A bölcsőde az olyan borzasztó?

Az öregek azért mondják ezt, mert a kommunizmusban még mások voltak a gondozók, és ezt anyukák nagyon jól tudták, csak tenni nem tudtak ellene.

A férjem pl. meséli, hogy őt az óvónők rendszeresen verték az oviban, ezért utált oda járni. De az anyjának hiába szólt, nem tudott mit tenni, menni kellett dolgozni, a gyerek meg ment az oviba. Manapság már simán kirúgnának egy gondozót, ha kiderülne, hogy megüt egy gyereket. Na meg én is bemennék, és benyomnék neki egyet, ha megtudom, én nem hunyászkodnék meg, az tuti.

A gyerek nem bölcsiben-oviban szocializálódik, hanem a családban!! Ami a régen és most között hatalmas különbség, hogy amíg régebben (pl. még az én gyerekkoromban is) az egy lakókörnyezetben élők mind ismerték egymást, szokás volt átjárni a szomszédba, összetartottak a szomszédok, közös programokat is csináltak, s ezek révén a gyerekek is folyamatosan társaságban voltak, most gyakran azt se tudják az emberek, ki lakik a szomszédban, nem hogy még a lépcsőházban vagy az utca másik végén... Ez a rohadt nagy különbség! Amikor én voltam gyerek, vagy a szüleim, a gyerekek simán bandáztak az utcán, ki lehetett engedni játszani már az egészen kicsiket is, más volt a világ. Most millió veszély van, ami miatt a gyerek csak annyit tölt házon, lakáson kívül, amennyit a szülő képes és hajlandó vele máshol tölteni.

Az én gyerekeim se jártak/járnak bölcsibe, mégis határozottan közösségi emberkék, mivel visszük őket mindenfelé, gyakran vannak gyerektársaságban, játszótéren, játszóházban, egymásnál, mert én rászánom az időt és viszem őket és találtam hasonló gondolkodású anyukákat.

Szocializálódni egyébként leginkább támogató és biztonságos környezetben lehet, vagyis a gyereknek százszor könnyebb úgy a közösséghez szokás, hogy anya-apa van ott vele, mint ha kvázi idegen környezetben kell helytállnia. Semmivel nem lesz szocializáltabb az a gyerek, aki bölcsibe járt, mint az, aki nem, de foglalkoztak vele és vitték mindenfelé. Viszont ismerek nem egy olyan kicsit, aki bizony járt bölcsibe, a szülőkkel is rengeteget kimozdultak, mégis, annyira rosszul hatott rá a bölcsis környezet, hogy mára ha a szülőkkel megy bárhová, akkor is csak az anyja szoknyájába kapaszkodva hajlandó létezni és amíg a többi gyerek játszik, addig ő csak üldögél, pedig amúgy értelmes gyerekek

Márpedig Gabkának 100%-ig igaza van, és az összes gyerekpszichológus is ezt mondja. A gyerekeknek nem jó az óvoda, a bölcsi meg pláne nem. Nyilván jobb mintha egyedül hagynánk otthon a kiságyban, de nem ideális megoldás, hanem a legkissebb rossz ha dolgozni kell menni. Márpedig manapság keveseknek nem kell. Hiába nyugtatják ezzel magukat az anyukák, a 2-3 éves gyereknek nincs szüksége napi 8 órában gyerektársaságra egy idegen környezetben, a szülei nélkül. Kell társaság, de kb 1-2 óra, és utána sőt esetleg közben is, a szülőnek is ott kellene lenni.

Az óvodában lehet hogy megszokja a gyerek a szabályokat, és viselkedni fog, de a szocializáció nem ez. Akik ezt gondolják azok tévednek.

21-es vagyok, 36 éves, két gyerekkel. És a kommunizmusban nőttem fel. Nem állítottam, hogy minden tanár és óvónő ilyen volt, de bizony volt sok. És akkor még a pedagógus szent volt, a szülők nem mentek volna be szólni nekik semmiért. Engem nem vertek az óvónők, ellenben általános iskolában igen gyakori volt a körmös, és a pofon. És igenis tudták otthon a szülők, és soha senki nem ment be, hogy panaszkodjon emiatt. Mindig csak azt kaptuk, hogy a tanárnak volt igaza, és biztos megérdemelted! A mi szüleink még meg voltak félelmítve, soha semmiért nem mertek szólni, és a tanár az hatalmi személynek számított. Már felnőtt koromban vallotta be anyu, hogy bizony sokszor nem sokon múlt, hogy be nem ment a suliba, de aztán visszafogta magát. És nem a tanárnak volt igaza, de ezt a gyereknek mégsem mondhatta.

