Mit lehet tenni ha el van kényeztetve egy kisbaba?

A hozzászokáshoz:

az embergyerek az anyjára "szokva" jön a világra, az egyedfejlődés útján válik majd le róla.

Abszolút a természet(e) ellen dolgozik az, aki ezt a folyamatot idejekorán erőlteti, stresszhormonnal bombázva az épp kialakulóban levő agyat, idegeket, stresszválasz- rendszert.

"""z alvástréningen átesett babák stresszhormonszintje még akkor is igen magas, amikor már látszólag nyugodtan alszanak, vagyis a szülők szerint "megtanultak aludni". Az alvástréning első napjaiban még a szülő is érzékeli, hogy a baba stresszt él át, hiszen a kicsi kitartóan sír a rácsos ágyban. A harmadik-negyedik napon a legtöbb kisbaba már csak rövid ideig tűnik nyugtalannak, majd álomba merül. Ma már, amikor a gyerek megzavarása nélkül is mérhető az egyik stresszhormon (a kortizol) szintje, több kutatás is indult a területen. Így azt is megtudhattuk, hogy a sírás után elalvó csecsemők kortizolszintje továbbra is magas marad, vagyis magas szintű élettani szorongás élnek át, ám az alvástréning hatása elnyomja a szorongás természetes jeleit. Úgy tűnik, a baba nyugodtan alszik. Hogy a tartósan magas kortizolszint milyen hatással van a csecsemő idegrendszerére, egyelőre nem tudjuk biztosan. Ám egyre több adat erősíti meg, hogy azoknak, akiknek csecsemőkorukban magas volt a kortizolszintjük, felnőttkorukban is problémájuk adódik a stressztűrő képességükkel." innen: [link]

"a kortizol nevű stresszhormon még napokkal az elcsendesedés után is dolgozik a sírós babában. Más szóval a gyerek továbbra is boldogtalan, csak „megtanulta” a dolgot kontrollálni, vagyis nem „szól” róla.(...)Ez azt jelenti, hogy a babák nem tanulták meg, hogyan tudnák kifejezésre juttatni félelmüket és diszkomfort érzetüket, a probléma megoldását csak elfedte az altatás." innen: [link]

"Valóban megtanulja a kicsik nagy része néhány nap alatt az új „rendet”, a kérdés az, hogy valóban ez-e a cél. Sok szülő értetlenül áll később a két-három, vagy hat-nyolc, tizenkét-tizenhat éves gyermeke ellenszenve, idegensége és agresszivitása előtt. Sajnos a szülők nem hozzák összefüggésbe azt, ami pedig nyilvánvaló. Ahol hiányzik a csecsemőkori ősbizalom, ahol nem alakul egészségesen a kötődés, ott bizony később is nehézségekre lehet számítani. A korai kötődésnek nevezett kapcsolat ugyanis éppen az első években épül ki a gyermek és gondozója (édesanyja/édesapja) között. Minél többször kap jelzéseire, éjjel és nappal egyaránt, megfelelő választ, minél inkább kielégítik alapvető szükségleteit, annál inkább biztonságban érzi magát, annál inkább lesz bizalommal a külvilág és gondozói felé.(...)" innen: [link]

A pihentető, elegendő alvás eléréséhez soksok módszer vezet, nem kell, hogy a babát sírni hagyjuk, hiszen van más megoldás is.

"A sírás nem egyszerűen zaj, hanem a csecsemő valamilyen szükségletének jelzése, állítja a professzor. A kisbaba számára ebben az életkorban ez az egyetlen kommunikációs eszköz. Csak így tudja "elmondani", hogy valami nincs rendben. Nagyon fontos, hogy "gondozója" jól értse a jelzéseit, csak ebben az esetben ismeri fel, hogy mit kell tennie. Sears szerint éppen ezért a sírásnak "hatékonynak" kell lennie. Elég sürgetőnek ahhoz, hogy kiváltsa az édesanyából, illetve a gondozóból a gyerek megnyugtatásához szükséges reakciót. De mégsem olyan erősnek, hogy úgy érezzék, tehetetlenek, és végül magára hagyják a kicsit. A folyamatosan síró baba ugyan kezdetben erős érzelmeket válthat ki a szülőkből, később azonban annyira nyugtalanítóvá válhat, hogy egyszerre nem tudnak mit kezdeni vele. Amikor ez történik, az a szülő-gyerek kapcsolat zavarára utaló fontos jel.

