Mit lehet tenni ha el van kényeztetve egy kisbaba?

Hű, Te ezért itt mit fogsz kapni.

Egy 2 hetest nem lehet elkényeztetni. A babád teljesen normálisan viselkedik. Ilyen egy 2 hetes.

A fiam 2.5 hós koráig csak kézben volt. Egy ilyen kicsi babát nem lehet elkényeztetni. Szüksége van az anya testi közelségére, hisz gondolj bele 9 hónapig benned volt.

Ha szeretnéd közben a dolgodat is csinálni, kösd magadra hordozóba. Nálunk bevált.

Nem lett elkényeztetve! Az nem itt kezdődik.

Egy két hetes csöppségnek a testközelség ugyanolyan elemi igénye mint az evés vagy az ivás. Teljesen természetes, ha csak akkor érzi magát biztonságban ha a szülője közvetlen közelében van.

Ha van kedved, olvasgass kicsit a témában, megéri:).

"(...) kisbaba és a növekvő kisgyerek érzelmi szükségletei éppolyan fontosak, mint a testiek. A testkontaktusra, hordozásra, szeretgetésre irányuló igényt éppolyan fontos kielégíteni, mint megetetni a babát, ha éhes, fölöltöztetni, ha fázik. Csak így tud egészségesen fejlődni. Fontos, hogy születésétől kezdve odafigyeljünk a babánkra, merjük követni az ő belső ritmusát, merjünk mindig válaszolni a hívására és kielégíteni a szükségleteit.

Az embercsecsemő rendkívül önállótlanul születik, gyakorlatilag minden életfunkciójában a szüleire van utalva. Teljesen nyilvánvaló például, hogy nem tud egyedül enni, öltözködni vagy tisztálkodni, de elaludni sem, sőt, testhőmérséklete, légzése is stabilabb a szülő testközelében. Természetes, hogy a szülő karjaiban érzi magát jól és biztonságban. A testkontaktusigény a táplálkozási szükséglettel egyenrangú erősségű igénye a babának!

Hasonlóképpen természetes, hogy a kisbaba meglehetősen sokszor szeretne szopizni. A szopizás nem pusztán az éhség csillapítására szolgál, hanem nyugtató, elaltató, fájdalomcsillapító funkciója is van. Ha kisbabánkat mindig mellretesszük, amikor erre igénye van, függetlenül attól, hogy mikor szopott utoljára, akkor egyrészt biztosíthatjuk a megfelelő tejtermelődést, másrészt megismerjük babánk saját ritmusát, egyéniségét.

Természetesen nemcsak szoptató édesanyák gyakorolhatják a kötődő nevelést. Ha egy édesanya bármilyen oknál fogva nem tud szoptatni, az nem jelenti azt, hogy nem alakíthat ki szoros és biztonságos kötődést a gyermekével. Ha igény szerint táplálja, hordozza, ha odafigyel rá és válaszol az igényeire, akkor ugyanúgy kialakulhat köztük is a stabil kötődés.

Az igény szerint szoptatott, hordozott kisbabák szüleit gyakran figyelmeztetik arra, hogy vigyázzanak, mert babájukat menthetetlenül elkényeztetik. Nos, valójában a szükségletek kielégítésével lehetetlen elkényeztetni egy kisgyereket. És szeretgetésre, odafigyelésre minden kisgyereknek meglehetősen sokáig szüksége van. Az elkényeztetés akkor kezdődik, amikor a szülő nem vár el olyan dolgokat sem a gyermektől, amikre az már képes lenne. A kötődő nevelés nem egyenlő azzal, hogy mindent ráhagyunk a gyerekre, sőt, éppenséggel nagy hangsúlyt kap benne a következetesség, a szeretve terelgetés és a megfelelő életkori korlátok felállítása, amikre a gyermeknek éppúgy szüksége van, mint mondjuk a testkontaktusra.

