Elmondhatom, h mi bánt?

Kicsi még a babád?

Mintha én írtam volna ezeket a sorokat úgy 10 hónappal ezelőtt, akkor volt 2-3 hónapos a kisfiam. UTÁLTAM, hogy mindenki okosabb, utáltam, hogy mindenki jobban tudja mi baja a gyerekemnek. Ez pontosan azért van, mert nem bízol magadban, én annyira sem bíztam, hogy egyáltalán nem értettem, hogy anyósom, hogy meri velem egyedül hagyni az unokáját, hisz én S E M M I T nem csinálok jól. Így indultam neki a csodaszép anyaságnak, depressziós lettem, alig tudtam kievickélni belőle. Elhatároztam, hogy aki okokskodik az kitakarodik az életünkből.Mégsem mehet a végletekig az, hogy miközben én valóban TUDOM mi a baja a gyerekemnek, addig más meg sem hallja amit mondok, mert rámlegyint, hogy ugyan honnan tudnád, ÉN tudom, mert én már felneveltem kettőt.

Szépen el is mondtam mindenkienk akinek kellett. Összeszedtem magam, és nem érdekelt, hogy harag lesz vagy sértődés, a gyerekemnél senkinek az érzelmei nem lehetnek fontosabbak.

Lett is persze sértődés, főleg anyós részéről. De mára teljes mértékben csend van ezen a téren.

Szerintem is ezen mindenki "átesik", főleg első Babás anyukaként. Én rájöttem, hogy a Baba miatt muszáj határozottabbnak lennem és kiállni magunkért.

Ha álmos Babád, mondd meg szépen, és foglalkozz Vele.

Nekem is az agyamra mennek az ilyenek. Én megmondom ilyenkor ha nincs igazuk, hogy nem, nem az a baja. Anyósom is ilyen nehezebb eset. Eleinte ha sírt, szerinte vagy éhes volt, vagy a pocija fájt... Már az agyamra ment, egyszer erőteljesebben sikerült rászólnom, akkor mondta, hogy jaj, csak hát találgat :S Még mostanában is mondja, hogy biztos a pocija, holott talán 1 hónapig volt hasfájós. Meg amitől megőrülök: ha bukik (mostanában már szinte nem is), akkor rémülten kiabálja hogy jajjj, bukott. Meg régebben mindig azt mondta, hogy hányni fog... Tegnap meg azt akarták, hogy a 30 fokban sétáljunk el hozzájuk, hát hiába vártak.

3 hós Kisfiú anyukája

Gondolj arra, hogy ő a te babád, te tudod, mikor, miért sír. Ezt nem kell feltétlenül kimondani, de ha megmondod, sem lesz semmi, mert így igaz, hadd neveljed már te :) Állj ki magadért, bár tudom, ezt csak mondani könnyű. Mikor kijelented, hogy álmos, kicsit csendesebben legyenek, akkor határozottan mondd, mintha csak azt mondanád a boltban, hogy 1kg kenyeret kérsz.

Ha megsértődnek, sértődjenek meg. A gyerek a fontos, de ha van eszük, akkor ezt ők is pontosan tudják. Nem lesz könnyű, ha kell, kérd a párod segítségét, de tedd meg. Hajrá!

Ezen én is átestem. Mindig mindenki jobban tudta, hogy miért sírt a kislányunk... 8 hónapos volt, mikor elkezdett nyűglődni. Férjem mamája is bent volt a konyhában. Mondta, hogy álmos a kicsi. Mondom, nem álmos, éhes. Mint aki nem is hallja, elmondta még egyszer. Én is. Elmondta még vagy 5x, mire már elég mérges voltam, és kissé hangosabban és erélyesebben mondtam, hogy a gyerekem ÉHES, mert régen evett, és különben nem régen ébredt! Halálra tud ezzel idegesíteni... Adj neki inni ebben a melegben, ne vedd le róla a pelust, ne adj neki műanyag játékokat... Áááááá. Ja, és mikor kismama voltam, megjegyezte, hogy éjszaka ne adjak enni a kicsinek, csak teát, mert így le fog szokni az éjszakai ébredésről. (Adtam neki enni, 2 hónapos korától végig alussza az éjszakát.) Múltkor mamám is elkezdett okoskodni. Ordított már a kicsi a fáradtságtól, ő kijött nagy tudálékosan, hogy mi a baj. Mondom álmos. Ő :"Dehogy tudod te, hogy mi a baja, mikor az orvos se tudja! (Meg volt fázva...) Na akkor elborult az agyam, és finoman megkértem rá, hogy legyen olyan jó, és fosszon meg a társaságától.

Állj a sarkadra, és mondd meg, hogy TE tudod mi a baj, és legyenek kedvesek, ne osszák az észt!

18:35-ös vagyok. Ha megengedsz még egy tanácsot. Minél hamarabb eszközöld ki, hogy hagyjanak békén, mert jönni fog a fogzás, és akkor a sok "doktor" rokon olyan diagnózisokat fog felállítani, hogy a hajad égnek fog állni,csak addigra már olyan szinten sikerül majd elbizonytalanítaniuk, hogy ha hiszed ha nem el fogod hinni nekik még azt is, ami egyébként abnormális dolog lenne. De benne leszel egy örvényben. Magamról tudom, okulj az én példámból. Én a végén már addig jutottam, hogy jött a foga szerencsétlen gyerekemnek, erre megjött az anyósom és diagnosztizált egy laza cukorbetegséget, elvitte a gyerek pelenkáját megszagoltatni a szomszédasszonnyal..(írtam is ki kérdést, mindjárt megkeresem és belinkelem neked) ez volt az a pont amikor rájöttem, hogy vagy beállok a sorba az anyósom mögé és tébolyodott ökör leszek én is, vagy elajtom a hlálfszra. Elhajtottam.

Boldog vagyok, és MINDIG tudom, hogy miért sír a gyerekem. Mert megtanultam, ráhangolódtam, nem volt senki aki duruzsolja a baromságait a fülembe. Mára magabiztos vagyok..de ez kőkemény 1 évembe került. DE MEGÉRTE!

JÓ ANYA VAGY!

Hidd el!

Ha nem az lennél,meg sem fordulna a fejedben egy ilyen kérdés kiírása.

Az önbizalom terén pedig csak annyit tudok neked tanácsolni,hogy kezdd kicsiben!

Vagyis először csak a pároddal beszélj erről,és hidd el ő is ezen a véleményen lesz,ez már egy megerősítés az elharározásodban,és lépésről lépésre,(udvariasan,de határozottan) minden "nemkívánt" tanácsadót le tudsz majd építeni.

Te vagy az édesanyja!

Minden gyermek más,és más,de a te babád csakis rád számíthat,nem a sok "tanácsadóra"!

Lazulj el kicsit,és hallgass az anyai ösztöneidre!Ne engedd hogy más elnyomja azt!

Jó babázást!

:-)