Van itt más egyedülálló anyuka is? Hogy bírjátok?

Egyedülálló apukaként számomra ismerős a helyzet. Az elején én is kétségbe voltam esve, meg nagyon nehéz volt, de a kicsi, a tanulás (egyetemista vagyok nappali szakon), a munka (korrepetálás) és a háztartás rendben tartása átsegített ezen, mivel nem volt időm a bánatommal foglalkozni. Már 2,5 éve vagyok egyedül a 3 éves kislányommal és már teljesen hozzászoktam az egészhez. Hétköznaponként suli van, suli után főzés, majd munka, este felé játék a kicsivel, majd hajnali 1-ig tanulás. Hétvégén takarítok, bevásárolok, miközben dolgozok még ekkor is.

Én is gondolkodtam azon, hogy mi lesz később és szerencsére nem igen firtatja a kislányom, hogy hol van anya, akit még életében nem látott, mert fél éves kora óta nem is nézett az anyja felénk. Eddig nem tudtam semmi hasznosat kitalálni erre, de azt se akarom, hogy hazudok neki majd valamit, ami után magyarázkodhatok, mikor nagyobb lesz.

Mindenesetre sok erőt és kitartást kívánok neked, légy erős.

22F

Off:apuka le a kalappal, nem elég h nagyon fiatal vagy még az apaszerephez is, de belőlünk valahogy ösztönösen jön az amit neked tanulnod kellett és felnőttél a feladathoz!!!

Lányok, nektek kitartás! anyósom új párra lelt kisgyerekkel, nem vagytok egyedül, megérdemlitek hogy benneteket is szeressen valaki, ez az első lépés hogy a rossz helyett most egy átmeneti állapotban vagytok."Felhők fölött mindig kék az ég", ez az állapototok sem marad így. Sok boldogságot a kicsikhez, rengeteg örömet hoznak még az életetekbe, már ezért megérte találkozni az apjukkal, lehet hogy csak ennyi volt a sors terve velük!

Átérzem a bánatodat. :( Anno, amikor a lányommal terhes voltam engem is elhagyott a párom 7 hónapos terhesen egy 4éves kapcsolatban. Nagyon összetörtem. Nem írom Neked, hogy ott a babád és majd kárpótol és boldog leszel vele, mert nem igaz. :( Imádtam, de boldog nem voltam. Utáltam, hogy mások apával sétálnak, mi egyedül stb. És sajnos nem tudtam kiélvezni azt a boldogságot, amit egy baba adhat. Ezt most tudom mikor megszületett a második kislányom. Szóval anno nekünk is volt olyan, hogy "apa" az utcán elsétált mellettünk úgy, hogy meg sem állt, bele sem nézett a babakocsiba. Nem kívánom senkinek sem azt a fájdalmat. Aztán eltelt jó pár hónap és "apa" rájött, hogy mégis kell neki a családja. Elkezdett puncsolni, könyörögni, hogy béküljünk ki. Én elkövettem azt a hibát, hogy kibékültem, mert azt akartam, hogy a lányomnak legyen apja. De mint valaki írta is, ez nem tarthat sokáig, mert a tüskék megmaradnak. Így 3 éves volt a lányom, amikor elváltak útjaink. Azóta a lányom már 20éves. Ez idő alatt volt olyan, hogy teljesen 1 évig felé sem nézett az apja. Én nem mondtam rá akkor sem semmi rosszat. Mindig azt gondoltam, hogy majd a lányom rájön, hogy milyen, ha felnő. Még nem jött rá :) Szereti az apját.

Viszont már tudom írni tapasztalatból, hogy megfogod találni a megfelelő partnert, aki imádni fogja a gyereked és boldog leszel. Persze tudom,, hogy most nem így érzed, de így lesz. Kitartást kívánok Neked!! Ha gondolod írhatsz privátban és segítek lelkileg :)

Drága anyuka!

Én nem vagyok egyedülálló, de édesanyám úgy nevelt fel, úgyhogy picit beszélhetek neked a "másik" oldalról. Soha nem volt egy rossz szó sem apámról a családban, nem volt tabu, de nem beszéltek róla csúnyán, nem úgy nőttem fel, hogy utáltam, pedig egy alkoholista volt, aki minden mással foglalkozott, csak velünk nem. 1 évesen hagyta faképnél anyámat. Telt az idő és én kezdtem érezni, hangsúlyt, fájdalmat ha apáról kérdezem anyát és egy ideig hanyagoltam a dolgot, aztán rákérdeztem mamától, aki elmesélte az egészet. Amivel éreztem, hogy nem volt egy mintaapa, nem csodálkoztam a valóságon és szépen elfogadtam, hogy ez van. Mióta tudom az igazat, jobban becsülöm és szeretem anyukámat, mint addig, mert mert lépni és nekem egy olyan életet biztosítani, amiből hiányzott egy apa, egy fizetés, DE nyugodtan, cirkuszmentesen éltünk, harmóniában és boldogságban.

