Nem tudom elképzelni, hogy ennyi baba nem szopik. MIért? Kicsikre gondolok.
Vagy csak nekem tűnik úgy? Megírnád, hány hónapos a gyermeked, és hány hónapig szopott?
Hoyg tényleg ennyi nem szopik, vagy csak érzékcsalódás nálam.
Elképzelhető, hogy tényleg ennyi baba nem szopik. Pl. nekem is olyan a mellbimbóm, hogy nem tudta bekapni a lányom. Ráadásul 5 nap után, erős stimulálással indult csak be a tejem. Egy jó kis mellgyulladással kezdtem. Lázcsillapítás, borogatás lett a vége. Hogy tudjon szopizni, már a kórházba mindenfélét bekértek a nővérkék, kiemelő, bimbóvédő. Folyamatosan próbálgattam, ők is akartak segíteni. Az lett a vége, hogy a 3. napon már cukros vizet adtak neki, mert éhes volt. Ugye még nem volt tejem sem. Úgy engedtek el a kórházból, hogy felírták a tápszert.
A vége az lett, hogy 8 hónapig fejtem, sterilizáltam, fagyasztottam, olvasztottam, fejtem, fejtem, fejtem. Közben még három mellgyulladásom volt, kirepedezett bőr. Volt olyan hogy piros tej volt a sok vértől az üvegben. Fejtem volna tovább is, de ennyi volt. A végén már nagyon fájt, és elég stresszes volt, mert a lányka is többször volt éber, nem szerette, ha elvonulok néha-néha. Ezért csökkentenem kellett a fejések számát, erre teljesen elapadt. És még az elapadás után is begyulladt mind a két mellem, és rá 1 hétre kellett még fejnem belőlük egy kicsit-kicsit, de olyan fájdalmas volt, mint még soha.
És azt kell, hogy mondjam, hogy még szerencsés vagyok, mert bár soha nem élhettem át a szoptatás örömét ennyi ideig tudtam neki adni anyatejet. Anyukámnak még ennyire sem sikerült egyik gyerekénél sem. Mondjuk anno nem is volt fejőgép, csak kézi.
Szerintem ez egy nagyon nagy dolog, hogy egy anya mindent megtesz a gyermekeert es becsulendo, teljesen mindegy, sikerul-e a vegen szoptatni vagy sem.
Es szerintem azokrol irnak itt, akik nem akartak szoptatni vagy nem ment nekik, de nem is eroltettek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!