az indulótőkéjük az élethez, az alap. Nyilván, ha jobban állnának, vennénk két kis lakást, de azt nem hiszem, hogy össze tudjuk majd hozni.
7 hónapos, most még nem tettem neki félre.
Mi nagyon mélyről indultunk mind a ketten, szóval lassabban haladunk.
Most ott tartunk, hogy kifizettük a férjem diakhitelét, ott van még az enyém, de eközben szükség van autóra, nagyon nehéz babával autó nélkül.
Ugye nekünk nem fizetett senki semmit, így kell jogsi is. Szóval a terv: jogsi, autó, diákhitel, lakáshitel, és valahol menet közben mikor én visszaállok dolgozni elkezdek félre tenni a gyereknek.
Én az itteni családi pótlékra gondoltam amit felkerekítek. Az kb £100 lesz havonta.
Az mire 18 lesz, majdnem £20.000 ebből lehet már mit kezdeni.
Külön teszek félre a taníttatására, és itt gyakori hogy a 16 évesek étteremben vagy boltban dolgoznak, ezt támogatom, élje át, hogy mit nem akar csinálni felnőttként, miért válassza a tanulást.
Ennyit tudunk tenni, de már egy hatalmas lépéssel indul az életben. Nem szégyenkezek, hogy csak ennyi.
Jogsi+autó (valami megbízható kb10 éves ) megprobalok magan iskolára is penzt spórolni mert milliószor jobbak a lehetőségek ott mint az állami iskolákban de ez mondjuk nem biztos hogy összejön sajnos, az egyetemre is rakok felre és majd egy kis lakás felét szeretném kifizetni neki vagy legalább pár milliót amire tud hitelt felvenni
Ha úgy érzem ezeket nem tudom teljesíteni inkább nem vállalok gyereket mert tudom milyen a 0-ról indulni meg 15 evesen iskola mellett végig dolgozni..na én ezt nem kívánom a gyermekemnek
Három gyerekünk van, konkrétan nekik nem teszünk félre.
De! Van egy lakáskassza, amit még a kedvező időszakban kötöttünk havi 20ezerrel, akkor jár le, amikor a legnagyobb 18 lesz. Van egy megtakarításos életbiztosítás szintén 15 éves futamidőre. Tavaly vettünk egy másik házat, amit albérletbe adtunk ki, ez szintén rendelkezésükre áll majd. A nevükön nincs semmi, és jó darabig nem is szeretnénk.
A legnagyobb 12 éves, és 4-4 év van köztük, reméljük, mindegyiket tudjuk majd segíteni.
Jelenleg havi 20 ezret, + elég sokat kap családban szülinap, névnap, keresztelő, karácsony stb. ilyenekre, ha épp nincs mire költsem neki az is megy mellé.
Kevésnek érzem, de egyelőre emellett új autóra, új fürdőszobára és egy jobb exotikus nyaralásra (már ha lehet még valaha) is gyűjtünk, így ennyi fér most bele.
8 év múlva lejár a lakáshitel, akkor tuti jóval többet fogok majd eltenni neki. Még nincs 2 éves sem, nem vagyunk elkésve.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!