Amióta felnőttem és már kisbabám is van egyre rosszabb a kapcsolatom anyukámmal, nem birjuk egymást elviselni, kérek tanácsokat?

Anyukám 58 éves én 32. 8 éve költöztem el otthonról, azóta élek a férjemmel, másfél éves a kislányunk. Gyerekkoromban imádtam anyukámat, nem értem hogy változhatott meg igy minden. Évek óta érzem már, hogy nagyon idegesit benne rengeteg dolog. Zavar hogy izgága, hogy mindent jobban tud, hogy kéretlenül folyton javasol, tanácsot ad, ha nem mondok egyből igent akkor megsértődik, erőszakossá válik, hogy márpedig úgy kellene csinálni a dologkat ahogy ő javasolja. Rendszeresen mindenen megsértődik. Ha megbeszélünk egy találkát és én 5 percet kések mert kisbabával jövök a város másik feléről megsértődik, rámteszi a telefont. Az esküvőmre hófehér pántnélküli combközépig felsliccelt feszülős csőminiruhát akart felvenni és sértésnek vette amikor a sógornőmmel közösen le akartuk róla beszélni anélkül hogy megbántanánk, próbáltuk neki magyarázni, hogy valami visszafogottabb jobb lenne, a fehér szinről nem is beszélve. Állandóan összeveszünk valamin, utálom amikor beleszól a babám körüli dolgokba. És azt is utálom hogy mindent magáénak érez, ha a gyerek mond egy új szót az szerinte mindig azért van mert ő tanitotta neki. Ha pedig akkor csinál valami újdonságot a kislány amikor ő éppen nincs ott, akkor elkezd szinte sirva nyafogni hogy ő "mindenről lemarad". Én pedig igy is soknak érzem, úgy érzem tapad ránk. Eddig ha engem emlegetett a babámnak mindig azt mondta "anyád", miközben a gyereknek "szerelmem" volt a megszólitas. Ez nekem nagyon nem esett jól, és egy idő után szóltam, hogy ha lehet akkor maradjon a papa és a mama "szerelme", ha lehet, hivja máshogy. Mindezt úgy hogy ha anyukámmal együtt vagyunk teljesen kisajátitja a gyereket, pedig eleget látja igy is, nagyon sokat vagyunk együtt, de olyankor ő teljesen rácuppan. Én meg maradok az "anyád". Emiatt is szóltam, nem érti nekem miért baj ez. Mondtam, jó, akkor ő meg innentől "nagyanyád" és "öreganyád" lesz, és meglátjuk jól fog-e esni. Többször összevesztünk ezen, mig végül úgy tűnik hatott és már odafigyel, hogy ne anyádnak hivjon. A legújabb, akkurátusan anyának hiv mindig jól kihangsúlyozva, amit a gyerekem kb nem is ért, mivel ő mamának hiv engem, és az apját papának. Mi is igy ezt mondjuk egymásra a férjemmel amikor a gyerekhez beszélünk. Ezt anyukám is nagyon jól tudja. Ma bevallotta, azért hiv engem újabban anyának, mert a mama ő szeretne lenni. Mondtam, remek, akkor nevelje fel ő, mert látom hogy neki ez esne a legjobban. Szó szót követett, most megint ott tartunk, hogy ő megsértődött, mindent odadobott a földre amit ajándékba hoztunk neki, egy csomó kaját, azt mondja neki tőlem semmi nem kell, a mi kapcsolatunk rossz és ez neki már nem is fáj. Én meg erre azt mondom, ő versenyez velem folyamatosan, és erről nem tehetek, viszont zavar és nem hagyom szó nélkül.