Hogy lehet idegbaj nélkül átvészelni, ha a gyerekem fényevő? Mit adjak neki, hogy egyen? Már a kanál látványára is fintorog.
Különböző formában, állagban próbálj neki adni dolgokat
És ha tv- nincs akkor mással próbáld lekötni, vagy egyetek együtt, de ez ne úgy nézzen ki, hogy te csak úgy csinálsz, de közben meg őrültül erőlködsz, hogy csak ő egyen.
apró darabos dolgokat tegyél elé különböző színűt, kenyér, felvágott, sajtocska, pari, vaj a kenyérre, vagy valamilyen sajtkrém. És meglátod melyik tetszik neki jobban. Vagy próbáld, hogy a joghurt félesége puha dolgok mennek e.
Nálunk sajnos a tej ment és a banán, ami igazán probléma volt, mert a banán totál befogta szegényt, úgy kellett kiszedjem belőle a kakeszt.
Aztán átállt a darabosokra, úgy örült neki hogy csak néztünk. Mi meg még javában pépelni akartuk, amit ki nem állt szegényke.
Kanalat felejtsd el, egyen kézzel, készülj fel a koszra, fogadd el, csak kezdjen el valahogy valamit enni.
Egyébként a banán és tej nem baj, vannak időszakok mikor csak egy két félét esznek, majd változik. Próbálkozni lehet azért.
Az én gyerekeim szerencsére jól esznek, mind a 3, viszont én a családi legendárium szerint borzalmas rossz evő voltam. TV nálunk sincs,ebben én sem akarok engedni.
Velem azt csinálták a szüleim, hogy akkor adtak enni valamit, amikor el voltam foglalva mással (leginkább játékkal), és olyankor a játék hevében ha bekanalaztak a számba némi élelmet, akkor megettem.
A másik "trükk" az volt, hogy tesó hiányában szomszédban lakó barátnőket, ovistársakat hívtak át, együtt játszottunk, és mivel ők ettek, akkor én is hajlandó voltam.
Ételekben én a gyümölcsöket, húsokat ettem meg jobban, kis katonákban kenyér+sajt vagy felvágott, de a főzelékeket én is utáltam.
Ami még ötletem: a gyerekek a tésztás-paradicsomos dolgokat általában szokták szeretni, mert a spagetti olyan vicces étel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!