Anyóskérdésben vannak tippjeitek? Anyósom szereti az unokáját, de engem egyszerűen a sírás kerülget és fáj a gyomrom, ha jön. Keveset játszik vele, csak puszilgatni akarja a pelusát meg a lábait.

Én értelek, már válaszoltam is.

Azt hiszem, hogy a kérdésedet nem jól tetted fel.

Úgy hangzik, mintha a puszik zavarnának, pedig tudom, hogy nem az zavar!

Én írtam, hogy ugyanaz a helyzet nálunk is, mint nálatok, jön anyósom, felveszi a gyereket, puszilgatja, nyaggatja, a gyerek megunja, sír, leteszi, és ennyi volt az unokázás.

Én értem, hogy mi a problémád, engem is az a része zavar, hogy meg sem próbálja a gyereket figyelni, hogy mit szeretne, vagy kicsit játszani vele, vagy bármit, ami alapjául szolgálhat majd a későbbi kötődéshez.

És nincs egyébként bajom az anyósommal, de nem tud a gyerekkel bánni, igazándiból nem is akar.

Ha egy kiskutyát tartanék sem foglalkozna többet, vagy kevesebbet vele, mint most a gyerkőccel, aki pedig egy értelmes emberi lény.

És a hitetlenkedőknek, akik szerint a nagyszülőnek nem ez a dolga elmondom, hogy az én anyukám viszont állandóan mondókázik a gyereknek, új dolgokra tanítja (pl: az ő kedvéért kezdett el pápá-t inteni a gyerek, mert azt a mama kérte, én hiába nyüstöltem vele), anyu anyukája (a dédimama) ugyanígy. Ha megyünk hozzá, akkor a gyerekkel akar játszani, persze puszilgatja is, de nem nyaggatja, és igenis próbálja a gyereket szórakoztatni, mondókákra tanítani, csipp-csipp-csókázni tanítani, ilyesmi.

Gondolom a kérdező is ilyenre gondolt, nem arra, hogy a kedves mama tanítsa meg a phytagoras-tételt az unokájának, csak figyelemlekötő játékokat vár az ember, vagy legalább egy kis szórakoztató hempergőzést, idétlenkedést az unokával, hogy a gyerek jól érezze magát a nagymamával, és ne csak egy puszicélpont legyen.

14:21-es vagyok.

Nem nagyon tudsz ám mit csinálni!

Az én apai nagymamám ugyanolyan volt, mint - ezek szerint - mindkettőnk anyósa.

Arra emlékszem gyerekkoromból, hogy menekültem előle, hogy ne nyaggasson, meg puszilgasson, mert iszonyúan utáltam ezeket a kényszerpuszikat (ekkor már 5-6 éves voltam, mármint arra az időre tudok visszaemlékezni), de nem tudott mást kezdeni velem.

Aztán nagyobb lettem, olyan 8-10 éves, amikor elkezdett tanítani sütit sütni, meg ilyenek, együtt szaggattuk a pogácsát, nyújtottuk a rétest, tanította, hogyan kell dagasztani a tésztát, azóta is nagyon hálás szívvel emlékszem vissza arra, hogy ezt mindet átadta nekem.

Egyszerűen akkorra lettem elég nagy ahhoz, hogy ő foglalkozni tudjon velem.

Én is azt várom mindig, hogy vajon milyen nagynak kell lennie a lánykámnak ahhoz, hogy anyósom tudjon vele mit kezdeni.

Már 15 hónapos, de még semmi...

Lehet, hogy éveknek kell eltelnie.

Nem tehetnek ám róla, csak hát tényleg bosszantó, hogy ennyire "bénák", hogy nem tudnak bánni a babával...

Az anyósom nem engem nevelt, és a "bénák" szó azért van idézőjelben, mert átvitt értelemben szántam oda.

Megint belefutok egy "jószándékú" kötekedőbe... :-)

Már csak nevetni tudok... Minden napra jut belőled egy-kettő. :-D

(ja, és a jószándékú nem véletlenül van idézőjelben... csak, hogy értsd... )