Miért mondják azt egyes anyukák, hogy kisbaba mellett fürödni, enni sincs idejük? Az oké, hogy elfoglaltak, de ez csak igénytelenség.
Mint pl ez a válaszoló itt gyiken: Emlékszem, hogy az első gyerekkel voltam otthon, kb. két hetes volt, 4-kor jött haza a férjem én meg zokogva fogadtam hálóingben, mosdatlanul, hogy még nem ettem rendesen csak belerágtam a kajába, mert a gyerek folyton üvöltött ha nem ringattam a popóját.
Na és ha az a gyerek sír addig az öt percig míg eszel valamit? Ez iszonyat nagy túlzás, az igénytelenség netovábbja.
az elején nekem is úgy volt, ahogy korábban részletezte valaki, én is úgy éreztem, ahogy épphogy elláttam végre a gyereket(szoptatás, pelenka, ringatás, fejés), kezdhettem az egészet előlről.
ha volt leheletnyi időm sterilizáltam, vasaltam, foltokat mostam, háztartást vezettem.
mindezt kialvatlanul, de később belejöttem simán abba, hogyan kell napi 3 x két órát aludni, hogy meglegyen a napi 6 óra alvás minimum, hogy lábon maradjon az ember, már magamtól ébredtem 1,5 óra alvás múlva :)
én 5 percekre hagytam sírni, kb az idegileg kikészülős napjaimban, mert olvastam, hogy előtte fújjuk ki a gőzt és csak nyugodtan lépjünk a gyerekhez :) szóval amikor meghallottam, hogy sír(és persze éppen olyankor mindig amikor minden kész, evett, pelus tiszta, ringatva, altatva van, végre csend béke nyugalom...), erre OÁÁ...és felment bennem az ütő, előtte szívtam egy kis friss levegőt inkább :)
és amikor azon kezdtem gondolkodni, hogy nem kellene néha boldognak is lennie a gyereknek, minthogy cak annyi hogy sír alszik, vagy eszik, akkor olvastam, hogy ne hagyjuk sírni a gyereket...
csak pislogtam, hogy azt aztán mégis hogyan..??
aztán erőt vettem és felkészültem a maratonra. 24 ból 24 et tartottam kézben, hogy azért is megcsinálom, hogy nem fog sírni(pizzát rendeltem stb)rajtam evett aludt. és mi történt? másnap le tudtam tenni kiságyba, elvolt békében, megnyugodott hogy van akiben bízhat, akire számíthat, nincs elveszve a világban.
szóval igen, vagy olyan időszak hogy nincs idő hajat mosni.
persze később, amikor már tudja a gyermek, hogy ő egy emberi lény és anya is és a földön van, és nem tűnik el örökre semmi, ha nem látja, magyarán ha értelme van, akkor már nincs vészcsengő sem ha sír, nyugodtan wc-zik tovább az ember..
aki a tíz gyerekkel példálózik, elondanám hogy ott a gyerekek voltak egymásra bízva..mesélhetnék sztorikat..
(nem egynek tragédia a vége...játékból felakasztották a kistesót meg ilyenek...)persze az anyjuk bizti nyugodtan mosta a haját azalatt...
Mindenkinek mas a velemenye es minden idoben masok voltak az eppen kovetendo szabalyok. amikor en a 70 es evekben szultem a gyerekeket 3 orankent etettuk, ejjel nem kaptak enni, nem volt "altatas, ringatas" stb.
Akkor ezt talaltak jonak, es ha nem is ennyire szigoruan (pl hogy ejjel ne egyen a gyerek ezt en se tartom ma mar jonak) de azt eredmenyezte hogy volt elet a gyereken kivul is. En ma sem ertem miert nem sirhat a gyerek a kisagyban vagy a jarokaban 15 vagy 10 percet, ott semmi baj nem er egy csecsemot. A 10 gyerekes peldat is meg lehetett nezni abban az idoben nem volt ennyi gyerek gyilkos, meg hulye , ilyen olyan "specialis igenyu" magyaran nem normalis gyerek mint most. Az egyszerubb csaladokban azt hiszem az anyuka meg se merte volna engedni maganak hogy a gyerekre hivatkozva ne legyen etel vasalt ing stb a ferjenek.
