SEMMIT NEM TUDOK CSINÁLNI 7 hetes babám mellett, MIT TEGYEK?
7 hetes kisbabám nagyon igényli a társaságomat. Én is az övét, de napi pár órát már tudnék mással is tölteni (takarítás, vasalás, rendrakás...stb)
Éjszaka minden szuper, nyekereg, felveszem, szopcsi, büfi, kiságy, villany le és azonnal alszik. Nappal viszont:
Reggel 5-től nem alszunk csak fél órát 9-fél 10-ig, addig szopizás, bóbiskolás, szopizás, bóbiskolás.
Aztán 9-fél 10 körül még egy szopi, akkor talán a zuhany belefér, ami 5 perc, és aztán rázendít.
Nem panaszosan, hanem 5-6 perc után üvöltve sír.
Bemegyek, nyugtatgatom. nem elég. Ki kell vennem. A ringatással talán alszik egy órácskát, de aztán újra hallom, hogy nyekereg. :)
Tulajdonképpen egész nap szinte semmit nem alszik, legfeljebb a cicizésbe merül ki és úgy alszik mellettem vagy 20-30 percet.
Ilyenkor este 7 felé szenderedik el úgy, hogy előtte két órán át kiszívja mindkét mellemet... :O
Aztán 10 felé ébred, és fürdés, és onnantól a fent leírtak. Tud valaki segíteni?! Mit csinálok rosszul?
Köszönöm válaszaitokat!
Lányom hasfájós volt, napi szinten órákat sírt, nem lehetett magára hagynom, hagy szenvedjen, így sajnos az első időkben csak lopott perceim voltak bármire is...
Ő fél évig volt ilyen sírós, és ez egy kemény időszak volt. Én túlélősdit játszottam. De jól vagyunk most már, ő is és én is. Türelem és kitartás, még picike a babád, most nem a háztartás a fontos.
Szia!
Légy türelmes. Ha igényli a társaságodat, hát légy vele. Ne ciciztesd folyamatosan, két cicizést közt legalább 2 óra teljen el, hiszen lehet hogy az a baja, hogy fáj a hasa. A babék általában 2-3 óra latt emésztik meg teljesen a tejet. Ha e félig megemésztett tejre rászopizza a frisset, attól fájhat a hasa. Próbáld meg ez idő közt lefoglalni. Énekelj neki, sétáljatok, tedd le az ágyra mutogass neki csörgőket, játékokat (jó színeseket, hogy felkeltse az érdeklődését) Nekünk ami még nagyon bejött, az a pihenőszék, Beleteszem, hintázik, és rezeg, és ahol dolgom van, oda viszem magammal, így mindent meg tudok csinálni, és nem sír, mert lényegében ott van velem. Most már egyre többet lesz fent, ezen ne lepődj meg. Vehetsz neki játszószőnyeget is, bár még kicsi hozzá, 3-4 hét múlva már érdekelni fogja. Légy vele sokat, szeretgesd sokat. Ha apa otthon van, kérd meg, hogy figyeljen rá egy kicsit, amíg te elvégzed a dolgod, pihensz, fürdesz.
Sok sikert! 3,5 hós baba anyuja.
Nem "buta hiedelmek" alapján nem tudom magára hagyni a kiságyában, hanem mert ordít.
Nem vagyok az a fajta, aki a "hadd ordítson, azzal csak fejlődik a tüdeje" elvet vallja.
Tiszta sor, hogy én is arra szeretném rávezetni, hogy nem dől össze a világ nélkülem, de ő valamiért azt érzi, hogy igenis összedől.. :S
Erre keresnék itt tippeket!
Mivel ordított én is sokat voltam mellette, most 1 éves és semmi baja, nem lóg a nyakamon. Egy üvöltős gyereket elég nehéz otthagyni, hogy majdcsak ellesz valahogy, miközben belfullad az ordításba.
Én azt mondom, hogy egy picit legyél még türelmes, mert még kicsi a babát, simán változhat ez a helyzet még hamarosan.
Ha fájdalom miatt ordít, akkor enyhíthetsz a fájdalmán: Infacol, Espumisan, babateák, Gripe Water, tornáztatás stb.
Ha meg "csak" az a baja, hogy igényel téged, akkor ez most egy ilyen időszak. Vidd magaddal a hordozóban, vagy tedd őt pihenőszékbe (lányom ezt szerette, talán csak ebben nem ordított).
Sok babának idő kell míg megszokja a külvilágot, és addig ordítással fejezi ki bánatát. Úgyhogy ezt túl kell vészelni valahogy. Lesz jobb is hidd el! Nem rontottál el semmit!
Jaj, nagyon sokat szeretgetem, simogatom, puszilgatom, a hátára fektetem, ráhajolok, összebújunk, közben utyulu-putyuluzunk, ő vigyorog...:DLehet, hogy ez kell neki?
Hiszen olyan jó volt nekünk 2 az 1-ben lenni, pocakosan, jó melegben, félhomályban.
El is tudom képzelni, hogy nagy trauma ez a váltás.
Nem akarok túlzottan türelmetlen sem lenni!
Imádom, nem arról van szó, hogy "le akarnám rázni"!!!!
Ki fogom próbálni ezt a rezegtető széket! :)
A sógornőmék megvették, de a kisfiúk nem szerette.
Lehet, hogy ez azért nem jutott eszembe?!
KÖSZI!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!