Van itt olyan, akinek a párja sokat dolgozik vagy külföldön dolgozik?

Kedves Kérdező,

nálunkis apuka külföldön dolgozik, így gyakorlatilag egyedülálló vagyok a mindennapokban, a napi teendőkben.

Havonta 1, legfeljebb 2 alkalommal tud hazajönni, akkor általában 2 napot tud maradni.

Nem könnyű.

Teljesen egyedül vagyok a 3 éves kisfiammal, emelett napi 8 órás munkaidőben dolgozom egy pénzintézet központjában (nem az az ebédidőben kiszaladgálós, körömfestős, előbb ellógós hely, nagyon nem. Kőkemény követelményrendszer és határidők vannak és általában 30+ férfiakkal dolgozom együtt egy olyan pénzügyi-gazdasági részterületen, amely szakmában inkább férfiak vannak többségben. Náluk azért nem olyan fontos szempont az, hogy a munkaidő végén rohanni kell a gyerekért).

A szüleim sajnos meghaltak, a testvérem is külföldön él, rokonság sem igen van (a szüleim testvérei, azok házastársai sem élnek már, többnek nem volt saját családja vagy a gyermekei messzire (külföldre) kerültek és/vagy már gyerekként sem tartottuk a kapcsolatot).

Gyakorlatilag tényleg totál egyedül vagyok.

A kisfiam nap közben bölcsődében van, ősztől óvodás, addig dolgozom. Hétköznap néhány órába kell belesűríteni az együttlétet, játékot, beszélgetést és a háztartásvezetést, bevásárlást, ételkészítést is.

Hétvégére nem szeretem hagyni, de gyakran marad a takarítás, vasalás, mosás, aprólékosabb rendrakás stb.

Természetesen vannak barátaink, de ők is sokat dolgoznak, illetve mivel a többségnek nincsen gyermeke, így nem is várnám el, hogy az enyémmel mondjuk egy napot legyen.

Nálam a jó logisztikán, szervezésen múlik minden és azon, hogy hétköznap inkább késő estig fennmaradok, de végzek a háztartási munkákkal (főleg ha alszik vagy hétvégén ha alszik, addig lehet pl. vasalni stb.)

A nagy gond akkor van tényleg, ha a kicsi beteg- nem tudom kire bízni és betegen nem is vinne rá a lélek. Ilyenkor jó esetben a szabadságom úszik el, rosszabb esetben táppénz- a kieső jövedelmet pedig egészségpénztárból pótolom- erre előre felkészülök.

Betegség alatt és után nálunk is van éjszakai felkelés, illetve mivel már szobatiszta, éjszaka gyakran előfordul, hogy felkel és szeretne menni wc-re. Akkor én is kelek vele (villanyt kapcsolni, elkísérni a lakás másik végében lévő wc helyiségbe stb.)- szóval fizikailag is sok tényleg. Plusz ha határidős munka van, akkor azt megcsinálom otthon éjszaka- cserébe viszont sem a felettesem, sem a kollegáim nem terrorizálnak, ha otthon kell maradnom, mert beteg a kicsi. Ezek a napok egyébként a legrosszabbak.

Ennél viszont sokkal jobban bánt az, hogy a hétköznapokban nagyon-nagyon kell figyelnem, hogy az a pár együtt töltött óra legalább egy része minőségi idő legyen. Bevallom, nem mindig sikerül- a munka miatt is agyhalott vagyok időnként, illetve gyakran pattanásig feszült vagy ideges. Ezt kell valahogy levetkőzni, félretenni, a kisfiamra koncentrálni. Arra szoktam gondolni, hogy ez az egész hajtási is végső soron őérte van, neki kell a legfontosabbnak lennie.

Ez nálam általában használ.

Felállítottam magamban néhány "szabályt", miből ha törik, ha szakad nem engedek. Ilyenek pl. a legalább fél órás esti mese ölben, a beszélgetés arról, hogy mi történt aznap, a rendszeres háztartási munkák főleg hétköznap éjszaka.

A dackorszakban vagyunk mi is- nem mutatom, de nap végére bizony megtelik nálam is a pohár a sok NEM, nem akarom, hagyjál anya stb.-vel- pedig az átlagnál következetesebb, "szigorúbb" szülő vagyok (már ami a hisztiket illeti- én nem hagyok rá valamit csak azért, hogy nekem könnyebb legyen.)

Túlélés. Minden nap. Közben pedig este, amikor lefektetem és lezuhanok a kanapéra 5-10 perc szünetre, mielőtt belevágok az 1-2, akár 3 órás "háztartási műszakba" arra gondolok, hogy ahogy nő, egyre ügyesedik, egyre több mindenben tud segíteni, egyre inkább önállóbb lesz. Lassan vége lesz az éjszakai felkeléseknek, a dackorszak is le fog csengeni. Nem csak üres szavak, de amikor nagyon kivagyok, akkor megpróbálom összegyűjteni magamban, hogy pl. azona héten milyen vicces beszólásai voltak a kicsiknek, vagy miért lehetek rá büszke- és akkor olyan kicsinyesnek tűnik a türelmetlenségem.

Az szokott még bejönni (ha van rá energiám), hogy reggel felkelek 20 perccel korábban vagy este, lefekvés előtt- ráfekszem a masszázságyra, ami egy kisebb szobában van. Az ágyon fekve kilátok az égre a tetőtéri ablakon át és nincs más dolgom 20 percig, mint lazítani. Csodákat tesz, ellazítja a hátamat és kikapcsolja az agyamat.

Nagyon igyekszem, hogy 1, de inkább sajnos csak 2 hetente beiktassak egy esti csendes kádban ülős-olvasós órát (ezért is húzok rá a háztartási teendőkre a hét többi napján). A kicsi már alszik, a fürdőszoba ajtót azért nyitva hagyom.

Nem túl nagy trükkök és nem csodálatos megoldások, de néha bejönnek.

Szép napot :)