Ha egy baba/kisgyerek gyorsan fejlődik, jól alszik, stb, a szülők miért azzal jönnek hogy csak "szerencséjük van vele"?

Kedves kérdező. Az utolsó írásának nagyon is van köze a témához. Ugyanis annyi banánhéj van még, amin elcsúszhatsz. Lehet, hogy a te gyereked átalussza az éjszakát 3 hónaposan vagy nem tudom mikor (az enyém már kettő hónaposan is átaludta), lehet, hogy hű de jól szobatiszta lett. De az is lehet, hogy drogozni fog 16 évesen. Vagy teherbe esik. Vagy ha fiú felcsinál egy lányt. Ez kérlek nem rövid táv. Ez a maraton.

És a gyerekeid alaptermészete akar tetszik neked, akar nem, igenis szerencse, de legyen igazad nem szerencse, genetika. Ha te kaptál egy jó alapanyagú gyereket és könnyedén vagy közepesen nehezen jobbá tetted, hurrá. De nincs jogod ledegradalni másokat, mert fingod nincs róla, milyen az ő gyerekük.

Megnézném pl, hogy hogy altatnál át egy éjjelt egy hasfájós gyerekkel aki csak akkor nem visít ha 2 óránként eszik keveset, mart amint több jut a pociba már világ vége lesz. Vagy szerinted nem szerencse/genetika, hogy a te gyerekeid nem voltak hasfájósok? De ha azok voltak és te ezt is megoldottad, kérlek tárd fel a titkod az orvoskamara előtt és tuti Nobel-díjat kapsz, mert ezt eddig még ember nem oldotta meg azon kívül, hogy “majd 3 hónapos kor körül elmúlik, ha az emésztőrendszer elég fejlett lesz”. És nem azokról a babakrol beszélek, akiknek az infacol vagy az espumisan megoldja a problémáját.

Ó és ez csak egyetlen dolog, meddig lehetne meg folytatni, hogy mennyi mindenben állt melletted a genetika/szerencse amire azt hiszed, de frankó vagy másokhoz képest.

En nem mondom, hogy rossz anya vagy. Biztos jó anya vagy, de 99%, hogy nem vagy jobb a 7 éves átlagnál. Nem teszel többet és jobban a gyerekeiddel, mint az anyák többsége.

Mint ahogy én se. Hiába van egy mutogatni való 3,5 hónaposom. Ő ilyen. Majdnem tankönyvi eset eddig. De nem csináltam vele semmi olyat, amit bármelyik anya ne tenne meg nap mint nap. És itt szerintem nem a válaszolok lelke érzékeny, hanem a tied. Egyszerűen vedd tudomásul, hogy semmi nagyszerűt nem csináltál. Ugyanazt tetted, amit az anyák többsége. Mellesleg elárulom neked, hogy nekem egyetlen ismerősöm sincs, aki hosszú hónapokat éjszakázott volna a gyerekkel. Nagyon is az a jellemző hogy hamar átalusszák az éjszakát, esetleg egyszer kelnek. Uh azért ezzel nem tettél túl sokat le még az általad elképzelt asztalra se. És ugyanezt tudom elmondani a szobatisztaságról is.

Szóval vállon veregetheted magad, de az érdemeid oly kicsik, vagy éppen ugyanannyira óriásiak, mint bármelyik másik anyukának, akit a játszótéren látsz.

Én magam 1,5 évesen nem viseltem el magamon a pelenkát és a játszótérről haza kellett menni, ha pisilnem kellett. Az öcsém ovi előtt lett szobatiszta. Anyukám nem csinált másképp semmit. Azt mondta, hogy én a kezdetektől mindig önállóbb típus voltam.

De hidd el, a saját kényelmeden kívül semmi nem múlik rajta, hogy ki mikor lesz szobatiszta.

Az éjszaka átalvása meg több tényezős. "Mert azok a babák, akikről a szüleik úgy tudják, hogy átalusszák az éjszakát, valójában ébrednek éjjel (Yoshida 2015), csak éppen nem sírnak hozzá, hanem a cumijukat keresik, vagy a macijukhoz bújnak. Ezt infrakamerás kísérletekből is tudjuk biztosan. Segítség nélkül ők sem boldogulnak. Az alvástréninggel nem azt tanítjuk meg nekik, hogy átaludják az éjszakát, és nem is azt, hogy segítség nélkül, valóban önállóan aludjanak el, hanem leszoktatjuk őket arról, hogy nekünk jelezzék, ha segítségre van szükségük (Middlemiss 2012). Azt tanítjuk meg nekik, hogy mikor vagyunk műszakon kívül, mikor nem számíthatnak ránk.

Azt is érdemes tudni az alvástréning hatásáról, hogy – a nyálból végzett stresszhormonszint-vizsgálatok tanúsága szerint – az így, egyedül, csöndben levő babák sokkal nagyobb stresszt élnek át (Middlemiss 2012), mint a mellettünk/karunkban sírók, és úgy elalvók . A babák ugyanis nem csak elaludni, tisztálkodni, öltözködni stb. nem tudnak a segítségünk nélkül, hanem a stresszhelyzetből kikeveredni sem, azaz a felfokozott stresszválaszukat sem tudják leállítani a gondozójuk segítsége nélkül. Az alvástréning során egyedül maradt baba ugyan több-kevesebb idő múlva elalszik, de a stresszhormonszintje (ami az egyedüllét miatt biztosan megnő) a felnőtt gondozó testközelsége, segítsége nélkül nem tud lecsökkenni, és alvás közben is abnormálisan magas marad (Middlemiss 2012)! Ez pedig jócskán kihat az egész életére. Hogyan? Miért? Mert az ember stresszválasz-szabályozása úgy alakul ki, hogy életünk első félévében tanulja meg, állítja be a szervezetünk azt, hogy mi a számunkra normális stresszhormonszint, vagyis, hogy milyen hormonszintnél áll be az egészséges, stresszmentes állapot. Tehát a féléves korunkig tapasztalt stresszszint lesz az a szint, aminél a szervezet közbelép, hogy csökkentse a stresszt, védve ezzel az egész szervezetet. Az ennél kisebb stresszt kezeletlenül fogja hagyni. Úgy, ahogy a gondozóink is kezeletlenül hagyták babakorunkban… (Gunnar 2006)

Nem az önállóság a tét tehát, hanem az öngondoskodás minősége. Amilyen odafordulóak, érzékenyek, megértőek vagyunk a babánkkal, olyan érzékenységgel fog majd odafordulni önmagához, amikor eljön az önállóság ideje."