Hány éves kortól "könnyebb" egy gyerekkel?

Az én öcsém 30 éves, de még mindig olyan, hogy "nincs el" egyedül, mindenhez kell neki társaság, még a számítógépes játékot is csak úgy szereti játszani, ha nézik. Amikor rajzolt, leckét írt, stb, akkor is ott kellett ülni mellette, mert különben valahogy nem volt jól. Nem az, hogy nyavalygott, hanem diszkomfortérzete volt. Én (a nővére) és anyám voltunk vele felváltva. Ő ilyen ember egyszerűen. Szerencsére a felesége boldogan van vele mindig. Nem mondom, hogy könnyű volt, de hát kifogtunk egy ilyen emberkét, szeretjük nagyon a kis dolgaival együtt :)

Van egy kisfiam. Mióta megszületett sose volt el magába. Lassan 4 éves a helyzet változatlan. Sokkal könnyebb ugyan vele, de nincs el magába azóta sem. Szokott mesézni de hamar ráun és jön játszani. Sztem az a baj h nincs tesója, ráférne, de nem akarunk több gyereket. Oviba elvan, de akkor is kell h valaki pesztrálja.

Ezt nem lehet megmondani, pont azért, ahogy az itteni válaszokból is látszik. Sokan szeretnek a nevelésre hivatkozni, miközben azt elfelejtik, hogy az embernek (gyereknek is) ott van a saját személyisége is. Persze hozunk otthoni mintát meg szokásokat, tanult viselkedést, de mint ahogy felnőttként is van introvertált, extrovertált, gyerekként is különbözünk (egyik válaszoló nagyon jól szemléltette is amikor arról îrt, hogy kívűlről úgy tűnt jól elvan, miközben ez nem esett jól neki belülről-mert nem azonosult a személyi attitűdjével ez a szokás, emiatt érezte ezt). Felnőttként is van olyan, aki szeret egyedül tenni-venni, mások pedig, mint ahogy szintén fentebb írták-még a számítógépes játék közben is nézni kell. Nem szabad azokra a véleményekre adni, aki itt “veri a mellét” hogy csak szoktatás kérdése. Nem. Azok, akik jól elvannak magukban- vagy sikerült önazonossá tenni, nyilván ez még tudattalan kiskorban,-vagy úgy fogja érezni magát, mint a fenti hozzászóló, akinek rosszulesett ugye. Meglátod majd milyen jellemű a babád, próbálgasd a határokat nála, de ha nem introvertált vagy nincs benne ilyen jelleg, akkor nem nagyon fogod tudni ráerőltetni az egyedüllétet, mert unni fogja és nem fogja jól érezni magát úgysem. De majd meglátod úgyis, később, ha oviba fog járni, úgyis megváltozik már a hozzáállása.

Utolsó, én eléggé extrovertált vagyok, de még én se tartom azt normálisnak, ha valaki 7/24 mások társaságában akar lenni és egy kis időt se bír ki egyedül. Szerintem tuti, hogy az valamilyen mentális probléma, ha valaki szorongani kezd, amint egyedül lesz, és merem állítani, hogy sok esetben abban gyökerezik, hogy csecsemőkorától kezdve mindig folyamatosan körbeugrálták és egy pillanatra se hagyták egyedül játszani.

Én vagyok az, akinek marhára rosszul esett, hogy mindig egyedül kellett eljárszanom. Szó sincs róla, hogy extroveltált lennék. És marhára nem voltam körülugrálva soha, főleg, hogy nem egyke vagyok. Úgyhogy szerintem marhára nem attól függ, hogy ki mennyire volt elkényeztetve. Nem kell ezekből messzemenő következtetéseket levonni a csecsemőkorra.

* Nem normális semmiképpen, ha valaki 7/24-ben mások társaságát keresi,- ez a mondat így akart szólni.