Anyukák! Előfordult veletek, hogy kiabáltatok a kisbabátokkal? (kb 6hós)

Én is kiabáltam, többször is amikor még kicsibaba volt a fiam. De nem bele az arcába, hanem csak úgy a nagy semmibe, mert annyira tehetetlennek éreztem magam. Ez párszor éjjelente fordult elő, mert a babám nagyon rossz alvó volt. Volt, hogy fél éjszaka nem aludt sok-sok napon át, úgy, hogy napközben azt nem pótolta, tehát nem cserélte fel a napszakokat. Én már olyan fáradt voltam, hogy fizikailag fájt. Ettől idegileg is teljesen kimerültem. Aztán kórházba kerültem (epegörccsel és kiszáradással) és kipihentem magam. :) 3 napig aludtam.

Szóval én azt gondolom, hogy lehet annyira kimerülni fizikailag, idegileg, hogy az ember kiabáljon. Na persze nem naphosszat, velem is csak 3-4 éjszaka történt meg. A többin meg Született feleségeket néztem. :))

Annak ellenére, hogy imádom a fiam, rengeteget játszunk, nevetünk, rengeteget van ölben, bizony volt alkalom, hogy annyira lefárasztott (több órás kínlódás, nyűgi), hogy szakadt a cérna és kiabáltam...

Természetesen nem rendszeres, de előfordult... Emberek vagyunk, nem szeretem az álszentséget. Ha az ember feszült, akkor a visszafojtás sem tesz jót.

Azt gondoljátok, hogy azt nem érzi a baba? Ki kell hogy ábrándítsam azt a válaszolót, aki úgy gondolja, hogy a baba előtt semmit nem kell kimutatni. Ennél sokkal érzékenyebb antennái vannak, abszolút érzi anya hangulatát. Csak ebben az esetben jön létre az, amit a pszichológusok kettős kötésnek hívnak, hogy mást mutatok kifelé, mint amit érzek, ettől a baba totál összezavarodik. Én maradok az őszinte változatnál, szerencsée ritkán borul a bili, de nem lesz tőle semmi baja.

Természetesen a folyamatos ordibálás gáz, de ott anyával is komoly gondok lehetnek..segítségre szorulna!