A gyerekekre ramegy a hazassagunk, hogyan tudnam kezelhetobbe tenni oket?
legalabb at tudjak osonni reggel a ferjemnez
Idéztem tőled. Gondolom, itt a problémád, hogy nem tudtok együtt lenni...Pedig ez csak nehezebb lesz. Én legalábbis úgy érzem, míg ilyen picik voltak, sokkal több időnk volt estétől reggelig egymásra...
Nekem egy picit úgy tűnik, hogy a fejedre nőttek a gyerekek.
Másfél éves kisfiam nagyon csinytalan (nem rossz gyerek), "hiperaktív", minden érdekli, nem akar semmit ami kötöttségekkel jár (öltözés, pelenkázás stb...), örökmozgó és még sorolhatnám a rá illő szavakat, nem egyszerű eset.
Mióta megért mindent azóta jobb a helyzet. Én mindig is szigorúan neveltem őt, vannak dolgok amiket nem viccelünk el, pl a pelenkázás, öltözködés, evés... Ezeknél sokat mérgelődtem vele, soha nem hagytam magam, ha kényszerrel is de ráhúztam a ruhát, ha üvöltve-visítva is de ráadtam a pelenkát. Most ott tartunk, hogy az esetek nagy többségében már előre lefekszik az ágyra a pelenkázáshoz, alvásnál csak annyit mondok, hogy gyere megyünk tentizni (ez így maradt, amúgy nem nagyon használok ilyen szavakat) hozd a mackót és a takaród, a gyerek önállóan megy a szobájába és nyújtja a kezét hogy rakjam be az ágyba, egyedül alszik el tápszerrel vagy tejjel.
Volt hogy rácsaptam a fenekére, nem verem őt, de kapott már jelzés értékű popsira csapást, szerencsém van mert elsőre hat rá, nem makacsolja meg magát még jobban.
1 éves gyereket én bent hagynék éjszaka az ágyban, majd kisírja magát és visszaalszik. (sokszor nem kellett ezt alkalmaznunk, van az a sírás amikor tudom hogy nem hagyhatom ott, nem fog megnyugodni, akkor kivettem)
Ha minden éjjel kiveszed a kicsit az ágyból soha nem fog megoldódni a helyzet.
Az erélyes rászólás a gyerekre is bejöhet, a nagynál én kipróbálnám. Legyél határozott, te vagy az anyjuk, nehogy már ők irányítsanak...
Nekünk is meginogott a kapcsolatunk a férjemmel a kisfiúnk születése után, én állandóan fáradt és feszült voltam. Amint elkezdett besegíteni a háztartásban (fa behozás, néha főzés, elpakol a mosogatóba maga után stb) és többször vigyázott a kisfiúnkra munka után, én is lenyugodtam picit, kevesebb munka hárult rám, nem voltam olyan feszült, újra közeledtem hozzá és megoldottuk a problémákat. Most újra jó minden. 7 hetes a kislányunk, nem könnyű kettő picivel de sok segítséget kapok a férjemtől (altatás, etetés, fürdetés stb...) így egyáltalán nem viselte most meg a kapcsolatunkat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!