Elképzelhető, hogy valójában rengeteg szülő bánja meg, hogy gyereket vállaltak, csak félnek ezt nyilvánosan kimondani és ezért azt hazudják kifelé, mennyire boldogok, miközben nem is azok?

El tudom képzelni, hogy van, aki igy érez.

Remélhetőleg időszakos.

Hiszen vannak nehéz napok, hetek, hónapok egy gyerekkel.

Saját környezetemben azt látom, hogy azok vannak ki főleg, akik bevállaltak 3 gyereket 4 - 5 éven belül. Szerintem közülük legalább 60-70% már nem így csinálná

Az a helyzet, hogy szerintem ma már szinte sehol nem lehet "rózsaszín felhős" cikkeket olvasni a gyerekvállalásról a médiában az.

Mindenki hozzájuthat fogamzásgátlóhoz, az abortusz is liberalizálva van, szóval nem gondolnám, hogy túl sokan lennének azok az emberek, akik megbánták a gyerekvállalást, hiszen rengeteget lehet arról olvasni, hogy milyen nehéz ez, és rengeteg módja van megakadályozni a gyerek megszületését is annak, aki nem akarja.

Itt összekeveredik szerintem az hogy "megbánta" a "nem szereti"vel. A kettő nem ugyanaz, de sokan összemossák. Ha megbántad, már nem is szereted... Pedig nem erről van szó. Nem így képzelte. Nehéz elengedni a régi életet. A régi életet meg kéne tudni gyászolni. Sok összetevős ez. Plusz sokan meg se tudják fogalmazni miért akarnak gyereket. Még többen egy kapcsolat fokmérőjét látják benne. Mint egy következő, magas(ztos)abb szint. Eljegyzés, házasság, gyerek. Mintha a gyerek lenne a boldogság beteljesítője. Milyen boldogok leszünk ha gyerekünk lesz... Aki a gyerektől várja a boldogságot, az nagyot csalódik. Igen, az megbánja. A gyerek inkább olyan mint egy bazi hosszú út. Gyalog, sivatagon, hegyeken, esőben, hóviharban, napsütésben. Azt is lehet élvezni, de tudni kell hogy az út és az útközben megélt dolgok a fontosak. Az a része ad. Az nem hogy csak van.

Ahogy az sem elég egy életre szóló boldogsághoz, hogy összeházasodik az ember. Azért is minden nap dolgozni kell, hogy adjon.

Nekem az első pár hónap brutál arconcsapás volt a lányom születését követően és sírattam a régi életem. Tudtam hogy meg fog változni... De azt nem hogy ennyire. Hogy kb nem is lesz. Sok beszélgetés és sok önismeret mellett tudtam felvenni újra a fonalat és elkezdeni élvezni hogy most már hárman vagyunk.

Biztos van ilyen, csak én azt nem értem, egynèl több gyereke hogy lett akkor.

Jó, hogy ma már nem csak a rózsaszín oldalát írjak a dolognak, de azért a rinyálás is unalmas már nekem.

Most ilyen világ van, hogy felnőtt emberek nincsenek felnőve, és àllandó élményéhségük van, a fárasztó dolgokat meg utáljàk.

Én az egyetemistákon látom ezt, akiket tanítok, hogy kb minden évben jobban ki kell őket szolgálni, és egyre kevesebbet tesznek bele.

Szóval nem tudom, mit gondoljak, egy biztos, hogy a "megbánt" gyerekeket nagyon sajnálom. Én sose voltam ősanya fajta, későn szültem, rosszalvó, nagy foglalkozásigényű lányom van, tudom, hogy a karrieremen is lesz nyoma a kiesett éveknek (de azért nálunk többgyerekes nők is vannak tök elismertek, vezető beosztásban). Én nem mondom, hogy könnyű dolog a gyerek, de azért a teher része kibírható számomra, lemondás elfogadható, az öröm és a plusz viszont nagyon sok.

Én pl nem bántam meg eddig egyszer sem (de nyavajogni én is szoktam arról, ha és hogy most épp nehéz valami).

