A védőnő lebeszélt a bárányhimlő oltásról, vélemények?
Azt mondta, hogy sokkal jobb, ha a fiunk átesik rajta és ha beoltjuk, nagy valószínűséggel övsömörös lesz. Azt is mondta, hogy hiába kérdezem meg a gyerekorvost, ugyanezt fogja mondani. Így jegeltem a témát.
3 éves, szeptemberben kezdi az ovit, én beoltatnám...
Én nem fogom beoltatni.
Hiába pontoztok le, mindenkinek van egy véleménye, pontozással nem fogjátok megváltoztatni.
Nektek ez a véleményetek, nekünk az, nem vagyunk egyformák. Még jó.
Valóban van egy olyan oldala a dolognak, hogy a gyógyszeripar csak pénzt akar kihúzni az emberekből, és biztos vagyok benne, hogy sok anyuka hisz a tévé szent beszédének, szinte istenként lihegnek a híradók s.gében.
A védőnőm korábban is mindenbe beleszólt, amihez semmi köze és buta tanácsokkal traktált. Volt, hogy már hazudtam, hogy minden úgy van, ahogy kéri, csak hagyjon békén. Ezúttal mégis egy időre hittem neki.
Tavaszra jellemző a járvány? Ha szeptemberben megy közösségbe, mennyire sürgős mihamarabb beadni? Még a nyáron adnátok?
😱😱😱😱😱
Vèdőnőd le van maradva.
Én sem akartam a lányomat eredetileg, vagyis nem gondolam, hogy kell.
Az enyém tájékoztatott, hogy ez már nem ugyanolyan mint a mi időnkben.
Akkor is előfordultak szövődmények, de most gyakoribb szinte az, hogy van, mint az, hogy nincs szövődmény.
Ő a rotát mondta, hogy nem nagyon szokták nálunk ( falu), de jó, ha van.. Ő nem oltatta be a gyerekeit, de mind2 elkapa. de a Calicit is
Beoltattam azt is
Egyedül a meningococcus B-t nem..
Az elmúlt 20 évben a körzetben nincd regisztrált beteg...
Beadattam mindkettőnek!
Őszintén szólva még én is rettegek tőle, hogy elkapom...
Nekünk azt mondta a gyerekorvos, hogy közösségbe kerülés előtt be kell adni
ha szeptemberben megkapja az első oltását, már nagyon jó.
én beadattam a gyerekeknek az agyhártyagyulladás elleni bexsero-t is, miután a bölcsődénkben egy kisfiúnak amputálták mind a két lábát!
én a vezető védőnek ezt biztos, hogy bejelenteném, hogy milyen "tanácsokat" oszt. Azért ő már túlment a hatáskörén jóval!
Tavaszi járvány? Nálunk december-januárban tombolt.
Én nem adattam be a fiamnak. Nem azért, mert nem féltem a szövődményektől (amik azért tűnnek sokkal gyakoribbnak, mert van hozzá felület, ahol már a szomszéd is közzé tudja tenni a szövődményes gyerekének történetét, korábban meg csak orvosi beszámolókra lehetett kb támaszkodni), hanem azért mert egyszerűen nem ismert a hosszú távú hatása!
Mi van, ha mondjuk 30 évig véd csak? És a a beoltott fiúgyermek férfikorban kapja el, amikor még súlyosabb szövődményekkel járhat...
Van ismerősöm, akinek felnőttként a szaruhártyáját támadta a vírus, miközben a gyerekei 4 nap alatt "vígan" átestek rajta.
Brutális betegség tud lenni, még a gyerekem szájában is himlő volt. DE 4 nap alatt túl volt rajta, ebből 2 éjszaka volt a szörnyű.
Igen, lehet szövődmény, mint ahogy egy sima náthába vagy mandulagyulladásba is bele lehet halni...
Én csak remélni tudom, hogy az oltás kötelezővé tétele azt mutatja, hogy BIZTOSAK abban, hogy hosszú távon is működik a dolog. Engem egyelőre nem győzött meg.
A legjobb ovis barátnőm sírján minden halottak napján gyújtok gyertyát.
Hat évesek voltunk mikor végigsöpört az ovin a bárányhimlő. Nekem csak pár pöttyöm volt, lazán viseltem, elveztem az otthoni tévézést (végignéztem az összes natgeo kids VHSem)
Ő agyhártyagyulladást kapott, ami egy nap alatt elvitte.
Beoltattam a lányaimat. Volt járvány, ha el is kapták, tünetmentesek voltak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!