Mikor fog megérni az apaságra, hogy viselkedjek addig?

Szia! Én ugyan nem vagyok anyuka, de van egy testvérem, és mivel az ő családjukban gyakori vendég vagyok, pici belelátásom azért van.

Náluk ugyanez a felállás: anyu otthon a babával, apu meg dolgozik... és folytatja a hobbijait, mint a gyerek előtt, és bulizni jár, testvérem meg engedi, hogy legalább ő szórakozzon. Ha otthon van, leül a gép elé, rá se néz a kisfiára. Nem tudom, hogy ez mennyiben fog változni, mert a kissrác most lesz két éves, és az eddigi két év így zajlott le. Bevallom, én úgy látom, hogy vannak ilyen és olyan emberek, jók vagy rosszak, fontosak, érdekesek vagy megbecsülendőek - de nem mind apatípus. Van, aki nem tud mit kezdeni az ilyen pici gyerekekkel. Ha a baba nagyobb lesz és képes lesz kifejezni magát, akkor talán apuka is rájön, hogy tud vele bánni és foglalkozni.

Tesóméknál én már bele se szólok, ott sajnos nem ez a helyzet áll fenn - de remélem, hogy ez nálatok csak egy kezdeti zavar! Talán belejön, beleszokik ő is, hiszen neki is új ez a helyzet, és ő kevesebbet van a picivel egyedül, mint te, hogy muszáj legyen feltalálni magát. Két és fél hónap nem olyan sok így nézve, adj neki időt, türelem! Minden jót neked! :)

Ez egy nehéz kérdés. Van, amelyik férfi tényleg nem tud mit kezdeni egy kisbabával, van amelyik meg első pertől kezdve kötődik hozzá. A te férjed az előbbi. Azt nehéz megmondani, hogy mikor fog megérni rá. Talán a munkahelyi stressz is rátesz nála egy lapáttal. Jó lenne leülni vele egy nyugodt pillanatában, mikor a baba is alszik és elbeszélgetni, hogy ez így nem jó, mert ha ideges a babával, azt a kicsi is megérzi és még nyűgösebb lesz. Pár dologba vond be csak az elején, aztán egyre többe, persze csak ha az ideje engedi, nem fáradt, nyűgös ő is. Nem lehet ráerőszakolni a gyereket, ha nem akarja. Viszont ketten csináltátok, ketten vállaltátok, neki is részt kell vállalnia. Szervezz apás programot, mondjuk jelöljetek ki a héten egy napot, mikor 1-2 órát csak kettesben töltsön a lányával (persze előre instrukciókkal ellátva, hogy nagyjából mit hogy szoktatok), hogy ő is megismerhesse a kicsit. Vagy eleinte csak menjen el veletek sétálni, aztán lassanként hagyd rá a sétát, mondjuk egy héten egyszer.

Nem kell neki semmilyen könyvet elolvasnia, elég, ha te elmondod neki, hogy mit hogyan szoktatok csinálni, hisz te vagy vele a nap 24 órájában, te tudod minden rezdülését, nem a könyvek.

Az én párom minta apa, egy szavam se lehet, mikor hazajöttünk, a kezébe nyomtam a gyereket. Hát azt sem tudta, hogy kell fogni, de belejött. 6 hetes kontrollon már ő vigyázott a gyerkőcre, míg én elmentem a vizsgálatra (3 óra volt).

Viszont az öccse az a típus, aki nem tud mit kezdeni egy gyerekkel. Soha nem fürdette még, ha sírt, csak duzzogott, hogy nem tud aludni... Egyszer sem pelenkázta át, pl. húsvétkor elhozta locsolkodni, bekakilt a gyerek, és hiába volt nála minden "kellék", inkább hazavitte. 1 éves koráig durván mondva a gyerek nem is tudta, hogy ő az apja, mert reggel elment, este akkor ment haza, mikor már elaludt... Inkább az anyjánál volt egész nap, ott aludt, netezett, tv-zett, evett-ivott, csak a gyerek sírását ne kelljen hallgatnia. Most 2,5 éves a kisfiú, inkább csak kirakat apukának mondanám, mert ha elviszi anyósomékhoz, akkor le nem tenné az öléből, ott áll mögötte, hogy el ne essen, de otthon meg csak káromkodni tanítja, azt felveszi a telefonjára, és mindenkinek röhögve mutogatja, hogy a 2 éves gyerek hogy G.cizik, egyébként nem foglalkozik vele.

Szóval egy jó alapos beszélgetés, de ne legyen kényszer. Mondja el ő is, hogy mi a baja, mert így nem haladtok előre. Kitartás és boldog babás pillanatokat.

Az én páromnak a munka volt a mindene. Amíg a kórházban voltunk, volt egy nap amikor be sem jött megnézni minket. Mert neki sok a munkája... Aztán itthon is ez volt. Ő nem tudott itthon maradni az első pár napra, mert sok a munka. A hajam égnek állt! Teljesen elszomorodtam, hogy egy ilyen embernek szültem én gyereket! Azért, ha megkértem, hogy vigyázzon rá, megtette, már pár hónapos korában is. A mamám haldoklott a kórházban, őt látogattam hetente 3-szor. Ebből 1-2-szer a párom vigyázott a kisfiunkra. De hát akkor még csak evett, aludt. Simán lehetett mellette tvt nézni, netezni. Aztán elkezdtem edzeni járni, mert felajánlotta, hogy vigyáz rá. A 10 alkalmas bérletemet sem sikerült elhasználnom, olyan hamar ráunt a sitterkedésre.

Aztán a kisfiunk egyre mosolygósabb, értelmesebb lett és apukát egyre jobban kezdte érdekelni.

Kb 1 éves korától hurcolja magával minden felé. Büszkén mutogatja a munkahelyén. viszi a boltba, a fodrászhoz, vagy csak motorozni, biciklizni, sétálni.

Úgy gondolom, hogy Ő megijedt a hirtelen jött felelősségtől és attól, hogy megváltozott az életünk. De mostanra mondhatom, hogy jó apukája a most 21 hónapos fiunknak. Imádják egymást. Képes vele órákat autózni, homokozni. Együtt szerelnek, kertészkednek.

Tudom, hogy ha egyszer jön a tesó, azt majd sokkal jobban ki szeretné élvezni. Biztos vagyok benne, hogy az első pillanattól részese akar majd lenni mindennek.

Mi az elején is sokat beszélgettünk, de szerintem ez fontos is volt, hogy ne távolodjon még jobban el a fiától. És persze mi egymástól.

Beszéljétek meg Ti is! Ha mindenki elmondhatja, mi nyomasztja, bántja, az már egy nagy lépés a siker felé.

Szia! Véletlenül nem ugyanaz a férjünk:D?

Ezt a kérdést akár én is kiírhattam volna+ az én férjem még féltékeny is a kisfiunkra, amiért nem jut rá annyi idő, mint régen.

Nekünk 4 hónapos a kisfiunk, már nem sír annyit, többet lehet vele játszani, így a férjem is egy picit többet foglalkozik vele, persze csak, ha van hozzá kedve. 3 hónapos elmúlt amikor először elaltatta.

Mi hetente beiktatunk egy közös napot, amikor vagy ketten vagyunk a férjemmel, vagy együtt sétálunk, fagyizunk a babával. Akkor szívesen tolja a babakocsit. Így nem kerül háttérbe, és a kocsiban a baba sem sír.

Bízom benne, hogy lassan tényleg összeszoknak, addig meg húzom én az igát.