Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Egyéb kérdések » Miattam elhagyná a családját,...

Miattam elhagyná a családját, de hogy teheti ezt meg egy babával? Így hogy kezdhetnénk új életet?!

Figyelt kérdés

Volt egy párom, együtt éltünk 3 évet. Fiatalon jöttünk össze, én 14 éves voltam, ő 16. Konkrétan mellette nőttem fel, 22 éves voltam, amikor közölte, hogy egy buliban megismerkedett egy lánnyal, és ő vele akar lenni, már nem szeret. Egy szombati napon költöztem ki a lakásából, az "új lány" már kedden a régi fürdőszobánkból posztolt... Ami különösen fájt, hogy amíg velem sosem csinált nagyobb lélegzetvételű programot, utazást, azzal a lánnyal folyamatosan. És ezt ki is posztolta mindenhová, a végén már letiltottam őt, és az egész családját is inkább mindenhonnan. Titkon reménykedtem, hogy egyszer csak észhez tér, megkeres, újrakezdjük. Mert igazából egy szavába került volna... Eltelt 5 hónap, a születésnapomon írt, felköszönött. Úgy éreztem, hogy "na eljött az én időm", visszahódítom. Flörtölt velem, mondta mennyire hiányzom neki, teljesen úgy éreztem, hogy ő is akarná, már azt beszéltük, hogy elvisz vacsorázni, mire rá pár napra az egyik barátnőm küldött egy fényképet az Instagramról, amin az exem és a barátnője volt, közölve az örömhírt, hogy babájuk lesz... A mai napig emlékszem arra, hogy éppen hol voltam, mikor megnyitottam az üzenetet, arra, hogy a nyílt utcán belehánytam rá 2 percre egy kukába, és aztán hogy mennyire kiment belőlem minden erő. Még most is gyomoridegem van, ha erre az egészre gondolok. Én a 3 éves együttélés alatt arra nem tudtam rábeszélni, hogy legyen egy kiskutyánk, mert szerinte az macera. Az a lány meg pár hónap alatt összehozott vele egy gyereket.

Így pedig nyilvánvaló volt, hogy köztünk többet semmi sem lesz, főleg hogy mikor nála is rákérdeztem, akkor boldogan mesélte, hogy igen igen, kisbabájuk lesz... Szóval nem értettem az egészet, hogy akkor előtte miért flörtölt velem, meg hívott vacsorázni. A lényeg a lényeg, hogy újabb hónapok teltek el, én ezt magamban nagyon mélyre temettem, senkinek nem beszéltem róla, és meg is kértem mindenkit, hogy ne kérdezzenek, ha bármit hallanak/látnak, ne mondják, mert nem érdekel. Próbáltam újra felépíteni magam, és az életemet. A baba időközben megszületett, már 4 hónapos.

Viszont most felbukkant az exem... Először egy buliban találkoztunk, utána írt egy sms-t, hogy miért nem talál Facebookon, szóval feloldottam a tiltást. Hétköznapi dolgokról beszélgettünk az elején, utána mondta, hogy rengeteg a baja otthon, sosincs nyugta, egyáltalán nem így tervezte ezt, és hogy nincs nap, hogy ne jutnék eszébe, és hogyha velem maradt volna, milyen lenne az életünk. Utána találkoztunk is többször, kb a 3.-4. találkozónál kezdte mondani, hogy értem bármikor otthagyná a lányt, meg a gyereket gondolkodás nélkül, egy szavamba kerülne. Ezt sem értem, hogy tényleg annyira sz_r a kapcsolatuk, mint mondja, miért az én engedélyem kell, miért nem lép már most?! Igen, nagyon hiányzik, én is rengeteget gondolok rá, de ezek után már az is ott van, hogy mi van, ha 2-3 év múlva megint jön egy "bulizós lány", akibe beleszeret, és akkor már egy kisbabával hagyna magamra? Meg ez is, hogy oké hogy nem szerelmes már elmondása szerint, de az a gyerek ugyanúgy az övé, hogy mondhatja azt, hogyha akarom, nem keresi őket többet?

És hogy ő velem képzelte el mindig a jövőjét, és az életét... Ahhoz képest fél nap alatt lettem kidobva az otthonunkból anno. Nem tudom mit tegyek... Hiányzik rettenetesen, még ennyi idő után is. De közben meg mi van, ha ez megismétlődik majd később? Meg majd úgy teszünk, mintha ez meg sem történt volna, nem lenne gyereke másvalakitől?


2019. dec. 9. 15:40
1 2 3 4
 21/31 anonim ***** válasza:
100%

Ne dőlj be megbízhatatlan alakok kamu dumájának.

Nyilván hazudik, tőle semmi jóra nem számíthatsz. Téged is újra kidobna egy másik nőért hamarosan.

Tiltsd le újra mindenhonnan és a számát is, ha keres ne válaszolj neki, keressen más nőt a hülye játékaihoz. Ennek semmi sem szent.

Valószínűleg nem te vagy most sem az egyetlen csaj akinek csapja a szelet.

Örökre felejtsd el ha van egy kis eszed!

