Mikor múlik el ez a korszak? Visszatér egyszer a régi érzés?
Kisfiam közel 10 hónapos, gyönyörű, egészséges kis ördögfióka.Jó baba, nincsenek vele gondok. Imádom, csodálatos vele. De mostanában kicsit mintha magamba fordultam volna. Egyre egyhangúbbnak érzem a hétköznapokat vele, mindig ugyan azok a dolgok. Kicsit nyomaszt a megfelelni vágyás érzése. Reggeli, aztán mikor lesz tízórai, van e itthon ebédre való, mikor megyünk sétálni, aludni is kéne, stb. Hiába megyünk el napközben, akár barátnőkkel vagy bármi.
Most már hogy mászik meg lépeget egész nap csak megyek utána, lesem, hova megy mit csinál, meg ne üsse magát és hasonlók. Néha már összeszorul a gyomrom a gondolattól, hogy megint felsír, kezdődik a szenvedés, a huzavona. Azt hiszem mostanra sokalltam be :( Társaságom, segítségem nem igen van. Mit tehetnék, hogy helyre jöjjek? Hisz olyan kevés ez a 12 év amit itthon tölthetek vele, szeretném kiélvezni, de jelenleg inkább tehernek érzem :(
Volt más is hasonló helyzetben, hasonló érzésekkel?
Nálunk most egy kicsit jobb, mióta tud rendesen járni, és egészen mások a séták, mint amikor még csak mászott.
Már tud ő is egy rövidke távon jönni, mindent megnézünk, mindent végignyal (ha nem vagyok elég gyors, olyat is, amit nem kéne), kicsit más az egész.
De engem a monoton házimunka őröl fel teljesen!
Amikor a törpöm alszik, nekiugrok a mosogatnivalónak, bepakolom a mosógépet, a végeláthatatlan vasalni valókat megtámadom valamelyik oldalról, hogy kicsit fogyjanak, felteszem az ebédet, aztán felébred, és rájövök, hogy egy percig meg nem álltam akkor sem, amikor ő aludt, úgyhogy magamba zuhanok, hogy megint mehet tovább minden, mintha nem is lett volna egy kis nyugi.
Engem a séta kapcsol ki egy kicsit, bár sokszor rájövök, hogy alig várom, hogy este legyen, és nagyon szégyellem magam miatta, de nagyon sokszor így van.
Vannak depisebb napok (eső, mikor ki sem tudunk menni napokig), amikor csak az tartja bennem a lelket, hogy ennek a napnak is vége lesz egyszer, és ez nagyon rossz érzés...
Tényleg sokkal monotonabb, mint a munkahelyemen a legszarabb nap is... de mégis inkább ez...
Ugyanezt érzem én is, 9 hós múlt a kisfiam. Én mostanában kezdek egy kicsit megkönnyebbülni, de ez csak annak köszönhető, hogy nálunk az első fél év rettenetes volt, állandóan sírt, semmi nem volt jó neki, alig aludt stb... Nagyon ki voltam borulva, szinte nem is élveztem az egészet, egyáltalán nem ilyennek képzeltem el... állandóan sírtam, türelmetlen voltam, stb... Szóval van a tiédnél rosszabb helyzet is :) Aztán mióta mozog, sokkal könnyebb, igaz most sem lehet levenni róla a szemem, de legalább nem üvölt egész nap, nekem már ez is áldás! :)
Én ha beszélek telefonon a kollegáimmal, vagy csak elképzelem, hogy milyen lenne egy napom a munkában, azért mindig rájövök, hogy még mindig sokkal de sokkal jobb dolgom van itthon. Nem tudsz egy nap bemenni a munkahelyedre? Beszélgetnél kicsit, kimozdulnál, és ami a legfontosabb, kóstolót kapnál belőle hogy milyen az élet baba nélkül, egyből jobban tudod majd élvezni és értékelni a mostani helyzetet :)) Nekem ezek segítettek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!