Melyik korszakot viseltétek nehezebben? A babátok megszületését követőt (feltéve hogy volt hasfájás, egyfolytában sírás. ) vagy a dackorszakot?

Azt hittem az éjszakai keléseknél nincs rosszabb.(pedig még hasfájós se volt)

Hát dackorszak rosszabb. Rengeteg türelem, szeretet kell hozzá. Nagyon igyekszik, segítőkész, de ha rájön az "5 perc" akkor átmegy ördögfiókába. Dehát ezzel együtt szép az anyaság, hogy meg tudsz oldani kemény helyzeteket is...:)

A nem-alvós éjjelek voltak a legnehezebbek, amikor már bármit megadtam volna néhány nyugodt óra alvásért. (Kb. az első 6 hónap.) Ehhez képest a dac, meg a hiszti már sétagalopp volt, pedig nagyon kemény fejű gyermekem van. :)

Most 3 és fél éves, és már olyan jól érzem magam anyukaként, hogy újból bevállalnám azokat a nem-alvásokat! :)

Szülés után azt hittem az a legrosszabb időszak. Nagyon hasfájós volt, állandóan sírt, nem tudott büfizni, sokat bukott, keveset aludt, éjjel sokszor fent volt. Fáradt voltam, nyűgös, az alfelem is sokáig fájt, a melleim bedurranva, az egész napom etetésből, pelenkázásból, büfiztetésből, altatásból és fejésből állt. Aztán idővel javult a helyzet, kezdtem megszeretni az anya létet.

De most... arrrghhh.. 2 éves múlt. Rettenetesen akaratos, most mindent egyedül szeretne csinálni, még a forró kaját is kivenni a sütőből és nem tudom neki nyugodt hangon elmagyarázni, hogy bizony vannak dolgok, amikhez ő még kicsi, mert egyszerűen ordítva elszalad és csak kiabál velem. Rosszabb esetben még suhint is a levegőbe egyet-kettőt.

Az időjárás is hatással van rá. Most a lehűlés miatt -remélem- nagyon hisztis, még akaratosabb, visszabeszél, szófogadatlan. Épp most kezdem azt érezni, hogy megbuktam, mint anya.

Szóval most nehezebbnek érzem az egészet. Pedig egy nagyon okos, ügyes, segítőkész, eddig zömmel szófogadó kisfiam van.

"Épp most kezdem azt érezni, hogy megbuktam, mint anya. "

Kedves előttem szóló!

Csak azért írok, mert el ne keseredj, hogy rossz anya vagy!!! a leírásodból kiderül, hogy odafigyelsz, ott vagy, jó anya vagy! Olyan nincs, hogy "megbuktál"! :)

Az enyém is megvadul sokszor, nem is ismerek a kedves, okos gyerekemre, és van hogy 20ig (30ig is) el kell számolnom magamban; nap mint nap el kell neki ismételni, hogy ezt nem szabad.... stb.

Csak tudod , ők még kicsikék, "butuskák", teljesen máshogy gondolják ezt. "Nagyok akarnak lenni, csak közben rájönnek, hogy ez -főleg- anyu nélkül nem megy....:) És ezért lesznek dacosak. De kitartás!! :) Ebben van a "nagy feladatunk"!!:))

Mindkét gyerekemnél szétuntam magamat az első 6 hónapban. Semmit nem kellett velük csinálni, néha szoptak, néha sétálni mentünk és kész.

Utána izgalmas volt, hogy elkezdtek mászni, felfedezni (a pici még itt tart).

A nagy dackorszakban van, ezt nehezebben viselem, mert sokszor vonyít ok nélkül. Szerencsére ritkán.

De a kérdésedre válaszoljak, az eleje könnyebb volt.

Viszont most jobb szeretem azt a nagyban, hogy megmondja mi a baja, míg a pici még nem tudja.

Nekem az első pár hónap maga volt az álom! Nem volt mondjuk nagyon hasfájós, és az összes barát, látogató, akivel csak találkoztunk, mind azt mondta, hogy ilyen nyugodt gyerek nem is létezhet.

Na bezzeg most, pedig tartok tőle, hogy még csak most kezdődik a neheze. Most 19 hónapos, és az utóbbi hetekben én is éreztem úgy mint a 18:08-as anyuka, hogy most cseszem el ezt az egész "jó anya" dolgot. Szinte napról napra egyre akaratosabb, és ha egy nap 100-szor is elmondom valamire hogy nem szabad, ő 101-edjére is belefog. Persze előtte kiüvölti magát, csak hogy jobb legyen...

Szóval én nem úgy vagyok, mint egy korábbi válaszoló, aki az első hetek miatt nem akar másik babát. Én a mostani hetek miatt hajlok egyre jobban afelé, hogy egy gyerekes anya maradok!