Szivemre vagy az eszemre hallgassak?

A helyedben a következő dolgokat tenném:

1. Mindenképpen felkészíteném őket rá, hogy mire számítsanak. Hogyan élsz, miben hiszel, milyen életet választottál.

2. Ezután megkérdezném, hogy képesek-e mindezt elfogadni, és egyben azt is, hogy ezen elvek szerint neveled a gyermekeid.

3. Emlékeztetném őket, hogy - a kedvenc íróm szavaival élve - az életemet kaptam tőlük, ÉS A RENDELKEZÉS JOGÁT ÖNMAGAM FELETT.

Ha ezt képesek feldolgozni és elfogadni, valamint tisztelettel fogadni téged, a férjed és a gyermekeid, akkor hazajönnék. (És azért szavazok arra, hogy ti gyertek, mert először talán jobb lenne, ha ők lennének "hazai pályán", könnyebb az út számukra kisebb lépésekkel.)

Szurkolok, hogy rendeződjenek a dolgok köztetek!

Nagyon szomorú, hogy 4 éve semmit nem tudnak egymásról egy lány és a szülei...

Borzasztó, hogy a szüleid ezeket mondták neked, és választanod kellett. Én sosem tudnék ilyet tenni a lányommal.

Most viszont itt az alkalom, hogy újra közötök legyen egymáshoz, és rendeződjön a kapcsolatotok. Az, hogy anyukád vette fel veled a kapcsolatot, ezt felfoghatod úgy, hogy megbánták, amit veled tettek, illetve most már elfogadják a helyzetet. Lehet, hogy a részleteket nem tudják, de a lényeget (gyerekek, férj, család Egyiptomban) igen.

Azt, hogy nekik mihez van joguk, azt hagyjuk, mert szerintem nincs kifejezett joguk arra, hogy lássák az unokáikat. Ugyanannyira van joguk ehhez, mint ahhoz, hogy elküldjék a lányukat 18 éves korában (?!).

Inkább magadért meg a gyerekeidért tedd meg, hogy Te is nyitsz feléjük.

Én úgy látom, hogy inkább ők menjenek hozzátok. Nekik kell elfogadniuk a Te életedet és nem fordítva. Azonkívül két ilyen kicsi gyerekkel repülni nem túl jó ötlet - szerintem.

Utolsó válaszoló minden szavával egyetértek! Anyaként nem tudok olyan helyzetet elképzelni, hogy a lányomnak azt mondjam, ha nem úgy dönt, ahogy nekem tetszik, akkor nem akarom látni többet! Miért?? Ha rossz döntést hoz, és nem tudom lebeszélni róla, akkor még inkább figyelek rá, és ott vagyok, ha kell... ha bebizonyosodna, hogy rosszul döntött, és szüksége lenne a vigasztalásomra! A kedves szülő ilyen helyzetben feltehetően önmagát félti, attól, hogy végig kell néznie a gyermeke rossz döntése miatti szenvedését! Ez önzés, és kész! A szívem szakadna meg! És mi az, hogy hirtelen haragjában mondta?? Ha így lenne is, akkor miért nem kereste 1 héttel, 1 hónappal, 1 évvel később? Persze lehet, hogy keresett volna, csak te nem engedted, hogy megtaláljon? A lényeg, hogy meg kell bocsájtani, ha valaki bocsánatot kér, és rendezni a kapcsolatot, adni esélyt erre. A gyerekeknek is jó, ha ismerik és szerethetik a nagyszüleiket (majd ők eldöntik), és te sem tudhatod, nem bánod-e meg, ha esetleg egy utolsó alkalmat szalasztasz el...

Mesélhetnék... az én szüleim még csak meg sem látogatták eddig a most már másfél éves fiamat. Az anyósom pedig éppen 1 hete tagadta ki a férjemet, és nem érdekli az sem, ha nem látja az unokáit... Nem vagyunk elvetemültek :), csak kifogtuk... Mindegy is, a lényeg, hogy bármikor megbocsájtok mindkettőnek, és elölről kezdhetjük, amikor csak akarják! Az én lelkiismeretem tiszta, nem őrzök sérelmeket. Neked is ezt javaslom.:)

Nos csatlakozom az előttem szólókhoz, és valóban Ők menjenek ki.

Általában az unoka enyhít a szülők gondolkodásán, magam is így voltam annak idején anyummal.

S ha látják, hogy boldog vagy és megtaláltad az életedet, akkor ne fognak szólni.

S sosem tudhatod, szükséged lesz-e még rájuk.

Én személy szerint sosem állítanám a gyerekemet kész tények elé,hogy válasszon ez vagy az,és a másik sosem fordulnák ellene.

Az én tanácsom az,hogyha valóban mindenféle hátsószándék nélkül akarja látni az unokáját,akkor mnejenek ki ők hozzátok.