Tönkretenném az életemet, ha most szülnék? Igaza van az anyámnak? Döntésképtelen vagyok
Nem kérek kioktatást, beszólogatást, így is elég sz..r most nekem.
Röviden:
-20 éves vagyok, még egy évem hátravan az alapszakból (utána mesterre mentem volna, később a családi vállalkozásban szeretnék elhelyezkedni).
-Volt egy három éves kapcsolatom, ami eléggé "se vele-se nélküle" típus volt, valamikor hónapokig jól megvoltunk, máskor a legkisebb dolgon úgy összekaptunk, hogy napokig nem beszéltünk. Tönkretett szinte az a kapcsolat, két hete mondtam, hogy vége, nekem ez nem kell... Nem voltam már boldog, többet sírtam miatta, mint nevettem, nem bíztam benne. Mellé a volt barátom úgy beszélt velem, mintha valami utolsó k.va lennék, lekezelő volt még a szüleim előtt is velem. Pedig én minden kívánságát lestem, mentem vele mindenhova, támogattam az ötleteiben. Az összes barátom és barátnőm azt mondta, hogy nálam jobbat keresve sem találna, mégis borzalmasan viselkedett velem az utolsó hónapokban napi szinten.
-A múlt héten kiderült, hogy terhes vagyok. Még van időm eldönteni, hogyan tovább, de jó lenne minél hamarabb.
Egy részem szeretne babát, mert úgy érzem, így helyre kerülne az életem, lenne normális célom, nem csak úgy lennék a világban. Mert néha rám tör ez, hogy meglesz a diplomám, utána elvégzem a mestert is, elkezdek dolgozni és ennyi lesz az életem és hogy nem így akarom ezt. De közben ott van az, hogy szeretek szórakozni, kikapcsolódni, világot látni, ez egyedülálló anyaként nyilván nem működne úgy, mint most. Anyukám azt mondta, hogy támogatnak természetesen, ha úgy döntök, megtartom. De elmondta a véleményét, hogy szerinte egy ilyen kapcsolatból nem kéne nekem gyerek, főleg nem úgy, hogy szinte még én is az vagyok. Mert hogy szerinte csak a volt barátom miatt akarom ennyire, mert még őt is szeretem, de higgyem el, hogy nem fog megváltozni és sosem lesz vele normális kapcsolatom... Csak mindig ott lesz az életemben valahol, és így sosem lépek majd tovább, főleg, ha lesz egy gyerekem, aki minden nap rá emlékeztet. Igen, tényleg eljátszottam a gondolattal, hogy esetleg a baba miatt újrakezdhetnénk, de rá nem alapozhatok, vagy arra, hogy majd csodával határos módon megváltozik... Elmondtam neki a dolgot, először nem hitte el, utána meg azt mondta, hogy "ő ezzel nem tud mit kezdeni", meg hogy nem bírja elképzelni magát apaként.
Akármilyen a kapcsolatotok, egy életen át ott lesz az életedben.
Főleg ha nem mond le a gyerekről. Akkor x időközönként el fogja vinni. Lesz beleszólása a gyerek életébe. Persze csak ha jelen akar lenni az életében.
Amúgy az egyedülállók is megoldják, keress rá itt, rengeteg sztorit találhatsz. Kemény, de megoldható.
De hiába is mondjuk, mi mit tennénk a helyedben, úgyis te ismered az életed és hogy mi várhat rád a jövőben. Pl munka lehetőség, lakhatás, bármi.
Ja, mert ha szülsz egy gyereket egy apától, akivel nem vagytok együtt és nem szeretitek egymást és valszeg a gyerek se fogja érdekelni, és diploma, karrier, tőke, minden nélkül tengődsz majd napról napra a szüleid támogatásából a gyerekeddel, akkor teljes lesz az életed?
Szerinted ez normálisabb cél, mint megszerezni a diplomát és karriert csinálni, hogy utána legyen mire szülni esetleg egy olyan férfitól, aki szeret is?
Neked tényleg csak azért kéne az a gyerek, hátha magadhoz tudod vele láncolni az exedet...
Mondjuk mindegy, mit mondunk, az ilyenek általában minden érv ellenére megtartják a gyereket, aztán végigsírják az életüket depresszióban meg pánikrohamokban fetrengve, miközben adokveszek oldalakon kuncsorognak olcsó használt babaholmikért.
Gratulálok.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!