A bölcsőde az olyan borzasztó?

Még a második oldalról az egyik válaszoló vagyok. 36 éves vagyok, első emlékképeim 3-4 éves koromból valók. Nem voltam bölcsis, ovis igen. Anyukám reggel fél 6-kor már ott állt velünk a buszmegállóban, mert 6-ra mennie kellett dolgozni. Az oviba tulajdonképpen szerettem járni, de soha nem fogom elfelejteni, hogy a három óvónéni közül az egyik egy vadállat volt. Többször kaptunk tőle rosszaságunkért cserébe megrángatást, pofont. És történt egyszer, hogy bekakiltam, nem volt ott cserebugyim. Az hagyján, hogy nekem kellett kimosnom a kakis bugyimat, de a legnagyobb megszégyenítés az volt, hogy bugyi nélkül, az egy szál kis ruhácskámban kellett leülnöm az asztalhoz ebédelni. Majd' elsüllyedtem szégyenemben. 36 éves elmúltam, de még mindig emlékszem rá, olyan mély nyomot hagyott bennem.

Ez manapság nem fordulhat elő, mert semmi ilyen drasztikus fenyítést nem alkalmazhatnak sem bölcsiben, sem oviban.

Okés, a bölcsi egy szükséges rossz. De mint írtam már korábban is, kisfiam nagyon szereti, nagyon kellett neki. Ha valamiért nem mehet, már kérdezi, hogy ugye anya, bölcsinap van? Hányat kell még aludni, hogy mehessek? Rengeteget mesél a bölcsiről, napi szinten otthon is emlegetve van otthon a gondozó néni és a gyerekek, iszonyat sokat tanult - verseket, mondókákat, angolul beszél... Ő jól érzi magát, én is emberek között lehetek, csinálhatom a munkámat, amit szeretek, és éhen sem halunk a 25ezer gyesből.