2019. dec. 9. 19:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/31 anonim ***** válasza:
90%
Csak hulyit. Es igen ha ugy alakulna teged is otthagyna egy babaval vagy megcsalna. Felejtsd el. Gerinctelen egy alak.
2019. dec. 9. 20:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/31 anonim ***** válasza:
71%

Én esküszöm nem bántani akarlak, nem ismerlek. Ez az ember egy szenny, hányingert keltett bennem amit írtál. Undorítóan viselkedett veled, és te ahelyett, hogy több mint egy év után kiszerettél volna belőle (ha már úgy dobott ki mint egy értéktelen utolsó csizmát) még VÁGYAKOZOL utána. Veled is baj van. Ilyen sz@r embert ezek után ép ember nem tudna szeretni. A szerelem amúgy sem így működik. A legnagyobb szerelemből is ki lehet gyógyulni 1 év után. Téged jelenleg lenézlek kicsit, és ezért írtam, hogy nem bántani akarlak. Nem tartalak ugyanolyan értékesnek, mint egy kedves ismerősömet akinek 42 évesen meghalt a párja, akivel 20 évig együtt voltak, és sikerült túltennie magát rajta amennyire lehet. Te ehhez képest egy óvodás szintjén állsz és ezt nem tudom tisztelni.


A pasiról is megvan a véleményem, és annyiban szeretnélek vígasztalni, hogy ő a legnagyobb szemét ebben a sztoriban, bár ütögeti a lécet, hogy vissza akartad venni a csajtól. Akiről amúgy szintén megvan a véleményem.

2019. dec. 9. 22:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/31 anonim ***** válasza:
83%
Hazudik a fickó!!!!!! Nem vagy neki senki, te kis naiv! Senki vagy a szemében, de tudja, hogy odavagy érte, ezt használja ki. Ez egy f.éreg. Nyisd már ki a szemed! Úgy dobott el évek után, mint egy rongyos ruhát a kukába, most meg jó lennél??? Senki vagy a szemében, hidd el. Én nem ítéllek el, mert szerelmes vagy. DE NE MENJ HOZZÁ VISSZA!
2019. dec. 9. 22:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/31 anonim ***** válasza:
86%

Ha ott is hagyná őket, a gyerektartást még évekig fizetni fogja. Egy gyerek örökre összeköt 2 embert.

Ha veled képzelte el az életét, miért hagyott ott, költöztetett oda és csinált fel egyből vki mást?

Szerinted aki 1x megtette, nem fogja megtenni még1x? Főleg ha látja, hogy hozzád bármikor újra visszatérhet.

Neked tényleg olyan ember kell, akinek ilyen az értékrendje? Egy felelőtlen senki.


Habár ez a válaszod rólad is sok mindent elmond: ''Nem csináltam semmit vele, csak találkoztunk. Pont ezért, mert nem akarok második lenni, nem akarok bennragadni abba, hogy szexelünk, és neki ennyi elég, aztán sosem hagyná el a családját.''

Ezek szerint visszafogadnád, ha elhagyja a családját.

Már azt sem értem, miért állsz szóba vele, azok után ahogy megalázott. Már az első próbálkozásnál el kellett volna zavarni. Nem pedig feloldani a tiltást.

2019. dec. 9. 23:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/31 anonim ***** válasza:
84%
Az, hogy a nőket, hogy hagyja ott, már az is gáz, de egy ilyen mondat után, hogy a 4 hónapos pici gyerekét is gondolkodás nélkül elhagyná, abban a pillanatban mondtam volna, hogy köpjön fel és álljon alá. Csak sajnos neked nincs tartásod, titokban még boldog is vagy, feleslegesen, aki a gyerekével megcsinálná, az mindenkivel, veled már megcsinálta
2019. dec. 10. 09:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/31 anonim ***** válasza:
84%
Mit szeretsz egy ilyen utolsó senkiházi, szánalmas féregben? Nagy a farka? Jól néz ki? Mert hogy hazudik, csal, az biztos, de még a gyerekét is elhagyná, ez nonszensz. Mit akarsz egy olyantól, aki majd felcsinál és otthagy? MIT? Én nem a fájdalomtól hánytam volna a kukába, hanem attól, hogy felfordul a gyomrom az ilyen emberi hulladékoktól. De sok sikert hozzá, szeresd csak, csak egyébként nála még egy fatörzs is szerethetőbb. Hogy mit csinálj? Rég bele kellett volna röhögni a pofájába...
2019. dec. 10. 09:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/31 anonim ***** válasza:
76%
Szedd össze magad, tiltsd le és kész. Ha otthagyná a gyerekét szó nélkül, akkor egy görény. Ha meg nem akarta, akkor húzzon gumit!
2019. dec. 10. 09:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/31 anonim ***** válasza:
81%
Kényelmes lennél neki, hogy megint nem kell melózni a nőért, mert ugye már a kapcsolatotok alatt sem érdekelték az igényeid. Most meg rájött, hogy a családba nem lehet beleszarni, és nem tetszik neki. Hát, ilyen ez. Ne engedd vissza, ez egy féreg.
2019. dec. 10. 10:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/31 anonim ***** válasza:
100%

Én csak annyit tennék hozzá az eddigiekhez, hogy ha megoldható, tájékoztasd a gyereke anyját. Ne azért, hogy annak a nőnek "jó" legyen, hanem azért, hogy az a 4 hónapos kis lélek, aki semmiről nem tehet, egy kicsit nagyobb biztonságban legyen. Úgy értem, ha az anyja tud róla, hogy bármikor gondolkodás nélkül ki lesznek dobva egy másik nőért, akkor talán tud készülni, ötletelni, cselekedni, hogy adott esetben hová és hogyan tovább. Nem az lesz, hogy egyik napról a másikra kell kapkodnia, csodát tennie, ha nem akarnak az utcára kerülni. Ráadásul télen...

Ha egy pici jóérzés van benned (és én azért azt gondolom, hogy van), kérlek, tedd meg. Mint anya írom ezt. Tudva azt, hogy ha totál felkészületlenül ér valakit egy ilyen dolog, pláne egy ekkora gyerekkel, abból szinte lehetetlen kijönni.

2019. dec. 10. 11:00
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!