Tönkretenném az életemet, ha most szülnék? Igaza van az anyámnak? Döntésképtelen vagyok

Nem kérek kioktatást, beszólogatást, így is elég sz..r most nekem.

Röviden:

-20 éves vagyok, még egy évem hátravan az alapszakból (utána mesterre mentem volna, később a családi vállalkozásban szeretnék elhelyezkedni).

-Volt egy három éves kapcsolatom, ami eléggé "se vele-se nélküle" típus volt, valamikor hónapokig jól megvoltunk, máskor a legkisebb dolgon úgy összekaptunk, hogy napokig nem beszéltünk. Tönkretett szinte az a kapcsolat, két hete mondtam, hogy vége, nekem ez nem kell... Nem voltam már boldog, többet sírtam miatta, mint nevettem, nem bíztam benne. Mellé a volt barátom úgy beszélt velem, mintha valami utolsó k.va lennék, lekezelő volt még a szüleim előtt is velem. Pedig én minden kívánságát lestem, mentem vele mindenhova, támogattam az ötleteiben. Az összes barátom és barátnőm azt mondta, hogy nálam jobbat keresve sem találna, mégis borzalmasan viselkedett velem az utolsó hónapokban napi szinten.

-A múlt héten kiderült, hogy terhes vagyok. Még van időm eldönteni, hogyan tovább, de jó lenne minél hamarabb.

Egy részem szeretne babát, mert úgy érzem, így helyre kerülne az életem, lenne normális célom, nem csak úgy lennék a világban. Mert néha rám tör ez, hogy meglesz a diplomám, utána elvégzem a mestert is, elkezdek dolgozni és ennyi lesz az életem és hogy nem így akarom ezt. De közben ott van az, hogy szeretek szórakozni, kikapcsolódni, világot látni, ez egyedülálló anyaként nyilván nem működne úgy, mint most. Anyukám azt mondta, hogy támogatnak természetesen, ha úgy döntök, megtartom. De elmondta a véleményét, hogy szerinte egy ilyen kapcsolatból nem kéne nekem gyerek, főleg nem úgy, hogy szinte még én is az vagyok. Mert hogy szerinte csak a volt barátom miatt akarom ennyire, mert még őt is szeretem, de higgyem el, hogy nem fog megváltozni és sosem lesz vele normális kapcsolatom... Csak mindig ott lesz az életemben valahol, és így sosem lépek majd tovább, főleg, ha lesz egy gyerekem, aki minden nap rá emlékeztet. Igen, tényleg eljátszottam a gondolattal, hogy esetleg a baba miatt újrakezdhetnénk, de rá nem alapozhatok, vagy arra, hogy majd csodával határos módon megváltozik... Elmondtam neki a dolgot, először nem hitte el, utána meg azt mondta, hogy "ő ezzel nem tud mit kezdeni", meg hogy nem bírja elképzelni magát apaként.