Hány éves kortól "könnyebb" egy gyerekkel?

Egyrészt ha éhen hal, mert nem csinálok neki kaját, akkor elég nehezen fog a közös társasozásra emlékezni.

Másrészt nem azt írtam, hogy egyáltalán nem foglalkozom velük. Szoktunk együtt játszani. De ha egész álló nap folyamatosan csak játszanék velük, egy idő után megunnánk az összes játékot, és mellesleg csupa retek lenne az egész ház. Nem csak az a két opció van, hogy vagy egyáltalán nem foglalkozol soha a gyerekeddel, vagy pedig állandóan rajta csüngsz. Nem értem, hogy lehet ennyire végletekben gondolkodni.

A naggyal olyan 6 éves kora körül lett könnyebb, amikor már tényleg elvolt egyedül, és ha valamit szeretett volna, akkor arra tudott is várni, ha kellett. Nyilván előtte is tudott már egyedül játszani, de kisebb korában, ha játék közben valami nem úgy sikerült, ahogy akarta, akkor jött a sírás, és nem volt az, hogy most csinálok valamit, várd meg, amíg tudom segíteni, mert addig nyavogott, amíg oda nem mentem. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy mindig ugrottam is azonnal, de azért ha ébren volt, nem tudtam 5-6 éves kora előtt hosszabb időre belemélyedni valamibe, mert várható volt, hogy majd valami történés lesz.

A kicsi most 4 éves, van, hogy már eljátszik egyedül egy órát is, vagy hosszasan rajzol mostanában, de van, hogy napokig nincs ilyen szerencsém.

Hát szerintem olyan hat hónapos korától könnyebb azért már.

Jobban elfoglalja magát.

A fiam mindig is olyan volt, hogy teljesen jól el volt magában. Sosem igényelte hogy ott legyen vele valaki, szépen eljátszott egyedül is.

Na a lányom az ellentettje. Igaz még csak 15 hónapos, de állandóan rajtam csüng, egyedül nincs el 2 percre sem. Már most látom rajta, hogy ő nem lesz olyan mint a tesója.