Teljesen természetes, ha olykor úgy érezzük, elegünk van, és nem segítünk azonnal a gyereken. Ez egyfajta egészséges önvédelem. De ha már tehetetlennek érezzük magunkat bömbölő csecsemőnk mellett, akkor érdemes szakemberhez fordulni.(...)- Nagyon egyéni, hogy melyik édesanya meddig képes szorongás nélkül sírni hagyni újszülött csecsemőjét. A kisbaba még nem tudja szabályozni az érzéseit és indulatait, azt később a szüleitől tanulja meg. Amikor sírni kezd, ezeket az elmei erejű indulatokat, feszültségeket mozgatja meg az anyában is, ezért lehet ez a "zaj" ennyire sürgető és nyugtalanító - vallja Halász Anna, az Ego Klinika pszichológusa. Még a leghiggadtabb nőket is pánikba ejtheti a kicsi sírása. A mamák ösztönösen érzik, hogy gyerekük az idő előrehaladtával egyre több frusztrációt bír ki (amikor a vágyai, szükségletei nem elégülnek ki rögtön), sőt egészséges fejlődése érdekében szüksége is van bizonyos korlátokra.

Nagyon nehéz azonban megmondani, mi az elégséges, hol van a határ. Azt régóta tudjuk, hogy a hosszan tartó elkülönítés - amikor a csecsemő és édesanyja nem lehetnek együtt - mennyire káros. Nagyon romboló volt régen az a kórházi gyakorlat is, hogy a kicsikkel nem lehettek együtt a szüleik, például egy mandulaműtét idején (amely akkoriban ötnapos kórházi kezelést jelentett). A lélektani következmény egyértelmű: a gyerek kötődési képességei sérülnek. Felnőttkorára kapcsolatai nem lesznek tartósak és kiegyensúlyozottak, érzelmei pedig szélsőségessé válnak, indulatos és agresszív lesz. Az elkülönítés azonban nemcsak a gyerek idősebb korában okozhat lelki sérülést, hanem már rögtön a születése után is. Mi, felnőttek azt gondoljuk, olyan kicsi még, hogy biztosan nem fog emlékezni arra, mi történt vele újszülöttkorában. Holott minél kisebb a gyerek, annál hamarabb eshet apátiába. Valóban nem emlékezik még a szó köznapi értelmében, de viselkedését az átélt élmények megváltoztathatják, kiábrándultabb lehet, gondozóinak hosszan tartó hiánya érzelmi elszegényedést válthat ki.(...)az a felfogás, hogy a gyereket azonnal fel kell venni, az édesanyában bűntudatot gerjeszthet, mert erre a körülmények, a testvérek, a háztartási teendők miatt nem lehet mindig képes. Ha azonban a bűntudat a legfontosabb oka annak, hogy a gyereket felvesszük és megvigasztaljuk, akkor nem találtuk meg a sírás igazi okát. A bűntudat mögött sokszor tudattalan harag áll, haragszunk a gyerekre azért, mert a saját vágyaink tökéletesen háttérbe szorultak. Ilyenkor igyekszünk tudatosítani az édesanyákban ezt az érzést. Segíteni próbálunk érdekeik és igényeik összeegyeztetésében, de végül is együtt kell megoldást találniuk. Nyugtalanságunkat, fáradságunkat gyakran tudattalanul is közvetítjük. Nemrégiben járt nálam egy édesanya - meséli a pszichológus -, aki sírósnak hitt gyerekét hozta el hozzánk. Beszélgettünk, és a kicsi egyszerre valamiért fölsírt, mire az anya idegesen ringatni kezdte. A baba erre még jobban ordítani kezdett, hiszen ő az ideges ringatást érzékelte, és azt, hogy az anyja valójában nem értette meg őt. Ettől mindketten egyre nyugtalanabbak lettek. Az ördögi kört azonban nem is olyan nehéz megszakítani. Sikerülhet, ha a szülő rájön, hogy valami más probléma áll a sírás hátterében, mint amit ő eredetileg feltételezett, vagy ha észreveszi, hogy a gyerek sírósságát fokozza az ő nyugtalansága.(...)"innen: [link]

Nagyon szivesen:).

Tudom, hogy első gyerekkel olyan sok minden "okosságot" hall az ember lánya, nehéz navigálni:). És fontos, hogy megerősítést kapjunk abban, amit az ösztöneink diktálnak, ahogy Neked is nagyon jól teszik, mikor a síró babádat felveszed:).

És ne haragudj ha az idézeteimmel esetleg untattalak, azért tartom ezeket fontosnak mert ha értjük babánk "működését", akkor könnyebben kezeljük a "problémákat", és könnyebben találunk az egész család számára megfelelő megoldásokat:). Vagy kiderülhet, hogy amit problémaként állítanak be mások, azok nem is azok...:).

"84%os minek másolgatsz be ilyen hosszú szövegeket? ráadásul nem minden igaz amit ír"

A miértre az előző hsz.- emben a válasz.

KÉrlek, sorold fel, cáfold meg, amit nem tartasz igaznak, támaszd alá, hátha tanulok valami újat. Mert ez így csak odamondogatás, kötözködés.