Mit tegyek, ha nem tudom felvinni a babakocsit, de a szomszédok zúgolódnak?
Állandóan feljönnek szólni, hogy lent maradt a babakocsi és vigyem fel, bár nem tudom, hogy kit tud zavarni egy sarokba állított babakocsi, ami nincs is útban. Itt nem arról van szó, hogy azt hiszik lent felejtettem (először én is azt hittem), hanem arról, hogy zavarja őket, hogy a lépcsőházban hagyom, de nem tudom hogy miért, mert el lehet férni tőle, senkit nem zavarhat ott a sarokba.
Nyilván nem hobbiból hagyom a lépcsőházban, hanem azért, mert nem bírom egyedül felhozni és császároztak másfél hete.
A második emeleten lakunk (emelt földszint +2 emelet). Lehozni úgy tudom, hogy a bal kezemmel fogom a korlátot, a jobb kezembe fogom a babakocsi fogóját és egyesével lépkedek lefelé, ami iszonyúan fáj. (egyszer véletlenül elengedtem és neki csapódott az ablaknak). Nyilván úgy viszem le, hogy nincs benne a gyerek, nem kell megijedni. De felfelé nem tudom vinni ezzel a lépegetős módszerrel, mert ez még jobban fáj. Ha belegebedek, akkor se tudom. Van egy tárolónk, ami pincében van. Ott is az a bajom, hogy levinni még letudnám, de már felhozni nem tudom. A férjem késő estig dolgozik, az sem megoldás, ha ő hozza fel azt a retkes babakocsit, mert a vénasszonyok úgyis feljönnek pofázni, de segíteni már egyik se segítene.
Hát pedig vannak élethelyzetek, amik ideiglenesen felülírhatnak hülye bürokratikus szabályokat....
Arról nem is beszélve, hogy a bürokratikus szabályok mögé lehet bújni akkor is, ha valójában leckéztetni akarjuk az anyukát amiatt, mert el mer térni a szabályoktól és elvárásoktól egy rajta kívül álló ok miatt. Lássuk be, ha tűz üt ki a házban, a sarokban álló babakocsi mellett el fog tudni menni a járókeretes nénnye is ha menekülni kell... ez simán csak szívózás, ezért nevezik az ilyet házmester tempónak.
28!
Kizárt, hogy egy helyen lakjak a kérdezővel.
Semmi bajom az újdonsült anyukákkal, én is voltam az. Sőt, én is császárral szültem anno, mondjuk nekem nem volt egy pillanatig se fájdalmas utána sem.
Javíts ki, ha tévedek, de sehol sem szerepel egy "beszeltem a kozoskepviselovel hogy x ideig ja hogy maradjon már ott a babakocsi, mert...." vagy "kitettem egy levelet a faliújságra, hogy x ideig hagy maradjon már ott, mert..." vagy " -beszéltem a lakokkal" stb.
Tudod mi fog történni? Az egyik lakó bepöccen és bejelentést tesz a tűzoltóságnál. Azok kimennek és úgy megbüntetik a kérdezőt, mint a huzat. Nem számít, hogy nincs mentési útvonalban. Nem a saját lakásában belül van egy balesetveszélyes, éghető cucc. Ennyi.
Nem. Ez nem házmester tempó. Kérlek magatarázd meg, a kérdező hege, miért előrébb való, mint barmelyik másik lakos barmelyik másik többé vagy kevésbé átmeneti nyavalyája? Nagyon sok helyen lemeccselték már. Sem babakocsi, sem tolokocsi, sem rokikocsi, semmi nem lehet kint. Pont. Ha egy kirakja, a többi is kirakhatja. Nem mellesleg a babakocsi éghető így a sarokban sem lehet tűzvédelmi szempontból. Kizárólag olyan lehet nem menekülési útvonalon is, ami nem éghető.
Mellesleg a kérdező valóban csak hisztizik. Megoldást nem keres. Közös képviselővel nem beszélt. Lakókat nem kérte meg, hogy segítsenek neki valahogy. Átmeneti megoldásban (hordozó kendő) nem gondolkodik. Akkor? Mit vár? Álljon meg a világ és függesszuk fel az összes szabályt mert gyereket szült?
De nem értitek meg, hogy nem a babakocsi súlyával van a gondja, hanem azzal, hogy nem bírja felvinni a császársebe miatt?
Miért kellene hordozó kendőben vinnie a gyerekét, ha egyszer vett babakocsit? Lehet, hogy nem is tudna hurcizni a vágás miatt, mert nem mindenkit ott alul vágnak, engem is fentebb vágtak, picivel a köldököm alatt. Nem hinném, hogy minden második héten kigyulladna a lépcsőház, hogy nem lehet pár héten keresztül ott hagyni.
Egyébként mégis mit kellene csinálnia ennek a szerencsétlennek? Minden egyes nap bekopogtatni valakihez, hogy figyu, vidd már le a babakocsit?
Amúgy meg nem hiszem, hogy egy kisbaba belehal abba, hogy pár perc erejéig egyedül van hagyva a lakásba. Gondolom ti mindannyian a nap 24 órájából 24-et a gyerekkel töltöttetek, és egy pillanatra se hagytátok magára a gyerekeiteket. Kritizálni meg beszólogatni mindenkinek tudtok, de tanácsot adni nem. Na itt van, lehet mindenkinek tanácsot adni, mégis mit kellene csinálnia a kérdezőnek? Tegye bele a babakocsiba a gyereket, hátha véletlenül elengedi a babakocsit oszt' legurul a lépcsőn? Vagy tegye le a lépcsőházba azt a szegény gyereket a hideg kőre, nehogy egyedül legyen hagyva? És nehogy már a babakocsi felhozatala egyenlő legyen egy gyerek felhozatalával a lépcsőn!
46os, millió tanácsot kapott. A hurcikendő még mindig jobb mint a babakocsi. És igen nem kéthetente gyullad ki a ház, de mi van ha pont ebben az időben fog?
Azt meg eltaláltad hogy mióta megvan a gyerek, egy percre se maradt felügyelet nélkül. Főleg miután az előző lakóhelyünkön az utcában kigyulladt a ház és bent égtek a kicsik mikor az anyjuk átment a szomszédba.
Nem tudom a kérdezőnek hogy állna a szája, ha pl a Jóska bácsi elektromos kiskocsija állna a folyosón állandóan. Nem hiszem hogy az első két hétben olyan fontos naponta lemászkálni. A férje elintézheti a bevásárlást mikor megy haza a munkából vagy reggel munka előtt, csekket is be lehet fizetni online, így a kocsinak ki se kellett volna még kerülnie a lakásból.
"Nem hiszem hogy az első két hétben olyan fontos naponta lemászkálni. A férje elintézheti a bevásárlást mikor megy haza a munkából vagy reggel munka előtt, csekket is be lehet fizetni online, így a kocsinak ki se kellett volna még kerülnie a lakásból."
Tehát ha valaki megszült egy gyereket, akkor kötelező jelleggel otthon kell megrohadni? Mi az, hogy ki se kellett volna kerülni a lakásból a babakocsinak? Nehogy már te mond meg, hogy ki mikor mehet le! Azért mert valaki megszült egy gyereket, nem kell állandóan fent lenni.
49!
Nem, nem kell otthon megrohadni. De ők is joggal mondják, hohy nem kell a babakocsinak ott rohadni.
Amúgy nem lehet azt a kocsit összecsukni? Gyereket kendőbe, babakocsit összecsuk és levisz. Felfele ugyanez. Vagy akkor megy sétálni vele, amikor apuci otthon van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!