Szerintem még inkább a gyerekvállalás szidása most a trendi. Itt is annyi ilyen kérdés volt már.

Egyet értek azzal, aki írta, hogy ez egy út, hogy ez munka. Aki úgy vállal gyereket, hogy azt hiszi, a szüléssel kipipálva és hol az aranyérem (de csak aranyeret kap:D) az persze, hogy csalódni fog. Sok anyának a saját gyereke az első baba akit közelről lát, mert nem vagyunk már többgenerációs családokban szocializálva, plusz kényelmes, digitális világban élünk, ahol mindenki nárcisztikus és csak szórakoztatást meg örök fiatalt akar játszani és minden lehetőséghez jobban ragaszkodik, mint amije már van. És akkor jön egy gyerek, akit jé, nem lehet kikapcsolni :)

Hát nem tudom..

Szerintem olyan, mint a gyanta.

Elmész, tudod, hogy fájni fog, de aztán jó lesz. Mikor lehúzzák, iszonyat fáj, átkozódsz, legszívesebben ott sem lennél, visszacsinálnád, aztán végigsimítod a szőrtelen lábad, és örülsz neki. Elmész legközelebb is, mert tudod, hogy csak egy pillanatig fáj, a többi nap meg szuper. Aztán ahogy telnek az évek elvékonyodnak a szálak, ritkulnak is és már nem is fáj annyira, mikor lerántják.

Néha azt érzem mennyivel könnyebb volt az életem előtte, amikor kilátástalan a helyzet, fantáziálok, hogy milyen is lenne gyerek nélkül, de azért egy idő után szívesen visszatérek a jelenbe.

Akkor érzem a legjobban magam, ha nekem is van életem, nem 0-24ben vele vagyok.

"Szóval legszívesebben behúznék azoknak, akik rózsaszínben látják ezt a rémálmot"

Aztán ezt mégis milyen jogon?? Hadd érezze már mindenki azt, amit akar/amit érez. Bezzeg ha neked akarna behúzni valaki mert te meg a fenti sorokat írtad le, gondolom vasvillával szaladnál az illetőnek, hogy mit bezzegel.

Soha nem fogom megérteni mire jó az, ha másra vetítitek ki a nyomorotokat. Ha más is rémálomnak érzi a gyerekválallást attól te most jobban alszol, vagy mi?

Igen neked csak a lemondás, meg a többi amit ide felsoroltál, másnak meg nem.

És nem, nem csak az szereti a gyerekét akinek az élete egyszem értelme az. De ha neked jól esik hitegetni magad, mert így könnyebb a lelkednek, ám legyen.

Már többszörös nagymama vagyok, de még ma is élénken emlékszem, amikor az első gyermekem megszületett. A kórteremben mindenki boldog volt, csak a gyerek volt a téma, én meg hallgattam, és napokig azon gondolkodtam, Úristen, ezt akartam? Vége az életemnek, ezután nem mehetek mindig, amikor és ahová akarok, a nyakamba vettem egy olyan terhet, amivel nem tudok megbirkózni.. iszonyú lelkiismeret-furdalásom volt emiatt, nehezen ment a szoptatás, kisebesedett a mellem, borzasztóan éreztem magam. Kifejezetten bántam, hogy gyereket szültem. (lehet lepontozni, de így volt). Aztán egyre jobban belejöttem a gyereknevelésbe, lett második is, rengeteg nehéz időszakon vagyok túl, de ma már azt gondolom, ez a legjobb dolog az életemben. Szerettem a munkámat, de már nem dolgozom. Szépen élünk a férjemmel, nem vagyok egy szupernagyi, de olyan jó, mikor hétvégenként jönnek a gyerekeink, unokáink..

Sokszor gondolkodtam már azon, ha nem lennének gyerekeink, jóval könnyebb lett volna az életünk. De annyira jó érzés, hogy sokszor felhívnak, ránk nyitják az ajtót. Összegezve: Jó döntés volt!