Miért kezditek ilyen későn a szobatisztaságra való nevelést?
A 1,5 éves fiam is most kapott bilit gyereknapra, és azért is most kezdeném el, kezdtem volna el nála, mert itt a jó idő, itthon is lehet kisgatyában, vagy semmiben. De nem érdekli a bili. Nem akar ráülni, vagy ha rá is ül, fel is pattan egyből. Délelőtt szokott lenni kisgatyában (bugyiban) pelus nélkül, meg este fürdés előtt. Volt, hogy este nem egészen egy órán belül 5-ször pisilt, persze nem szól, mert még szerintem nem tudja, hogy mikor kéne szólni, pedig mindig mondom neki. Mostmár azért látja, hogy honnan jön a pisi, ma meg meg is mutatta, hogy "jé, megint oda pisiltem a szőnyegre" :o) De ennyi. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy bilit mellőzzük most egy ideig, ez a bugyis módszer marad, aztán majd lesz valahogy.
Az a baj, hogy ősszel, télen nem nagyon engedném, hogy itthon pocoskodjon....
Az én fiam 2,5 évesen lett szobatiszta. Próbálkoztunk előtte is, de nem érdekelte, így nem erőltettük.
Én azért hajlottam arra, hogy várjunk, mert úgy gondoltam, jobb ha később lesz ugyan szobatiszta, de kevesebb erőltetéssel, rövidebb idő alatt, mintha korábban kezdenénk és hónapokig kűzdenénk vele.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!