Mit csináljak, ha borzasztóan bűntudatom van a lányom miatt?

Több dolog közrejátszott, hogy nem akartam az első 2 napban.

1. Mióta az eszemet tudom, orvos akartam lenni. De tényleg, általános iskolás korom óta azért tanultam és szenvedtem, hogy egyszer a "dr" ott legyen a nevem előtt.

2. Akkor lettem 20 éves és sosem akartam gyereket. Ez nálam nem átmeneti állapot volt, hanem nem szerettem őket. Ki nem állhattam, ha nyilvános helyen sírt egy baba, vagy egy kisgyerek rohangált fel-alá, az ismeretségi körömben is próbáltam kerülni a babás családokat.

3. Nem volt stabil kapcsolatom. A barátommal hol együtt voltunk, hol nem. Néha 24/7 egymás mellett voltunk, ki sem léptünk a házból, máskor a legkisebb dolgon összevesztünk és napokig nem szóltam hozzá. Mára ez szerencsére normalizálódott, együtt élünk több, mint egy éve és nincsenek ordítozások (az általában én voltam), sem sértődések, sem szakítások.

4. Sosem gondoskodtam még semmiről. De tényleg, nem kellett felelősséget vállaljak, semmi és senki nem függött tőlem soha. Megrémített az, hogy nekem kell majd felnevelni, hogy rajtam múlik az, hogy milyen élete lesz, boldog lesz-e.

Tudom, hogy hatalmas szerencsénk van vele, ezt minden anyukától megkapom. :)

A terhességem sem volt problémás, kb. a 9. hétig volt hányingerem és párszor hánytam csak. Amit rosszul viseltem annyi volt, hogy este 7 után nem igazán ettem soha, de a terhességem alatt folyton éhes voltam és mindig megálljt kellett parancsoljak magamnak, mert nem akartam a pici születése után is egy terhes anyuka méreteivel rendelkezni.

Igazából fogalmam nincs, hogy mit csináltam volna, ha nem ilyen habitusú a lányunk már a születése óta. Pedig ijeszthettek, hogy évekig nem alszom majd át az éjszakákat, felejtsem el a magamra fordított időt és hogy nem ezek lesznek életem legszebb évei... De szerencsére nem lett igazuk, mert imádom az anyaságot.

Bevallom, mikor hallom 1-1 anyukától, hogy összesen 2-3 órát alszik egy éjszaka, vagy hogy nem mehet el a mosdóba sem a pici mellől, mert azonnal sír, akkor titokban hálálkodok azért, hogy nekem nincsenek ilyen problémáim. Egyszerűen nem tudom, hogy mit csinálnék egy problémás babával. Biztosan megoldanánk, mert segít a párom, a szüleink és a nagyszüleink is rengeteget vannak velünk és a babával, szóval ezért nem adnánk árvaházba. De valószínű, hogy akkor nem élném meg ennyire pozitív dologként a lányunk első éveit.