Tudom, hogy régebben nehezebb volt bejutni a pedagógiai főiskolákra, nekem ne magyarázd, mert aztán én is tanár szakon végeztem. 15 éve még elég nehéz volt bejutni. És akkor még okosabbak is voltak, és a fizetésük sem számított ennyire rossznak, mint most. Csak éppen bármit megtehettek.

Most viszont ha valahol megtudja egy intézményvezető, hogy egy tanár/óvónő megüt egy gyereket, azt azonnal kirúgják. Nálunk abból hatalmas balhé volt, hogy egy kollégám lehülyézett egy diákot. Talán most meg már átestünk a ló túlsó oldalára. A diáknak sok joga van, a pedagógusnak szinte semmi. És igen, ha egy óvónő/tanár megütné a gyerekemet, akkor bemennék hozzá, és elmondanám, hogy a saját súlycsoportjával kezdjen, velem. Ne a kisgyerekkel. Ha én nem ütöm meg a saját gyerekemet, akkor neki sincs ehhez semmi joga. Igenis jó példát mutatok ezzel a gyereknek, mert azt fogja látni, hogy az anyja megvédi. Az én anyám sosem állt mellém.

Ez persze nem jelenti azt, hogyha az oviban konfliktus van, akkor egyből rohanok pofozkodni. Meg szoktam mondani a lányomnak, hogy az óvó néni a főnök, és szót kell neki fogadni. Tudomásul is vette. Nagyon jók az óvó nénik, imád oda járni. Ellentétben a mi korosztályunkkal. Kérdezd meg a 30-asokat, hogy kinek mi a véleménye az oviról, én nem ismerek olyat, aki szerette volna. Én minden reggel sírva mentem.

Szóval ismét hangsúlyozom, ezért gondolják azt az idősebbek, hogy a bölcsi az valami szörnyű dolog.

Oké, lehet nem kell a gyereknek napi 8 óra bölcsi, de sokan valóban nem tehetik meg, hogy otthon maradnak, és akkor viszont igenis úgy kell hozzáállni, hogy jó lesz és rendben lesz minden, minthogy siránkozzak, szenvedjek, ellenezzem és azt mondogassam magamnak, hogy de szar is ez.

Én sem akarnám beadni, de muszáj. Úgyhogy inkább áltatom magam, hogy ez a gyereknek is jó, minthogy azon szenvedjek, hogy mi volt régen, mi van ma, ki mit szeretne, mit mond a pszichológus, meg a nagyanyám...

Lehet ez a legkisebb rossz, de megpróbálom úgy felfogni, hogy jó is lehet. Pozitív hozzáállással kevesebbet ártok így magamnak és a gyereknek is.

Igen, de ki esett át a ló túlsó oldalára?

Mert speciel én nem. Sőt a legtöbben nem azért adják be a gyereket, mert jónak gondolják. Csak nincs más lehetőség, és ezért keresik a jó oldalát is a dolognak!

Tudod, mikor azt olvasom, hogy de hát a gyereknek az anyja mellett a helye, és kár hogy te nem tudod megoldani ezt, akkor baromi lelkiismeret-furdalásom lesz.

Gabka, te is belátod, ha nincs más lehetőség, akkor nincs, ennek ellenére hangsúlyozod, hogy márpedig nem jó a gyereknek. Hát kszi! De nem tudok mit csinálni, mennem kell dolgozni, és nincs aki vigyázna a lányomra. Te szerencsés helyzetben vagy, hogy neked nem kell még dolgoznod. Épp ezért kérlek ne is ébressz bennem/bennünk lelkiismeret-furdalást, mely szerint a "legkisebb rosszba" visszük a gyerekünket...hát baromira megnyugtat.

Igenis szeretném hinni, hogy ez nem a legkisebb rossz, hanem lehet jó is. Muszáj ebben hinnem, minthogy azon gondolkozzak mekkora szar anya vagyok, mert nem tudok otthon lenni a gyerkőcökkel több évig.

S félre ne érts, nem azzal van baj, hogy nem értünk egyet, hanem azzal, hogy te otthonról egyértelműen más szemszögből látod a helyzetet, mint majd én dolgozva. Mert akkor nem járhat azon a fejem, hogy de gáz szerencsétlen gyereknek és tönkreteszem az életét. Mert hiszem, hogy ez nem így van.