De a kötődő nevelés nem tud egyetlen, mindenkire érvényes receptet kínálni. Arra biztatja a szülőket, hogy ismerjék meg a kisbabájukat, mert minden gyerek egyedi és megismételhetetlen. Ennek megfelelően minden gyereknél máskor és máskor jöhet el bizonyos korlátok felállításának időszaka, és ezek a korlátok is változhatnak az aktuális állapottól, helyzettől függően. Például jó, ha a szülő általában következetes bizonyos dolgok betartatásában, mondjuk hogy vacsora előtt segítsen a gyerek is összepakolni, de ha látja, hogy a gyerek épp aznap nagyon-nagyon fáradt, vagy történetesen beteg, akkor ez elmaradhat. Ha a következetesség mellett időnként azt is respektáljuk, hogy valami rendkívüli körülmény áll fönn, a gyermek is könnyebben tud majd velünk együttérezni, ha épp nekünk van rossz napunk.

A születés óta építgetett szoros kötődés talaján sokkal könnyebb fegyelmezni és elfogadni a fegyelmezést, hiszen a gyerek szeret minket és kötődik hozzánk, ezért olyanná szeretne válni, mint mi vagyunk, és örömet szeretne okozni nekünk.

És mi a helyzet az önállósággal, hogyan lesz így önálló a gyermekem?

Valójában épp így lesz igazán önálló akkor, amikor annak eljön az ideje. A szülő-gyerek kapcsolat természetes alakulása a nagyon szoros kezdeti állapottól a fokozatos elengedésen át halad az önállóság felé. Vagyis mindennek megvan a maga ideje: babakorban a sok-sok ölelésnek, állandó együttlétnek, később az önállósodásnak. Azok a gyerekek tudnak igazán önállóak lenni a szó mindenféle értelmében, akiknek a korai időszakban megfelelően ki volt elégítve a biztonságigényük: eleget hordozták őket, eleget lehettek a szüleikkel, amikor erre volt szükségük. Ha a szülő a kötődő nevelés alapelveinek megfelelően figyel a gyermekére, akkor egyszercsak észreveheti rajta a kezdődő függetlenedés jeleit: először az első hónapokra jellemző szoros fizikai kontaktus meglazulását, aztán később az érzelmi és értelmi önállósodásra irányuló törekvéseket. Hogy ez melyik gyereknél pontosan mikor következik be, az megintcsak nagyban függhet a kisgyerek személyiségétől, temperamentumától.

Ha azonban a korai szakaszban nincs kielégítve a gyerek biztonságigénye, ha túlságosan korán önállóságra van kényszerítve, amikor erre még nem érett meg, akkor jóval tovább fönnmarad a függés, akár érzelmileg-értelmileg sosem szűnik meg. Két forrás is táplája ilyenkor a fennmaradását: egyrészt a gyerek kielégítetlen igényei, másrészt a szülőben maradt hiányérzet, mert bizony a szülőnek is szüksége van a gyerekkel való szoros kapcsolatra akkor, amikor annak van ott az ideje (ugye, milyen jó érzés összebújni a kisbabánkkal, vagy átölelni egymást az óvodás gyerekkel?).

Természetesen megintcsak lehetnek olyan körülmények, amikor a szülő legjobb szándéka ellenére sem valósulhat meg a gyerek szükségletei szerinti fizikai és szellemi együttlétük. Ez szintén nem zárja ki a biztos kötődés kialakulását, ha a szülő tisztában van ezzel az igénnyel, és a lehetőségeihez mérten igyekszik eleget tenni neki.

Bízzunk magunkban és kisgyerekünkben, merjük őt úgy szeretni, ahogy arra neki szüksége van! Így tanul meg ő is szeretni és szeretetet elfogadni. Hosszú távú befektetés ez, amely jobbá teszi gyermekünk kapcsolatát velünk, társaival, majdani párjával és leendő gyermekeivel is.

Schneiderné Diószegi Eszter,

pszichológus," innen: [link]

"Felvegyem, vagy ne vegyem? Létrehozva: 2008. 12. 31.

