Akár azokra is gondolok, akiknek becsúszott a gyerek, de azokra is, akik az egyéb elvárások miatt szültek gyereket. Van itt olyan, aki nem érezte ösztönből, hogy babát szeretne?
Szóval akár becsúszott gyerekek anyukáitól is kérdezem, és azoktól, akiknek mondjuk a társadalom, a család, a falu, az akármi elvárásai is számítottak a döntésében.
Könnyű volt úgy is a nevelés, hogy nem éreztétek ezt ösztönből?
Én semmiképp nem szeretnék gyerek nélkül maradni, mert úgy néznek az emberre, vagyis nem, én néznék úgy magamra...tudom, hogy nem számítanak az elvárások, de nekem számítana, ha valamiben nem lennék "jó".
27 éves lány vagyok és nincs még ösztönöm.
2-esnek minden szava igaz!!
ha egy szerető társ mellett van az ember, viszonzott szerelemben, igazából a férfiben is kialakul, magától, hogy babát szeretne, valóban a szerelem gyümölcse, hogy mi egyben, egy gyerekben, stb rendíthetetlenül jön a anyai ösztön.
Én is nagyon sokáig attól féltem, hogy soha nem jön el az idő, amikor majd érzem is, hogy gyereket akarok. Mert, mint ahogy Te is írod, kicsit a társadalmi, de legfőképpen a saját elvárásom az volt, hogy legyen gyerekem. Mert ha nem lesz, akkor valamiből kimaradok, vagy megbánom, ha megöregszem, vagy nem is tudom. Mindenféle buta gondolat megfordult a fejemben.
26 évesen ismertem meg a férjem, ő akkor 24 volt . Nem akartam gyereket, ő sem, csak egymás társaságát élvezni. Aztán házat vettünk és lassan 30 lettem. És kezdtem érezni, hogy na oké, mostmár jöhetne az a baba. Mert a lelkem is kívánja, nem csak az eszem. 1,5 év védekezés élkül, mire megszületett a fiam. De amikor pozit teszteltem, iszonyúan kétségbe estem, hogy tényleg akarom e, hogy jó döntés volt e, mi lesz a régi, nyugis életünkkel?? Borzalmas volt,hogy még a szülés után is kétségek gyötörtek, lassan jöttek az anyai érzések is. Na nem folyamatosan voltak kétségeim a terhesség alatt sem, mert voltak időszakok, amikor meg a fellegekben jártam a boldogságtól. Kettős állapot volt.
Aztán a fiam 4 hónapos volt, mikor elkezdtünk igazán kimozdulni és én rájöttem, hogy annyira boldogságos dolog anyának lenni! Most várom a tesót, aki pénteken érkezi is, progis császárral. Vele már semmilyen kétségem nem volt, egyetlen pillanatra sem, tudom, hogy így leszünk teljesek, 4-en, egy családként!
A 9 hónap alatt nem csak a baba fejlődik.
Anyuka is születik:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!