Anyukak, akiknek a ferje semmit nem segit a babazasban, pedig elötte megigerte, ti is ennyire csalodottak vagytok?















11 - igen, az enyém is ilyen, sőt 12 órákat alszik éjjel, bár ő meg éjfél előtt nem hajlandó aludni. Mégis, az apja rengeteget foglalkozik vele. Igen, munka után/mellett.
Egyszer nagyon rossz napja volt és estére már úgy néztem ki, mint a mosott szar. A férjem mondta, hogy akkor övé az este meg a kínlódás, én meg húzzak aludni, mert rossz rám nézni.
Megköszöntem neki, mire mondta, hogy mit köszöngetek, övé is a gyerek, nem? De sokszor kaját is ő készít neki (tápszeres, már két étkezés kiváltva), ő eteti. Sőt, ha itthon van, akkor exkluzívan ő cseréli a kakis pelenkát, mert baromi érzékeny a szaglásom és még mindig öklendezek felette.
Ha visszamegyek dolgozni, akkor is ketten látjuk el, hiszen ketten vállaltuk, nem én egyedül. Annak én se sok értelmét látom, hogy 1-2 éves korában kezdjen el az apja ismerkedni vele, hogy jééé, van egy gyerekem, hogy is működik?










Amikor elolvastam a kérdést, akkor egy kicsit úgy éreztem, hogy nálunk is keveset segít, de most látom, hogy nálunk rengeteget foglalkozik a gyerekkel az apukája.
Napi 8-10-12 órát dolgozik, mikor hogy. Saját vállalkozás és közben ő újítja fel a házunkat is. Amikor hazajön értelem szerűen fáradt, ezért nem is vetem a szemére, hogy leginkább pihenne. Amíg én elmegyek este zuhanyozni addig babázik, ami annyit tesz, hogy mellette fekszik. Ettől függetlenül mindig együtt fürdetünk, sokszor ő vetkőzteti a gyereket és reggel munka előtt a tápszert ő készíti össze, melegíti meg, vagy amit kell. 6:30 körül megy, 20:00 körül jön haza, 21:00 kor már alszik. Ezért nem tud sokat segíteni. Ha kész lesz a házunk, 1-2 hét már csak, akkor sokkal több ideje lesz végre ránk. Most 10 hetes a fiunk. Az első hetekben többször is volt olyan, hogy kivette éjjel az üvöltő gyereket a kezemből, hogy aludjak 3 órát, szedjem össze magam.





8.-nak
Az én 7 hónaposom 2 alkalommal alszik max 40 percet nappal, tehát nem kizárt. Nem sok vizet zavar? Persze... Mászik, mindig figyelni kell. Már fel is áll, tehát még több veszély leselkedik rá. Nem olyan egyszerű főzni úgy, hogy percenként lesed a gyereket :S










Bocsánat,hogy beleszólok,én még csak kismama vagyok de én úgy gondolom,hogy egy apa azért vágyik is rá,hogy láthassa este a babát mikor haza ér,hiszen egész nap melózott.. szeretné látni,hogyan pancsikál (és üvölt közben :D ),néha szeretné ő megetetni..csak,hogy vele legyen..én nem tudnám elképzelni,hogy könyörögni kell a férjemnek,hogy fogja meg a picit 5percre amíg elmegyek pisilni.. :(
én a férjemtől semmit az ég világon nem fogok elvárni,mert 6:00kor megy,és 23:00kor jön haza. 13napig megy egybe,és 1 szabadnapja van kéthetente. két helyen dolgozik de jobban várja a babázást mint én! (én csak azért mert félek ,hogy nem leszek jó anya)
onnan tudom,hogy a babával is ugyanúgy fog segíteni,hogy a 12órás munka után hazajön,és elmosogatja a saját tányérját,hogy ne nekem keljen terhesen.. úgy gondolom szerencsés vagyok DE természetesen nem tudom hogyan fog viselkedni,ha megvan a pici.. bocsi,hogy beleszóltam.





"A hozzáállásához pedig annyit, hogy ő minden férfi álma: főz, mos, takarít, gyereket nevel és nem várja el, hogy besegítsen a gyereknevelésbe, mert az az anya dolga. Irigylem a hozzáállásodat. "
Az lehet, hogy szerinted az ilyen minden ferfi alma es te irigyled a hozzaallasomat, de ki kell, hogy abranditsalak: egyedulallo anya voltam az elso perctol kezdve. Tehat ha akartam volna se segitett volna. Ja, nem veletlen gyerek volt, hanem tervezett, csak feluton ugy dontott apuka, aki addig a csillagokat lehozta volna es mindent megigert, hogy megiscsak gyerek nelkul szep az elet es lelepett.
Megis megoldottam.





Akkor már értem a válaszaidat.
Kedves Kismama! Kívánom neked, hogy így legyen, ahogy leírtad. Valahogy én is így gondoltam. És hidd el, az én párom is a széltől is óvott amikor kismama voltam és mindig mindenben segített, de a baba születésével olyan mértékben fordul minden a feje tetejére, hogy el sem hiszed és egyszerűen nem is lehet leírni. Hirtelen mintha nem is a saját életedben találnád magad. De remélem a legjobbakat! Én is nagyon pozitívan álltam hozzá és így is kell!!! Jó babázást a későbbiekben!!! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!