Ja es meg valami. En az elso 3 hetben vasaltam a pelenkat (akkor ugye meg eldobhato nem volt csak ritkan) aztan nem vasaltam semmit se. nem fertotlenitettem orakig semmit, nem volt legzesfigyelo meg hasonlok. Amikor bolcsibe kerultek a gyerekek sokan eleg koran ott se vettek fel oket minden nyikkanasra volt hogy egy dadusra 30 gyerek jutott. Megse serultek lelkileg ez csak beledumalas ,ez egy uj div at majd ez is elmulik mint a tobbi. Ma szuperanyak vannak meg szuperfelesegek meg hasonlo zagyvasagok. a gyerekszules nem termeszetfeletti esemeny es a gyerekneveles kicsi korban szerintem 90 % ban az anya dolga, de nem ugy hogy mellette a ferj le van ejtve. Egyebkent aki elviseli magat barmilyen indokkal koszosan budosen az sajat magaval szemben is igenytelen. De mindenki ugy tesz ahogy akar, a sok osanya magara kotozott gyereke kozott megis egyre tobb a nem normalis serult, gyerek mint regen amikor sokkal egyszerubben kezeltuk /kezeltek anyaink a gyerekszulest meg a gyerekeket magukat is. a gyerek csaladtag es nem a csalad feje akit terdenallva kell imadni, mert sose tanul meg az elethez alkalmazkodni hogy a dolgokat a helyen kezelje.
5 gyerekes anya vagyok, de eszembe nem jutna másokat minősíteni. Mert van, akinek van ideje magára, van akinek meg nincs. Sőt, ez gyerekenként is nagyon változatos lehet.
Az első gyerekemnél okosok elmagyarázták nekem, hogy muszáj mindennek klappolnia otthon, mert a gyerek miatt nem állhat meg az élet. Hát én mindent rendben tartottam, csak közben emiatt nagyon nehezen tudtunk a babámmal egymásra hangolódni. Na, akkor megesett, hogy bőgve vártam haza a férjemet. Hosszú időbe telt, mire ez rendeződött.
A másodiknál már a babámat tartottam mindennél fontosabbnak, ha szaladt a ház, hát szaladt, ha csak gyors tusolásra volt idő, azzal is beértem. Meg is lett a haszna, néhány hét múlva magától kialakult minden, békés, nyugodt baba mellett nem is volt nehéz.
Egy évre rá megszületett a 3. gyerkőc. Na akkoriban megesett, hogy este 10-kor éppen csak mosakodni volt erőm, és a hideg vacsi sem volt ritka eleinte. Tettem rá, néhány hétig elvoltunk így is.
10 évre rá született a 4. babám, majd 2 év múlva az 5.
Már nem is erőlködtem. Csináltam, ami belefért, ez sokszor a kötelező dolgokban ki is merült: nagyobbakat iskolába vinni, menni értük, kicsiket ellátni. Este gyors tusolás, egyéb dolgok nem is érdekeltek akkor.
Most már a legkisebb is ovis, és bizony megesik, ha éppen xar a helyzet, akkor délután még pizsamában nyomom a napot, és a fésűnek sem köszöntem oda. Azt gondolom, belefér. Mert belefér a férjemmel havonta egy randi is, meg gyakorlatilag bármi, amit csak szeretnék. Az már más kérdés, hogy vagyunk néhányan nők, akik nem feltétlenül a külsőnkkel hódítunk. Úgy vagyok vele, hogy nekem világ életemben tök elég volt, akár egy randira is, ha frissen fürödtem, megmostam a hajam és felkaptam egy farmert. Sosem sminkeltem (van egy ünnepi szempilla spirálom), nincsenek extrás holmijaim sem, gondolom ezt nevezik slamposnak. Több mint 20 év alatt cseppet sem fejlődtem ezen a téren. Aztán csak szeret a férjem, sok a barátom, közismert figura vagyok.
Az a pasi meg, aki néhány hét, akár hónap kupi, "slamposság", síros asszony miatt elkezd menekülni otthonról, az menjen oda, ahová gondolom:-)
Nem arról van szó,hogy baja lesz 10perc síràstól. Arról van szó,hogy egy 2-3-4hetes baba nem fog azért sírni,higy szivasson. Annak oka van.
Mellesleg egyik ismerősöm pont ilyen anyuka volt. Evés ivàs pelus,aztàn gyerek a kiságyba. Ha sírt,had sírjon. Mindig tipptopp volt,a lakàs csini, a gyerek ugyan totàl elmaradt a többi gyerektől,de nem baj. Aztán a pàrja valahogy mégis lelépett.
Nekem kb 3hónap volt a kritikus. Addig rendelt kaján éltünk,szaladt a lakás,zombi voltam. Fürdeni fürödtem,addig az apja dajkálta,mert ahogy letettük,lilàra ordította a fejét,de volt olyan,hogy csak reggel jutottam el a zuhanyig,mert éjszakába nyúlt a hasfájós síràs.
Most 8,5hónapos,jár, egyedül elalszik,mosolygós,baràtkozós baba.
