Volt, aki két gyerek mellett inkább otthon maradt, és nem ment vissza dolgozni? Hogy alakult később, amikor már nagyobbak, önállóbbak voltak a gyerekek?

Nekem meg csak 9 és 7 évesek, de volt már mindenféle felállás. Dolgoztam multinál 8 órában, voltam egy bő évet htb, dolgoztam helyben 8 órában, jelenleg home office-ban vagyok, és ez a legjobb.

Nekünk a htb időszak kényszer volt (hosszú történet), nagyon nem szerettem, de utólag mégis azt mondom, hasznos volt, mert ekkor kezdhettem komolyan gondolkodni, hogy mit akarok kezdeni az élettől. Lassan, fokozatosan kezdtem ez alatt az idő alatt megismerkedni a mostani szakmámmal, először csak keveset foglalkoztam vele, most már ebből élek. Erre soha nem lett volna lehetőségem, ha maradok a multinál.

10 éve itthon vagyok!

Férjem sokat dolgozik, nem tudja a gyerekeket hozni vinni, reggel 6-kor megy, este 6-7 között jön, de van hogy később. Nem lehet rá számítani ilyen szempontból.

Próbáltam munkát keresni, de a legtöbb 8-oras, ami 9 óra ebédidővel. Suli 4-ig van, max. 5-ig ügyelet. Esélyem sem lenne elmenni értük. 6-oras meló is 7 óra, akkor is neccesen érnek oda érte, mert sok helyen azért tovább bent kell maradni. Na meg ha betegek mi van!?! Mamik messze, meg még dolgoznak, nem tudnak besegíteni, Így háztartásbeli lettem. Élvezem ezt az életet, az összes dolgozó barátnőm mondja mindig, de jó nekem nem kell dolgozni... Tényleg szuper életem van, tudom hozni vinni a gyerekeket külön órákra, tudok a suliba, oviba feladatokat vállalni, tudunk mindennap játszótérre menni.... Szabad a napon, van magamra időm. Most bevállaltuk a 3. Babát, de időközben kiderül ketten vannak, még 7 évig tuti itthon leszek :) anyagiakon nincs vita, megvan minden amit szeretnénk, közös kasszán vagyunk, ami az övé, az enyém is :))))

17 év otthon? Uh...

Amúgy nekem sincs bajom azzal ha valaki htb egy csomó feladatot levesznek a dolgozó anyukákról a suliban. Bár nem értem, de próbálok empatikus lenni és megérteni, hogy valaki boldog tud lenni így is. Nem vagyunk egyformák, nem mindenki vágyik szakmai sikerre. De azzal maximálisan egyetértek, hogy gondolni kellene a jövőre. Mi van ha történik valami? És ugyan melyik munkáltatónak kell valaki pl 17 év otthon ülés után.

Egyébként van két htb barátnőm, az nem vitás hogy sokkal kiegyensúlyozottabbak. Jönnek, mennek a gyerekekkel, mindenféle hobbijuk van. Hiszen van rá idejük. Csak azt nem szeretem hallani tőlük, hogy "mindenki a maga szerencséjének kovácsa"... Aham, hiteles.

Itt is leírta valaki, hogy ami az övé az az enyém is. Persze hiszen neked nincs semmid, szóval máshogy ez nem is létezhet.

10 hónapja vagyok itthon a gyerekkel de sajnos komplikációk miatt a terhesség több mint felében már nem is tudtam dolgozni. Iszonyúan hiányzik pedig nagyon embert próbáló munkám van, sok stresszel és nehézséggel. De elképzelni nem tudnám, hogy ne menjek vissza dolgozni.

Én vagyok aki a gyerekekkel takarózik, mert nem akarok dolgozni...

Reggel 7-re viszem a kicsit Oviba, 8-ra viszem a nagyot suliba, ami kocsival majd egy óra, speciális iskolába jár...

Vissza érnék dolgozni 9-re, de 8 órába , ami 9, esélyem nem lenne ki érni a nagyért suliba. 6-óraba is necces, mert mindenhol elvárja a főnök, hogy amit kiad a munkanapom végén szerinte 10 perces feladatot, csináljam még meg aznap. Próbáltam, Úgy kellett a suliba telefonálni hogy kések, a gyereket ültessék be a portás mellé, megyek érte. A tanár 5-kor az ajtóban vár a gyerekekkel, mert vége a munkaidejének, nem vár... Vagy pedig tudtam ki az az ég két ANYUKA aki később megy a gyerekért, megkértem vigye el az enyémet is, majd nála felveszem...

Nekem nem ment a 6-órás meló sem.

Felelőtlennek sem vagyunk, van életbiztositás a férjemre, ami megtakarítás is, ha ne adj Isten baja lenne, pár évig akkor is lenne miből élni, meg még emellett is teszünk félre öregségünkre.Nekem nem kellemetlen hogy nem dolgozom, a férjem sem érezteti velem, hogy nem teszek bele a kasszába, csak elveszek. Néha elkap a hév, hogy na keresek valami melót, ő az aki lebeszél, mert nem akar azon stresszelni, hogy hivogatom, menjen a gyerekért, mert én nem érek oda....