A babád majd hálás lesz, hidd el!

Te pedig jól döntöttél, a volt párod tettei önmagukért beszélnek, ha már máshoz ment és ott is jön a baba, nem voltál sem te, sem a közös babátok annyira fontos, hogy kiálljon mellettetek. Ne ejts könnyeket, bátor vagy hogy megmerted ezt lépni és csodálatra méltó, sokak így élnek le egy életet, veszekedésekkel, kiabálással, megcsalással.

Kívánok kitartást és arra gondolj, a helyes utat válaszottad!

Én komolyan mindig mélyen ledöbbenek, hogy emberileg ennyire gyökerek léteznek, akik nem kíváncsiak a saját gyerekükre. Az ilyen szerintem nem is ember, hanem gyökér. Valami nagyon mélyen el van bennük romolva lélekben. Az oké (persze nem az), hogy egy kapcsolat nem jön össze, vagy más gond adódik, de attól még egy normális ember nem tagadja meg a saját vérét.

Kérdező, persze nem ismerem a körülményeket és a másik oldalt, de azt elmondhatom neked, hogy egy ilyen ember, mint a volt párod jó, ha nem lesz a gyerekednek példakép, mert nem érdemli meg. Bár még friss a gyász, amit a szakítás okozott, de hidd el, hogy jobb, hogy megszabadultál tőle. Mert emberileg egy nagy nulla! Gondold el, hogy a gyerkőcnek mit tanított volna.

Ennek ellenére azt javaslom, hogy apáról soha egy rossz szót se mondj neki, még ha belegebedsz akkor se!! Ez nagyon fontos! Lehet, hogy később a gyerek kíváncsi lesz az apjára, az is lehet, hogy az apa egyszer majd megkeresi. Ne állj az útjukba, annak ellenére, hogy tele leszel indulattal.

Kötődésben, bizalomban esélye sem lesz veled szemben, hiszen te vagy az, aki mindent végig csinál majd vele! Szép szóval ezt később sem lehet pótolni!

A kapcsolat meg mindkét fél felelőssége, nem neked kell "megtartani" csak. Ő sem tudott téged megtartani.

Jó lenne, ha elmennél szakemberhez, hogy picit rendbe tegyen, nagyon fontos lenne a picinek. Depressziós anya mellett ő is sérülhet annak ellenére, hogy a világon a legjobban imádod. Sajnos el kell gyászolnod ezt az embert, ezt a kapcsolatot, ami nagyon nehéz, hiszen 9 év áll mögöttetek.

Még ha nem is hiszed most, de fiatal vagy, egy gyerekkel találsz még méltó partnert magadnak, ha eljön az ideje.

És az egész rémálom elhalványul.

Minden elképzelhető jót kívánok neked, rendbe fogsz, rendbe fogtok jönni!

Kedves Kérdező!

Nem vagyok egyedülálló, de van néhány gondolatom, ha nem baj, megosztom.

Először is bánt, hogy az ismerőseid, mikor amúgy is padlón vagy, még azt mondják, a Te hibád...

Mikor olvastam az alap kérdést, nekem egészen más dolgok jutottak eszembe. Például, hogy mennyire nehéz egyedül vinni a háztartást gyerek mellett, mennyire monoton az egész. hiába imádjuk a gyermeket. Minden nap ugyanúgy telik, főzés, mosás, vasalás, gyerek, fürdetések, altatások. Én már ezeken a hétköznapi problémákon megakadtam. Szóval minden elismerésem a tiéd, felnézek Rád, ahogy a többi egyedül álló anyára is. Iszonyatosan erősek vagytok.

A másik, szerintem sem fog Rád haragudni a pici, főleg, míg pici, ebben nő fel, neki ez lesz a természetes. Ovis korában majd biztos kapsz Tőle pár kérdést... De biztos vagyok benne, hogy meg fogod tudni oldani :)

És köszönöm, hogy felnyitottad a szemem... Olyan dolgok természetesek nekem, amiért neked küzdened kell. És olyan dolgok okoznak nekem gondot, ami neked természetes.

Kívánom, hogy találd meg a párod, azt, aki az igazi, és légy nagyon boldog!