Egy társadalom gyermeknevelési szokásait meghatározza, hogy tagjai milyen értékeket tartanak fontosnak, és mire, milyen életre szeretnék felkészíteni a gyermeket. Ez érthető és helyénvaló, a problémát az okozza, ha ez a tudatos nevelés nincs összhangban a gyermek és a szülő szükségleteivel, igényeivel és nem felelnek meg a nevelés módszerei a gyermek életkorának. Az teljesen kézenfekvő és mindenki számára belátható, hogy botorság egy óvódás kisfiút integrálszámításra okítani, és ugyanilyen esztelenség lenne megkívánni tőle azt, hogy az egyetemistákkal együtt 6-8 órán keresztül üljön (másfél óránkénti szünettel) egy előadóteremben némán jegyzetelve. Mégis sokan azt várják a pár hetes csecsemőtől, hogy magában, szüleitől szeparáltan feküdjön a kiságyban naphosszat és átaludjon órákat, éjszakákat.

Az emberi újszülött sok szempontból éretlen még születésekor. Éretlen idegrendszere még nem képes őt segítség nélkül abba az ellazult állapotba juttatni (sem pedig ezt az állapotot tartósan fenntartani), ami az alváshoz szükséges. Az alvásfázisok közötti átmeneten sem tudnak túljutni egyedül. Szopó csecsemő esetében kézenfekvően a szoptatás az, ami ritmikus és egyenletes voltával hozzásegíti őt az érzékszervek kikapcsolásához. A szopás közben a csecsemő agyában felszabaduló, és az anyatejen keresztül kapott endorfinok szintén segítenek az ellazulásban és az elalvásban. Azok az édesanyák, akik nem szoptatnak, fel-le sétálnak a kisbabájukkal, a popsijukat paskolgatják, a babakocsit rázzák, vagy a cumisüveget, a cumit adják a szájába e helyett. A teljesen önálló elalvásra és az éjszaka átalvására egy kisgyerek körülbelül 4-5 éves korára érik meg egészen.

Újszülött korban – és később is - nagyon lényeges oka van az ébredéseknek: egyfelől a már említett éretlenség az, ami okozza ezeket, másfelől pedig, mivel az emlősök teje alacsony zsír,- és fehérjetartalmú, így gyakoribb szopásokra van szüksége az utódnak. További biológiai ok még az állandó készenlét, az élet megóvása: hogy ellenőrizni kell, minden rendben van-e, anya / apa/ a gondozó a közelben van-e, meg tud-e védeni. Városias társadalmunkban, a technika és a tudás ugrásszerű fejlődésével, a civilizációval nem tart lépést az emberi – és ezzel az újszülött, a gyermeki –szükséglet. Kérdéses, hogy a közeljövőben fog-e ez egyáltalán változni…..

Az első hónapokban bizony a legfontosabb szükséglete a csecsemőnek a testközelség és a szopás. Ezt sok újdonsült édesanyának nehéz elfogadnia, mert nem erre számított, vagy mert nem ezt hallja a környezetétől. Esetleg éppen ellenkezőleg, arra biztatják, hogy a néhány hetes csecsemőt kezdje kondícionálni, szoktatni, nevelni, csúnya szóval: idomítani. Azok, akik ezt javasolják, egészen biztosan nincsenek tisztában ennek a módszernek a rövid,-és hosszútávú következményeivel.

Dr. William Sears nagyon személetesen írja:

„Lehet, hogy egy első gyermekes szülő úgy gondol a csecsemőre, mint egy fotóalbumban látott képre: csendesen fekszik a kiságyban, passzívan bámulja a felfüggesztett játékokat, időnként fel kell venni, megetetni, játszani vele, aztán visszatenni. Azt gondolhatják, hogy csak azért kell időnként kötelességszerűen felvenni, hogy elég hosszú időre lecsendesítsük ahhoz, hogy megint le lehessen tenni. A babahordozás elve ezt megfordítja. A babákat az idő nagy részében hordják, és csak alvás idejére teszik le, meg azért, hogy a szülő a saját igényeit is kielégíthesse. A "letett" babák megtanulják, hogy sírniuk kell azért, hogy felvegyék őket. A "hordott" babák sírás helyett megtanulják testbeszéddel jelezni, ha le akarnak kerülni.”

