Akiknek autista gyermekük van mi lesz velük ha felnőnek?
24-es válaszoló, ha a kérdező nem az apuka felesége,ÉS nem fogadta örökbe a gyereket,és nem vérrokona a gyereknek,akkor a kutya sem fogja őt kötelezni semmire,még csak meg sem fogják kérdezni,még ha akarná sincsen döntési joga,ha apuka felfordul az autóval.Az első az anyuka lesz(ha él),aztán nagyszülők,oldalági rokonok,ha senki sincs viszik állami intézetbe.
Ha a kérdezőt a gyerek sorsa érdekelte volna, a kérdés nem így lenne feltéve.
Ne haragudj, kérdező, nem akarlak elkeseríteni, de ebből a helyzetből nincs semmiféle kiút, amiben reménykedsz. Agresszív autistát, beteget nem fogad intézet, otthon, megörző.
Olyan pedig nincs, hogy az apuka nem tudja befogadni a gyerekét, ha a nagyszülők meghalnak, majd megy az utcára a gyerek vagy mit gondolsz? Aki gyereket vállal, annak sajnos számolnia kell azzal, hogy egyedül maradhat, beteg gyereke lehet vagy bármi. Nem tudom, hogy mertetek egyáltalán közös gyereket is vállalni hónapról-hónapra élve a másik mellé, akit nevelni, eltartani se tud a saját apja. Nem értem, hogy lehetnek emberek ilyen felelőtlenek, átgondolatlanok.
Ha a te gyerekedröl derül ki holnap, hogy autista és 2 év múlva már agresszív is lesz, mit csináltok? Majd őt meg nevelik a te szüleid?
Pont a HVG-n volt tavaly egy cikk arról, hogy agresszív autista gyerekeket nem fogad semmilyen intézmény, tehát ezt el is felejthetitek. Belinkelem neked.
34!
21-es válaszom olvasd el! Fogad agresszív sérült felnőttet bentlakásos otthon, de akkor annak az az ára,hogy telenyomják gyógyszerrel. A többi lakó érdekében.
Volt szomszédom lányáról írtam. Ő is nagyon agresszív volt,mégis otthonban élt!
"Nagyszülők már 70 éves korosztály ők sem sokáig bírják már. Mi meg nem tehetjuk meg anyagiak miatt hogy hozzánk kerüljön mert muszáj dolgoznunk".
De ezt én most nem értem, ha nincs is nálatok a gyerek, akkor mi van?Ezt kifejtenéd bővebben?
Mondjuk ez is irto durva, hogy a 70 eves nagyszuloknel lakik, ok nevelik az autista fiut ? Mikor tegnap meg azt iratd, hogy te sem birsz el vele, olyan eros ? A 70 evesek, hogy birnak vele ?
Kezd ugy tunni, hogy egy ordaskamu a tortenet, tegnap ota jo parszor mondtal ellent magadnak.
Azt, meg , hogy erted, ha meghalnak a nagyszulok, nem tehetitek meg, hogy befogadjatok ?? A pasidnak a GYEREKE ! Kotelessege befogadni !! Te meg megszoksz vagy megszöksz!
Akor nem én vagyok az egyetlen, aki nem érti ezt a gondolatmenetet, hogy apuka "nem tudja befogadni" a gyerekét. Ez nem kívánságműsor.
Akkor le kell mondania róla és kérvényezni az állami gondozásba vételt, de az sok idő és nyilván elég kemény dolog is, vagy apuka elkegy gyodra, aztán majd nen eszik, csak pucér kenyeret, nem fűt, eladja a házat és kisebbe költözik, te meg vagy vele tartasz ebben, vagy hazamész a szüleidhez a gyerekeddel.
De nem értem, mit vársz, ha meghalnak a nagyszülők, hova menne? Az apja felelőssege eltartani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!