Mindennap jut időm mellette a háztartásra,magamra,óràkat el tud játszani egyedül.
Úgy gondolom,aki képtelen arra,hogy pár hétig lemondjon bizonyos szinten a sajág igényeiről,és a kicsit helyezze előtérbe,annak nem való gyerek.
28 as, 30 as vagyok.
alljon meg a menet! en nem azt mondtam sot ezt le is irtam hogy szo nincs arrol (legalabbis nalam sem volt) hogy tetotol talpig sminkben belott hajjal paradeztam szules utan 1 hettel. Csak annyit mondtam hogy en megoldottam a hajmosast meg a zuhanyozast vagy gyors furdestpl. a reggeli etetes utan amikor a gyerek elaludt 1-1,5 orat. Fozni nem nagyon foztem en se mert a ferjem a munkahelyen evett vacsorara meg nem nagyon volt igeny fott kajara. En is az anyosommal laktam de nem voltunk jo viszonyban (ma mar kihasznalnam a felajanlott segitseget) de akkor nagyon buszke 20 eves anya voltam aki eldontotte hogy konyvbol meg vedono/orvos tanacsaival fogom nevelni a gyereket minden logikus "oreg" ervre fittyet hanyta. Pedig pont az anyosom volt az aki 4 gyereket felnevelt es konnyebbe tehette volna az eletemet. de mindegy nem is ez az erdekes. En kizarolag annyit mondtam hogy amig egy baba alszik, azert a rossz alvok is alszanak Neha ugye? azalatt az ember le tud tusolni es megmosni a hajat. nem beszaritani meg ez az amaz meg sminkelni csak az alap tisztasagot amit mindannyian nok/emberek gondolom en igenylunk. hogy ne legyunk budosek, ne legyen rajtunk hanyasszag a kakis pelenka ne alljon budosen bent a szobaban stb. Csupan ennyit mondtam es nem azt hogy mindenkinek szupercsininek kell lennni egy par hetes gyerek mellett. En azt latom hogy most is vannak "megszeghetetlen szabalyok" ugyanugy mint 20-40 eve csak most masrol szolnak. abban az idoben nem jutott eszebe senkinek hogy a csaszaros anyuka "nem szenvedett meg a gyerekert" meg ha nem szoptatsz akkor szar anya vagy stb. Most az anyak a sajat eletuket is megkeseritik az ilyen etalonokkal. Itt ahol elek amikor bemegy a kismama szulni felveszik a kerdesekre a valaszt KOMMENTAR NELKUL. akar-e szoptatni, akarja e az elso ejszakat a gyerekkel tolteni, tappal akarja etetni elso naptol vagy csak kesobb stb. es senki nem kap semmifele megjegyzest a donteseert. En anno nem fejtem sose megetettem a gyereket, eleg volt neki es eleg tej lett akovetkezo szoptatasig . Mondjuk en 4 hetig szoptattam, de ez az en dontesem volt az orvosom is azt javasolta ne szoptassak tovabb, rendkivul ideges, stresszes depresszios voltam , enni se ettem rendesen szoval amikor 4 het utan tapszert kezdtem adni a gyereknek egycsapasra nyugodtabb lett megszunt a sok siras hasfajas. de mint mondtam azok mas idok voltak , nem tudom hogy jobbak e mint most en nem vagyok hive az eroltetett mindenaron valo szoptatasnak , de ez mindenkinek a maganugye.
én az ilyenekkel nem foglalkozom, ki hogy kezeli a dolgot. Többnyire amúgy is azt írják, hogy utána belerázódtak, de tényleg volt ilyen időszak. Előbb-utóbb mindenkinél rendeződik. Meg hát engem nem is zavar, ha valaki úgy jár. Igazából az én hajmosási szokásaimon ez nem változtat.
Nekem inkább az volt megdöbbentő, mikor úgy olvastam erről, hogy írta válaszba, hogy igen is neki nincs ilyenekre ideje és szarni se tud a gyerektől és most is csak össze van kötve a tiszta zsír haja, mert már egy hete nem mosta meg. És akkor csak néztem, hogy de most itt ülsz ba meg a gyakorikerdesek előtt és ide írogatsz mi a p1csáért is nem a hajad mosod, mert úgy néz ki most épp ráérsz... Akkor csak van időd erre-arra. Csak hát ha valaki arra szánja a nyúlfarknyi idejét, ha van neki ugye, hogy itt veszekszik 40 percet, akkor az ne mondja már legalább azt, hogy a gyerek miatt nincs megmosva a haja, mert nem a szegény baba tehet róla. Az internet miatt nincsen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!