Több kutatás is azt bizonyítja, hogy a hordozott csecsemőknek gyorsabb a mozgásfejlődése. Az pedig szintén bizonyított, hogy azok az ingerek, amik hordozás közben érik, (az egyensúlyérzékelést érő ingerek és a többi érzékszervi inger: tapintás, hallás, szaglás, ízlés, látás) optimális módon stimulálják az agy érését. Ezeknek a korlátozása drámai hatással van az agyra, az idegrendszer fejlődésére.

Ebben a, nagyon érzékeny és gyorsan fejlődő, időszakban épül fel, ugyanis az agy struktúrájának, az idegrendszeri kapcsolatoknak nagy része.

Ha egy kisbabát letesznek, és nem veszik fel, amikor sír, azzal azt tanítják neki, hogy ő nem fontos, a jelzései sem fontosak, nem érdekesek és egyáltalán nem érdemes szólnia, ha valami baja van. Azt hiszem világos, hogy ez hova vezethet. Valóban megtanulja a kicsik nagy része néhány nap alatt az új „rendet”, a kérdés az, hogy valóban ez-e a cél. Sok szülő értetlenül áll később a két-három, vagy hat-nyolc, tizenkét-tizenhat éves gyermeke ellenszenve, idegensége és agresszivitása előtt. Sajnos a szülők nem hozzák összefüggésbe azt, ami pedig nyilvánvaló. Ahol hiányzik a csecsemőkori ősbizalom, ahol nem alakul egészségesen a kötődés, ott bizony később is nehézségekre lehet számítani. A korai kötődésnek nevezett kapcsolat ugyanis éppen az első években épül ki a gyermek és gondozója (édesanyja/édesapja) között. Minél többször kap jelzéseire, éjjel és nappal egyaránt, megfelelő választ, minél inkább kielégítik alapvető szükségleteit, annál inkább biztonságban érzi magát, annál inkább lesz bizalommal a külvilág és gondozói felé. Azt is megtanulja ezáltal, hogy ő törődésre érdemes, szeretetre való kis lény. Ezt nevezik ősbizalomnak. A gyermeknek egyéves korára már határozott képe van a külvilágról és saját magáról is, erre is gondolni kell, amikor az első közös hónapokat töltjük.

Az első évek hamar elszállnak, kisbabánk elindul, önállósodik, felfedezi a környezetét. Egykettőre óvodássá, majd iskolássá cseperedik. Mire feleszmélünk, már kamaszodik, és hiába ölelnénk magunkhoz, hiába tudnánk szívesen csak néhány órára is testközelben, már rég kinőtte ezt az igényét, s a helyünket lassan mással kell megosztanunk, barátokkal, szerelmekkel. Hol van már az első hónap, mikor úgy éreztük, sosem múlik el ez az idő, amikor csak testünk tudja jóllakatni, elaltatni, megnyugtatni! "

innen: [link]

Nem gond:). Persze nem azt mondom, hogy amikor éppen "ellenne" egyedül, akkor is rá kell magatokat " tukmálni" de ha igénye van a testközelségre, akkor meg lehet és kell neki adni:).

A hasfájáshoz:

MIvel táplálod?

Milyen rendszerben?

A legtöbb kicsinek fájdogálhat a hasa, hiszen nagyon éretlen még az emésztőrendszere. Viszont a tüneteken, okokon lehet segíteni, enyhíteni, de ahhoz jó tudni, hogy hogyan táplálod:).

Hasfájós babáknak egyébként kifejezetten jót tesz a testközelség, hordozás,(babamasszázs, "torna") hiszen a testmeleg, a függőleges testhelyzet sokat könnyít a gázok távozásán, a "masszírozás", passzív torna segíti a belek mozgását, működését:).