Rosszul kellene éreznem magam, mert így gondolkodom?
Van egy kislányom aki 8 hónapos és az az igazság, hogy nagyon nehéz volt vele az elmúlt fél év. Hasfájós volt-emiatt állandóan sírt, keveset aludt, nem szerette a babakocsit, amióta pedig mászik azóta állandóan a nyomában kell lenni.Az első hónapokat nagyon megszenvedtük.Egyébként nagyon édes, imádnivaló de igazi energiagombóc és teljesen lefáraszt.
A párom sokat dolgozik , nagyszülők távol vannak tőlünk ezét egyedül vagyok vele egész nap.
A múltkor családi összejövetel volt a párom családjánál, az egész rokonság összegyűlt és szóba került, hogy vajon mikor érkezik a következő baba. Mondtam, hogy én nem szeretnék még egy gyereket, mert éppen elég a kislányomra megfelelően figyelni.Erre többen nekem estek szinte, hogy hogy mondhatok én anyaként ilyet, hogy nem kell még egy gyerek és különben is csak nem egykeként akarom felnevelni...úgy csináltak mintha legalábbis gyerekgyilkos lennék emiatt.Én csak annyit mondtam, hogy ismerem a saját határaimat-nem bírnék két kisgyerekkel és ha nem nagy baj, akkor a már meglévő gyermekem érdekét nézem.
Most őszintén, tényleg ennyire elítélendő, hogy valaki nem akar több gyereket?
Én inkább tisztellek, hogy tudsz racionálisan gondolkozni, le a kalappal előtted, hogy belátod, amit belátsz.
Nekem pont az a bajom, hogy a szivemmel nagyon vágyom második babára, pedig a Fiam hasonlóan nehéz eset, mint a Kislányod, viszont nehéz az agyammal irányitani a dolgokat ...
Ne foglalkozz senki véleményével, Te tudod, hogy Nektek mi a jobb!
Most biztos sokan lehurrognak majd de bármit megvehetsz a gyerekednek egyet kivéve a testvér szeretetet! Egyébként nem elítélendő a gondolkodásod.Ezt neked és a férjednek kell megbeszélni.
3 energiagombóc anyukája
Kedves Előző, igazad van, de egy idegbeteg, kimerült Anyuka mellett nem biztos, hogy a testvéri szeretet kellőképpen tud érvényesülni ...
Tisztellek, hogy három gyermeket vállaltál, de tudod, nem vagyunk egyformák mi, felnőttek sem.
Készülj, mert egy 8 hónapos kutyafüle egy 2-3 éves dackorszakos gyerekhez képest.
Egy 3 éves és 9 hónapos baba anyukája
Aki 3. babán gondolkodik:)
Nem vagyunk egyformák, nem egyforma a teherbíró képességünk, türelmünk, céljaink, vágyaink, elképzeléseink.
Ezt tiszteletbe kell tartani.
Azt is, aki 4 gyereket vállal, azt is aki 1-et.
8 hónapos energiagombóc kisfiú anyukája vagyok, teljesen megértelek, ugyanebben a szituban vagyok. :) Annyi különbséggel, hogy nekem még a férjem is rágja a fülem, hogy kis korkülönbséggel kéne kistesó. Hiába mondom neki, legyél vele itthon 1-2 napot te, és akkor meglátjuk, mit mondasz. Imádom, de tényleg nincs sok lazítás, nem tudom elképzelni, hogy mellette békésen mondjuk szoptassak egy újszülöttet.
A család meg addig mondogatta, hogy jaj, minden kisbaba ilyen, amíg nem voltunk 1 hetet anyóséknál, akkor rájöttek, hogy tényleg extrém mozgékony. Én nem foglalkozom velük.
Hát nálunk meg fordított a helyzet! :D Anyósék szerint nem kéne nekünk több gyereket vállalni. Hát lassan meg kell barátkoznia a gondolattal, mert úton van a kistesó!
Ne foglalkozz azzal, mit mond más, a lényeg, hogy te és a párod mit szeretnétek! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!